(Fotó: Felvidék.ma, archív)

Mint ismeretes, a 2021/2022-es tanévre rendhagyó módon a legtöbb iskolában online valósult meg a beiratkozás. Több helyen elmondták, hogy igen sajnálatos ez, mert a nagy izgalommal készülő gyerekek nem ismerhették meg leendő második otthonukat, ahol – mindenki reménye szerint – már nem távoktatásos módszerrel kezdődik a tanév szeptemberben.

Valamennyi iskolából az igazgatók telefonon adott tájékoztatója alapján kaptam meg az adatokat, azzal a megjegyzéssel, hogy az iskolakezdésig még lehetnek változások.

Volt, ahol jelezték, hogy a problémákkal teli idei oktatás miatt lesznek, akik ismétlik az első évfolyamot, de ez főleg a nagyobb létszámú iskolákban fordul elő.

Az Érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolába 50 kisdiákot írattak be, jelenleg 389 tanulójuk van az intézménynek. A párkányi Ady Endre Alapiskolában 73 az újonnan beíratott gyermek száma. Muzslán az Endrődy János Alapiskolában 23 diák kezdi ősszel az első évfolyamot. Ipolyszalkán a Turczel Lajos Alapiskolában 14 új kisdiákkal kezdik a tanévet. Kéménden a Petőfi Sándor Alapiskola 19 új kisdiákot vár szeptemberben. A szímői Jedlik Ányos Alapiskola 19 elsőssel kezdi az évet ősszel. Az udvardi Majthényi Adolf Alapiskolában 24 elsős lesz szeptembertől.

Besenyőn sajnos már csak 1-4 évfolyamban, összesen 17 diák tanul. A következő tanévre 5 kisdiákot írattak be. A két kisiskola közül Nánán 6 új diákkal bővül a létszám.

(DE/Felvidék.ma)