AZ ÚRISTEN KIÁLTOTT AZ EMBERNEK, ÉS EZT KÉRDEZTE: HOL VAGY?
AZ EMBER ÍGY FELELT: MEGHALLOTTAM HANGODAT A KERTBEN,
ÉS MEGIJEDTEM, MERT MEZTELEN VAGYOK ÉS EZÉRT ELREJTŐZTEM (1Móz 3,9-10)
Az Úristen ma is megkérdezi: Ember, hol vagy?
Hol voltál az ünnepek alatt és hol leszel az ünnepek múltával. A nem várt terhekkel súlyosbított napokban? Hol a te emberséged, miben mutatod meg, hogy valóban ember vagy – Isten teremtése és Jézus Krisztus megváltott gyermeke?
Akkor és ott a kertben Ádám elrejtőzött, mert ráébredt meztelenségére.
Karácsony, nagypéntek, húsvét a mi új ruhánk. A nagy felöltöztetés stációi. Azért jött a Földre Jézus, a Szabadító, hogy rejtőzködésünkből, meztelenségünkből, szégyeneinkből kiszabadítson.
Téged, engem, minket, akiket lecsupaszított az élet, a kicsi vagy nagy bűnök halmaza, meg a betegség, járvány, pandémia, és a csalódás önmagunkban, az életben, meg a körülményekben. Az így levetkőztetett emberekhez jött, hogy azok beöltözhessenek az Ő életébe. Mert nem viseli el a szégyent, a megaláztatást, az ember teremtettségbeli rangjától való megfosztottságot vagy az arról való önkéntes lemondást önpusztító gyarlóságaival.
Azt, hogy „kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg” (Zsolt 8,8). S miközben Ő ezt tette értünk, mi mégsem tudjuk ezt felfogni és ehhez mérten alakítani életünket.
Nem koronavírussal „koronázott meg”, hanem olyan létranggal, ami méltó Hozzá és méltat minket is Hozzá tartozóvá lenni. Ádám ezt veszítette el az út kezdetén, már az első lépéseknél.
De Neked, Uram, fájt a mezítelenségünk, az elveszett, sutba dobott korona, a magunk okozta semmivé tiprása méltóságunknak. Te eljöttél, hogy ebből az ember-csupaszító mélységből felemelj és önmagadba öltöztesd tévelygő sorsunkat. És feltámadásoddal adtál nekünk patyolattiszta új ruhát, megmosva életünket golgotai kereszt áldozatod szent vérében. Ezért írta Pál a római gyülekezetnek:
ÖLTSÉTEK MAGATOKRA AZ ÚR JÉZUS KRISZTUST! (Róma 13,14)
EGÉSZ ÉLETÜNK ERRŐL AZ (ÁT)ÖLTÖZKÖDÉSRŐL, A KRISZTUSBA ÖLTÖZKÖDÉS NAGY LEHETŐSÉGÉRŐL ÉS MEGVALÓSULÁSÁRÓL SZÓL. ERRE ÖSZTÖNÖZNEK A DRÁGA IGÉK MELLETT EZEK A VERSEK IS. HÉTKÖZNAPI LELKI ÚTRAVALÓKÉNT, A MAGUNK VIA RESURRECTIONIS-ÁNAK, FELTÁMADÁS UTUNKNAK A VÉGIG JÁRÁSÁBAN TÁMOGATNAK SZERZŐIK KRISZTUS-HITBEN MEGÚJULT SZAVAIKKAL.
AZOKÉVAL, AKIK MÁR MAGUKRA ÖLTÖTTÉK KRISZTUST,
A PATYOLATFEHÉR ÉS MEGTISZTÍTÓ ÚJ RUHÁT.
JUHÁSZ GYULA: A Föltámadott
Negyven napig még a földön maradt.
Járt-kelt a zöldben, megfürdött a fényben,
Szívében érezé a szent tavaszt.
A gyermekek közt játszott és mesélt,
Virágát derűs homlokára fonta,
Ujjongva mondta: Ó élet, te szép!
Negyven napig még a földön maradt.
Ragyogó lelke távol ködbe látta
A koponyák hegyét, az árnyakat.
Egy orgonavirágos hajnaltájon
Oly könnyű lőn a teste, mint a fény
S elszállt némán a mennybe, mint egy álom.
***
A HALÁL SEM BIZTOS TÖBBÉ
Uram, egy életen át hordoztál engem.
Minduntalan megajándékoztál csodáiddal,
És erősítetted fáradt lelkemet.
Nem hagytál nyugodni.
Most is felsegítesz,
Amikor érzem, hogy öregszem,
s már nem tudom azt tenni,
amit szeretnék.
Ha meghalok, halálom is Feléd visz, Uram,
S ha a föld lesz majd nyugvóhelyem,
Nem hagysz ott sem nyugodni.
HISZEN ÚTON VAGY FELÉM, HOGY FELSEGÍTS,
EZÉRT A HALÁL SEM HOLTBIZTOS TÖBBÉ.
(Rudolf Bohren-ford. dr békefy lajos)
FELTÁMADÁS
Feltámadtál a világosságra,
Hogy ne maradjunk sötétségben,
Hanem mi is a világosságra támadjunk fel,
Hozzád hasonlóan.
Feltámadtál a magasztalásra,
Hogy angyalok dicsérjenek téged,
Velünk együtt énekelve Néked.
Nem alszol, nem szunnyadozol,
Hogy mi se aludjunk el.
Ébressz fel minket a te életedre,
Világosíts meg minket, hogy éberek maradjunk,
Mindenkor készen magasztalásodra.
(R. Bohren – ford. drbl)
A MINDENSÉG ALAPHANGJA
Ó, öröm,
te testvére az árnyéknak,
nővére a szenvedésnek,
nagyobb mindezeknél,
te vagy az idő mozgatója.
Ó, öröm,
te Isten szívének küldötte
a múlandósághoz,
pillantásnyi létemhez,
áradj el köröttem,
öleld át húnyó fényemet
és ragadd fel szenvedésemet!
Hedwig-Maria Winkler (ford. dr. békefy l.)
Fotó: Dr. Békefy Lajos képarchívumából
Túrmezei Erzsébet: ELINDULNI A KERESZT ALÓL
Boldog titok: a Golgotán
kezdhetek el minden napot,
megköszönve a meghálálhatatlan,
csodálatos áldozatot,
s akkor csupa fény lesz a reggelem,
minden úton ez a fény jár velem.
Hisz bűnteher és gondteher
lehull és ottmarad
a szabadulást hirdető
Krisztus-kereszt alatt!
Szabad szívvel, kézzel indulhatok,
ha várnak rám az új feladatok.
Biztatóbb, szebb és boldogabb
új reggel lehet-e:
elindulni, mint Isten
megváltott gyermeke,
kinek szíve szeretetről dalol,
a Golgotáról, a kereszt alól.
