Az 1941. június 22-ei bombázással kapcsolatosan az előző részben leírtuk, mi is történt Kassán. Akkor a hivatalos álláspont szerint a Szovjetunió támadott meg minket, így megtorlásul beléptünk a második világháborúba. 1945 után viszont az a hivatalos nézet uralkodott el, hogy ezt a németek, összejátszva a magyar hadvezetéssel, provokálták ki. Láttuk, nyilvánosságot kaptak más vélemények is, de a hivatalos álláspont nem változott. 1989-ig ennek a kérdésnek elfogulatlan vizsgálata politikai falakba ütközött.
Borsányi Julián
A nyugati magyar emigráció köreiben azonban más volt a helyzet. Sokan végezték tanulmányaikat a kassai Horthy Miklós, később a kormányzó-helyettes halála után Horthy István Repülőakadémián, akik átélték a kassai bombázást, vagy éppen Kassán szolgáltak. Számos adalékkal és megfigyeléssel tudtak hozzájárulni a kérdés részleteinek tisztázásához. Ezeket Borsányi Julián (1903-1992) gyűjtötte össze. Kényszerűségből.
Borsányi ugyanis két oknál fogva vált használható célponttá a kommunista propaganda számára. Egyrészt Bell ezredes név alatt a Szabad Európa Rádió munkatársaként 1956-ban tanácsokat adott a felkelőknek és állítólag kitartásra buzdította őket. A másik ok az egykori beosztása. 1935-ben az Országos Légvédelmi Parancsnoksághoz (OLP) osztották be. Ez az aktív légvédelmet jelentette, mely rendszerint fegyveres tevékenységben merül ki. (Lövöm az ellenséges gépeket.) Viszont a légoltalom alatt az élet- és vagyonvédelem passzív rendszabályait kell értenünk. 1939-ben egy műszaki és ipari csoport alakult az OLP-n belül, melynek Borsányi lett a vezetője.
Alig telt el egy óra a kassai bombázás után, amikor csoportfőnöke a beosztott alosztályvezetőkkel közölte, Kassát szovjet légitámadás érte.
Arra is felhívta a figyelmüket, hogy egy nappal korábban a szovjet légierő finnországi és romániai célpontok ellen intézett támadást. Borsányi csakhamar arról is tudomást szerzett, hogy három szovjet felségjelű gép aznap alacsony támadást hajtott végre a Kőrösmezőről Budapest felé tartó gyorsvonat ellen.
Borsányi másnap Kassára utazott. Nem először járt itt, már ez év tavaszán ellenőrizte a város légoltalmát, melyet akkor példaszerűnek talált. Helyszíni szemléjük természetesen nem azt célozta, hogy megállapítsák, ki volt a támadó, hanem azt, hogy a szabályok és azok végrehajtása megfelelő volt-e a légoltalom és légvédelem szempontjából. Ebben a vonatkozásban az, hogy ki volt a támadó, érdektelen volt. De néhány évtized távlatából már a kommunista manipulátoroknak nagyon jól jött, hiszen kapcsolatba volt hozható a bombázással, járt a helyszínen!
Borsányi nemsokára megrökönyödve olvashatta Pintér István és Szabó László kötetében (az utóbbit a Kékfény című tévéműsorból sokan ismerhették), A hóhérok nyilatkoznak (Kossuth kiadó, Bp. 1962) riportkönyvben, hogy Werth Henrik vezérezredes, a vezérkar főnöke, Bárdossy László miniszterelnök közvetlen utasítására Borsányi Juliánt nevezte ki a kassai eseményeket vizsgáló bizottság elnökéül, aki a várakozásnak megfelelően igazolta, hogy a támadó gépek a szovjet légierőhöz tartoztak!
Aki ilyesmit leír, abban bízik, az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy bár a kormányelnök nagy úr, de egyenesen nem utasíthatja a vezérkari főnököt, az meg csak úgy nem dönthet egy bizottság személyi összetételéről.
Szabó László már korábban hasonló módon igyekezett a „fasiszta” Borsányit befeketíteni, akit szerinte 1941 végén Hitler kitüntetett a Sasrend érdemkeresztjével (A kassai bombázás cinkosa, Népszabadság 18. évf., 50. sz., 1960.02.18., 10.). Ebből persze egy szó sem volt igaz!
Borsányit tehát személyes érintettség késztette arra, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel.
Először németül adta ki Münchenben vizsgálódásának eredményét 1978-ban. Erről a munkáról tudtunk, de nem volt esélyünk hozzáférni. A magyarországi sajtó pedig teljesen hamisan tájékoztatott róla.
A fel nem robbant bomba, Kis u. 3
Az Ország-Világ hetilap tízrészes sorozatban foglalkozott Magyarország hadba lépésével a második világháború negyvenedik évfordulóján. A cikksorozat szerzőt nem tüntet föl. A 9. részben ezt olvashatjuk, miután közli, hogy Borsányit – Bell ezredesként a Szabad Európa Rádió katonai szakértőjeként a CIA-tól kapta a fizetését – „sajnos néhány magyar történész is történészként kezeli és komoly forrásanyagnak tekinti «művét», amelyben Borsányi ismét csak a «szlovák» változatot igyekszik valószínűsíteni. Mégpedig olyan fényképekkel megtoldva, amelyek bizonyítják: a bombák szovjet eredetűek voltak, amit soha senki nem vitatott. [(]Hiszen a hitleristák gyors előrenyomulásuk idején számos helyen juthattak olyan százkilós bombákhoz, amilyeneket Kassára dobtak le.)” (i.m. 25. évf., 39. sz., 1981. 08. 05., 9.)
Ebből a félretájékozató cikkből azért kiderül, hogy Borsányi komoly anyagot tett le az asztalra, amit egy kézlegyintéssel nem lehet lesöpörni. A másik megállapítás hazugság. Egyáltalán nem a szlovák változatot igyekezett valószínűsíteni. Azzal azonban foglalkozott.
A bombák
A bombáknál azonban álljunk meg egy pillanatra. Azzal kapcsolatban nem alakult ki vita, hogy milyen bombák voltak. Orosz, illetve szovjet bombákról beszélt mindenki. A kaliberük 100 kg. Európában csak az olaszok és oroszok használtak ilyen kaliberű bombákat. De a kettő között első pillantásra is nagy különbség van. Magasságuk alig pár centivel tér el, de átmérőjük lényegesen.
Itt közbe kell vetnünk, hogy a három gép összesen harminc bombát szállított. Ezek közül 29-et dobtak a városra, mely közül egy nem robbant föl. Ennek adatait László Árpád tűzoltó-főparancsnok följegyezte, miután 4 m mélyből kiásták.
Magassága 82 cm, a test átmérője 35 cm, a súlya 105 kg. Ez pedig teljesen egyezett az akkor használt szovjet bombák adataival. A fentebb említett olasz 100 kg-os bombák átmérője 25,4 cm.
A 30. bomba nyilván bennakadt a bombaszekrényben és csak a támadás után sikerült kioldani. Fölösleges terhet jelentett volna a visszafelé úton, így meg kellett tőle szabadulni. Az enyickei zárda kertjébe zuhant és szintén nem robbant föl. A két bombát azután felrobbantották. Volt, aki ezt úgy magyarázta, azért tették, hogy eltüntessék a bizonyítékokat, de ez szokásos eljárás.
A bombatölcsér
A kommunista történetírás még azt is megkockáztatta – mendemondákra alapozva –, hogy a cirill betűs repeszeket később szállították a helyszínre és Ölvedi Ignác hadtörténész szerint, Putyilovszkij zavód volt olvasható a bombákon. (Korabeli tudósítás is említi ezt a tévedést!) Az üzemet átkeresztelték 1922-ben, tehát első világháborús bombákat helyeztek el, vagy olyanokkal bombáztak (Ölvedi Ignác: Megrendezett színjáték, Magyarország 26. évf., 28. sz., 1986.07.13., 23.). Viszont az APUV (АПУВ) feliratú bombafejen található rövidítés Aviacionnij pnyevmatyicseszkij unyiverszaljnij vzrivátyelj (Авиациоинный пневматический универсальный взрыватель) azaz légi pneumatikus univerzális gyújtófejet jelent.
Közelebbről olvasható az APUV felirat
A bombákat akkoriban mechanikus, pneumatikus és elektromos kioldórendszerrel látták el. Tudvalevő, hogy a bombát nem lehet bármilyen repülőgépen alkalmazni. Annak súlya, mérete, kioldórendszere van. Tehát vagy ugyanolyan gépet kell szerezni, vagy más gépet kell átépíteni, hogy a bombákat el lehessen rajtuk helyezni.
De egy gép átépítése bonyolult feladat, mivel akkor megváltoznak az aerodinamikai tulajdonságai. Hosszas kísérleteket kell folytatni, itt viszont négy nap állt rendelkezésre. Ennyi idő alatt ez a feladat megoldhatatlan!
A német gépek erre alkalmatlanok voltak. A németek az ilyen zsákmányolt bombákat nem tudták hasznosítani.
Kinek az érdeke?
Amikor egy rejtélybe ütközünk, az egyik célravezető kérdés, kinek az érdeke?
Egy várost megbombázni nem egy pillanatnyi elhatározás kérdése. Ezt komoly katonapolitikai döntéseknek kell megelőzniük a legmagasabb szintem. Ahogyan az előző részben írtam, legalább száz embernek tudnia kellett volna róla. És azóta sem mondta el senki – még a halálos ágyán sem –, hogy valamilyen módon ebben részt vett volna, vagy tudomása lett volna róla.
1945 után a németeket gyanúsították meg ezzel. De Hitler nem számolt a Magyar Királyi Honvédség részvételével. Egyrészt tisztában volt annak katonai erejével, másrészt hatalma csúcsán érezte magát, Nyugat-Európát gyorsan lerohanta, úgy vélte, az oroszokkal sem lesz ez másképp. Az északi szárnyon a finnekre, a délin a románokra szüksége volt, hogy bizonyos szovjet erőket lekössenek. Ráadásul, mindkét országnak területi követelései voltak a Szovjetunióval szemben.
Egy másik bombatölcsér
Magyarországnak ilyen aspirációi nem voltak. Erre az országra mint élelmiszer-termelőre és mint háttérországra volt szüksége, ahol majd a német katonák lábadozhatnak. Ráadásul, ha felkéri Magyarországot a részvételre, akkor valamit ígérnie kellett volna.
Adolf Hitlernek ez sem volt ínyére. De ha a Führer mégis magyar részvételt óhajtott volna, egyáltalán nem kellett volna ilyen manőverhez folyamodnia.
Hogy magyar katonatisztek hajlandóak lettek volna Rákóczi nemrég visszatért városát megbombázni, az akkori légkörben elképzelhetetlennek tűnik. Igen, voltak emberek, mint Werth Henrik, vagy Sztójai Döme németországi nagykövet, akik szükségesnek látták részt venni ebben a háborúban, de ez nem jelenti azt, hogy ennek érdekében ilyen eszközhöz nyúltak volna. Bizonyíték sincs rá.
Ugyanis úgy vélték, ha csak a szlovákok és románok vesznek ebben részt, akkor Magyarország nem szerez érdemeket és ez akár azzal a következménnyel járhat, hogy a két említett ország magyar területeket fog kapni, tehát az első és második bécsi döntés eredménye kérdésessé válhat. Persze, ez a kérdés német győzelem esetén merülhetett volna fel. De akkor még az amerikai katonatisztek is úgy vélték, német győzelem várható. Legalábbis egy közvélemény-kutatásnak ez lett az eredménye!
A bombázás első évfordulóján a Felvidéki Ujság szenzációs hírt közölt 5. oldalán. Már a cím is sokatmondó: Andrle Ondrej volt kassai rendőr vezette az egy év előtti repülőorvtámadást. Idézzük a lényeget: „1941 novemberében történt, amikor magyar csapatok megszállták Dnepropetrovskot [Dnyepropetrovszkot, 2016 óta Dnyipro – Дніпро], a nagy ukrajnai várost. A magyar tisztek nagyrészt magánlakásokban kerestek szállást. Így egy ottani orosz tanár házába is magyar tisztek kerültek. A tisztek összeismerkedtek szállásadójukkal és gyakran beszélgettek vele.
Egy alkalommal, amikor szóba került a német–orosz háború kitörése, a tanár megemlítette, hogy a magyar csapatok bevonulása előtt lakott nála egy szovjet repülőfőhadnagy.
Ez a főhadnagy a háború kitörése után néhány nappal elmondta neki, hogy ő volt az, aki Magyarország ellen az első szovjet légitámadást vezette. Raja egy Kassa nevű várost bombázott.
Megemlítette azt is, hogy a magasból megfigyelte, hogy a ledobott bombák a postapalotában és más célpontokban komoly károkat okoztak.
Egy dnyepropetrovszki fénykép
E beszélgetés után a magyar tisztek a szovjet repülőfőhadnagy volt szobáját tüzetesen átvizsgálták. Miután az orosz hadsereg kivonulása Dnyepropetrovszkból igen gyorsan történt, a szovjet tiszteknek nem volt arra idejük, hogy minden holmijukat összeszedjék és magukkal vigyék. Ebben a szobában is maradtak különböző tárgyak, amelyek az illető repülőfőhadnagy tulajdonát képezték. E tárgyak közül előkerült egy fénykép: a szovjet repülőfőhadnagy fényképe!
A lakásadó orosz tanár a honvédtisztek érdeklődésére elmondotta azt is, hogy a szovjet repülőtiszt nem volt orosz származású, hanem cseh és azelőtt a volt Csehszlovákiában élt.
Cseh rendőrből szovjet repülő
Az egyik honvédtiszt magához vette az érdekes fényképet s amikor visszatért Magyarországra, illetékes helyen azt a szóbeli adatokkal együtt beszolgáltatta.
Az érdekes adatok alapján lefolytatták a vizsgálatot s megállapítást nyert a fénykép és egyéb adatok alapján, hogy a szovjet repülőfőhadnagy a cseh megszállás alatt Kassán, a cseh rendőrségen teljesített szolgálatot, mégpedig a rendőrség asztalosműhelyében. Az illető neve: ANDRLE ONDREJ.
07 Ondřej Andrle
1896-ban a csehországi Kozlovecdomazlicén [Kozlovec-Domažlice – ilyen település Csehországban nem létezik!] született. Eredetileg legionárius volt, azután a cseh hadseregben teljesített szolgálatot mint pilóta-szakaszvezető, később kilépett a hadseregből és a rendőrség szolgálatában állt. A felszabadulás előtt távozott Kassáról. Azóta Kassán senki sem tudja, hogy mi történt vele.” A lap ezután még annyit közöl, hogy amikor Csehországot a német hadsereg szállta meg, miközben a magyar csapatok Kárpátalját foglalták el, „akkoriban igen sok cseh keresett menedéket szovjet földön.” Így juthatott ki Andrle is a Szovjetunióba – találgat a lap. De ez már spekuláció, semmi több.
Sajnálatos, hogy nem akadt kutató, aki nyomába eredt volna ennek az embernek. Életrajzából kiderülhetne, egyáltalán lehetett-e köze a bombázáshoz. Legionárius, pilóta, rendőrségi alkalmazott, szovjet tiszt… Csupa olyan munkahely, ahol pontos nyilvántartást vezettek az alkalmazottakról. Nyoma kell, hogy legyen! Vélhetőleg azonos azzal az Ondřej Andrle áccsal, aki Koloveč községben született (Domažlicei járás) és 1962. augusztus 25-én hunyt el Vysoké Mýtoban. Felesége 1988-ban távozott az élők sorából.
Az ötvenedik évfordulón valaki felhívta a Kossuth Rádióban a figyelmet, hogy a világháború után egy oroszok által kiadott magyar hadifogolyújságban hosszú cikk szólt arról, Kassát valóban szovjet gépek bombázták.
Ilyen szorult helyzetben képesek voltak erre – így a cikk –, ami komoly figyelmeztetés volt a magyaroknak. De nem hallgattak rá, beléptek a háborúba és most látják ennek következményeit!
Természetesen ez sem perdöntő bizonyíték, de érdekes lenne megtalálni ezt az írást, mert állítólag konkrétumokat is közölt. Honnan szálltak föl a gépek és hogyan közelítették meg a célpontot?
A következő részben először azt vizsgáljuk meg, milyen érdek fűződhetett ahhoz, hogy a szovjetek bombázzák Kassát. De számba vesszük azt is, hogy a szlovákok vagy románok vajon bombázhattak-e?
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
