Veres János költő családja a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola, a Tompa Mihály Református Gimnázium és a Speciális Alapiskola valamint a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola egy-egy jeles diákját jutalmazta meg.
Vörös Attila, a költő fia 2020-ban hozta létre a díjat. Veres János-díjjal az iskola tantestületének a döntése alapján azokat a diákokat jutalmazzák, akik a legaktívabban vesznek részt a közösségi és kulturális életben.
Hiszen a költő ars poétikája is az volt, hogy nem elég csak írni/ jelen esetben ugye tanulni, hanem a kulturális életben és a népművelésben is tevékeny részt kell vállalni.
Szerencsére Gömörben nagyon sok tehetséges diák van, akiknek a sokoldalú egyéniségét különböző rendezvényeken is megismerhetjük. Bohus Edina, az egyik díjazott a Tompa Mihály Alapiskola 8. osztályos tanulója Páko Mária felkészítőjével ízelítőt is adott énekhangjából a 2021. június 29-i díjátadón. S hallhattuk szavalni Sárközi Angelót is, aki a Speciális Alapiskola kiemelkedő diákja.
A díjátadó ünnepségen közreműködött Pataky András, a 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapat rajvezetője is.
Vörös Attila, a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy az emlékplakett Nagyferenc Katalin képzőművész munkája. A díjjal pedig könyvutalvány, kirándulási lehetőségek járnak.
„A kirándulási hétvégéken két fő részére négy különböző panzióban biztosítunk lehetőséget a díjazottaknak, hogy megismerjék közelebbi pátriánkat. Édesapám is nagyon szeretett kirándulni, a szülőföldjén barangolni. Így ezzel is emléket állítunk számára. Idén Várhosszúrétet, Rimakokavát és a Pogányvár Panziót választottuk” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Vörös Attila.
A 2020/2021-es tanév Veres János Díjában a következő tanulók részesültek:
Tompa Mihály Alapiskola: Bohus Edina
Tompa Mihály Református Gimnázium: Kocsis Anna Viktória
Speciális Alapiskola: Sárközi Angelo
Kazinczy Ferenc Alapiskola: Kalydy Boróka
***
Veres János 1930. február 28-án született Tornalján Vörös Zoltán néven. Tizenegy éves korában szüleivel Rimaszombatba költöztek. Iskoláit Tornalján, Rozsnyón, valamint Rimaszombatban végezte. 1949-ben tüdőbajban megbetegedett, ezért nem tudott leérettségizni. Már diákkorában verseket írt. Évekig a Magas-Tátrában gyógykezelték. Itt ismerkedett meg Fábry Zoltánnal, aki felfedezte költői tehetségét.
Autodidakta módon tanult, olvasott, művelte magát a szanatóriumban eltöltött évek alatt. Csehszlovákiai magyar lapokban publikált.
Hivatalnokként dolgozott a rimaszombati kórházban, majd az Új Szó külsős riportere. 1970-ig a Rimaszombati Járási Művelődési Ház szakelőadója, népművelője volt.
Kezdettől tagja volt a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának. Az 1968-69-es események alatt a Csemadok járási elnökségének tagja és a népművelési szakbizottság titkára. Kiállt a gömöri magyarság jogaiért, amiért aztán koholt vádakkal illették, meghurcolták. 1970-ben súlyosan megbetegedett, kórházi kezelésre szorult, később ennek következtében leszázalékolták. Évekig nem publikálhatott bizonyos sajtótermékekben, a hatalom képviselői zaklatták, félreállították. A rendszerváltás után a járási hivatal levélben rehabilitálta.
A szilencium éveiben a salgótarjáni Palócföld című folyóirat állt mellé, közölte verseit, fordításait, műsoros estekre is több alkalommal meghívták. 1990-ben megkapta a magyarországi Nógrád megye Madách-díját, költői munkásságáért, műfordításaiért, a magyar-szlovák kulturális kapcsolatok gyarapításáért.
1997-ben Magyarországon munkásságáért Pro Gömör díjat kapott. Több Csemadok-díjjal, valamint Blaha Lujza-emlékplakettel ismerték el kulturális munkásságát. 1999. augusztus 5-én hunyt el, hosszas betegség után.
Halála után nem sokkal posztumusz Elnöki Aranyérmet kapott Budapesten, a Magyar Köztársaság elnökétől.
(HE/Felvidék.ma)
