(Fotó: Magyar Patrióták)

Harmincöt, véletlenszerűen kiválasztott bel- és külhoni magyar látható azokon a plakátokon, amelyek szombattól a Minden magyar számít! köztéri kiállításon lesznek láthatók Budapesten – közölte a szervező Magyar Patrióták Közössége az MTI-vel.

A Kárpát-medence arcai alcímet viselő, ingyenesen látogatható kiállítás központi gondolata, hogy éljünk akár a trianoni határ innenső vagy túlsó oldalán, mi, magyarok nem különbözünk egymástól.

Ennek jegyében az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, drávaközi és muravidéki fotóalanyok együtt szerepelnek a magyarországiakkal – olvasható a közleményben.

Mint írják, a plakátarcok kiválasztásakor arra törekedtek a szervezők, hogy az ácstól az egészségügyi szakasszisztensen át a varrónőig olyan hétköznapi embereket mutassanak be, akik közöttünk élnek.

A Minden magyar számít! – A Kárpát-medence arcai című köztéri plakátkiállítás sajtónyilvános megnyitóját a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva szombaton 11 órától tartják Budapesten, a XVI. kerületi Reformátorok terén.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló kiállítást Hetzmann Róbert, az egyesület elnöke nyitja meg és június 29-ig lesz látogatható – áll az összegzésben.

(MTI/Felvidék.ma)