Debrődön a zarándokházban július 15-én a helyi önkormányzat rendezésében szakmai konferenciára került sor, melyet a vidéki élet bemutatásának szenteltek. A REVIVE – Keltsd életre a történelmet! programot Gergely Papp Adrianna polgármester mutatta be. A fő hangsúly azon van – mondotta -, hogy a fiatalabb korosztályok megismerjék és megszeressék régiójuk múltját, hogy azután remélhetőleg ezt az ismeretet tovább is adják.
A konferencia keretében két előadásra került sor. Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója a debrődi Szent László-forrás melletti erdei tisztáson tapasztalt nem mindennapi jelenségekről beszélt. A Jászói-fennsík karsztforrásáról van szó, mely ősi, azóta búcsújáró helyünk. A középkori zarándokok a forrás gyógyító erejében hittek. Annak alján a szent lovának patkóját is látni vélték. Ma már nem látható, mert a forrást betonba ágyazott műanyagcsőbe kényszerítették.
A legenda szerint László király „a Jászóhoz tartozó Debrőd helység erdejében az ellenség által körülvétetvén, és serege víz hiányában szomjúság által veszélyeztetve lévén, lova patkójával ott egy forrást nyitott.”
Felette 1497–1502 között kápolnát emeltek. Ennek létrehozásában Bátory Domokos jászóvári prépost nagy szerepet játszott. Itt minden év június 27-én – a szent ünnepén – istentiszteletet tartottak. Pusztulása annak volt köszönhető, hogy II. József nem engedélyezte a kápolna újrafedését. 1812-ben egy szélvihar lesodorta a tetőzetét. Majd mészégetők hordták szét a falait. Ma már csak az alapjai látszanak egyméteres magasságban, a búcsújárás azonban nem szűnt meg. Egyik harangját a négy közül sikerült megmenteni. 1834-ben a debrődi új templomba került. Latin felirata hirdeti: „Istennek dicsőségére én vagyok a király.” Égiháború esetén ezt szólaltatták meg először, hogy a jégverés elkerülje a határt. A kápolna oltárképének másolatát br. Fischer Norbert jászóvári alperjel készíttette el 1817-ben. A képen a szent lova vizet fakaszt.
A középkori romokon azután egy kisebb építményt emeltek fejtéskövekből. A növénytemplom kialakításakor ezt elbontották, mert az eredeti templom bejáratánál állt.
Ez a hely 1952–59 között jelenések színhelye volt. Így az emberek eljártak ide, kápolnát emeltek, szentképeket, szobrokat, virágot hoztak. A betegek gyógyulásról számoltak be. A politikai hatalom tiltotta a zarándoklatokat, de azok nem szűntek meg. Ám különböző praktikákat is folytattak. Az előadó idézte Robert Pobožný rozsnyói püspök levelét, melyet Jozef Čársky kassai püspök felkérésére írt.
Ebben a debrődi plébánosnak lelkére kötötte, szólítsa fel özvegy Konderla Máriát, hagyja abba lakásán az egyház tanításával ellenkező praktikák folytatását. Hiába hivatkozik az álmaira,sak Istenhez szabad imádkozni, Máriához nem. Amennyiben nem hallgatna a felszólításra, egyházi büntetéseket helyezett kilátásba. Majd később a rozsnyói püspök felszólította a helyi plébánost, a forrásnál ne misézzen és az oda irányuló búcsúkat ne támogassa. Ennek ellenére a búcsúk 1970-ig folytatódtak.
Konderla Istvánné elsőként látott jelenéseket, ezért meghurcolták. A 66 éves asszonyról a következő pszichológiai szakvélemény készült.
„Gyermekei nevelését bigott vallásossággal irányította. 1954-ben elítélték vallási bujtogatás miatt.” 1951 májusában kétszer álmodta Gyümölcsoltó Boldogasszony napja tájékán, hogy 18 éves lánnyá változott.
Egy gyönyörű karcsú, halványkék ruhába öltözött, sárga fátyollal takart nő egy csodás forráshoz vezette, amit megáldott és zarándokhelynek nyilvánított. A forrás minden betegséget gyógyít – mondotta. – Kérte, hogy itt új templom épüljön, ahol a bűnösökért rendszeresen misézzenek és minden rózsafüzértizedhez a Fatimai imát kapcsolják. Az álom terjesztésére kapott felszólítást, de egy évig hallgatott, mert félt, hogy kinevetik. 1952-ben azután Mária kétszer is megjelent álmában és szigorúan ráparancsolt, hogy terjessze a jelenéseket. Ekkor a harangozónak és három vallásos nőnek szólt, akik a helyszínt a debrődi Szent László-forrással azonosították, amiről azután maga is megbizonyosodhatott. Ugyanis Magyarországról származott, így nem ismerte a helyszínt.
1952. szeptember 8-án – Mária feltételezett születésnapján – a következő jelenésben volt része.
A forrásnál hirtelen erős vihar támadt, a Nap elvesztette fényét, üres sötét koronggá vált. A forrás környéke aranysárga lett. Az egyik asszony a Napban a Prágai Jézuskát vélte látni. Egy evangélikus hölgy a Napban Máriát látta halott fiával a karjában.
Ennek híre ment, így a következő vasárnap zarándokok érkeztek. Az egyik nőnek és Konderlánénak ismét látomása volt. Először egy szív alakú árnyat látott, majd 12 angyal vitte Szűz Máriát az égbe. Mások virágokat láttak hullani az égből. Sötétedéskor gyertyákat látott égni és a fényükben egy kövön a Szűzanya állt. Az ujjaiból aranysugarak sugároztak. Barna, hullámos haja a vállára omlott. Lábain kereszt alakban arany csíkokkal díszített lábbeli volt. Ezután Konderla Mária elájult.
A szakvélemény tovább részletezi látomásait. Szűz Mária közölte még vele, hogy szíve vérzik a sok gyűlölet miatt. Az 1960-as években különös látomásai folytatódtak, de azok tartalmát Mária megtiltotta továbbadni. Szerinte a forrás gyógyhatású, még rákbetegek is meggyógyultak.
A szakvélemény közli, 81 választ kaptak páciensüktől, mely közül 7 tért ki a különleges élményekre. „Különleges továbbá az, hogy nem voltak jelen nála a skizofrénia alapvető tünetei” – csodálkozik a szakértő.
Ezeknek a nem mindennapi jelenségeknek a hatására megindult a búcsújárás annak ellenére, hogy az emberek nem szívesen beszéltek az ott tapasztaltakról. És ez mindmáig így van. A politikai hatalom ellenségesen viszonyult ehhez. A rendőrök elvették az emberek személyazonossági igazolványát. Mégis kápolna épült, egy idős pányi asszony megszabadult a lábfájásától és 11 év után eldobhatta mankóit. Egy szemfájós gyerek is meggyógyult. Előfordult, hogy a cseresznyefa, mely a romos templomon belül nőtt, karácsony és Újév között kivirágzott. Máskor az ott lévő Jézus-szobor könnyezett (1958).
1959. május 19-én felgyújtották a két kápolnát és a szobrok is megégtek. Ezután a pléhből készült kápolnát összetörték, az újabb szobrokat is. Így megszűnt búcsújáróhely lenni. A kommunista hatalom elérte célját.
Évtizedek teltek el, amikor Papp Anna polgármester elhatározta, visszaadja a kegyhely méltóságát. Ő ezt váratlan halála miatt nem tehette meg, de leánya, Gergely Papp Adrianna lépett a helyére és a növénytemplom építése 2006 tavaszán megkezdődött. Avatására a következő évben került sor. Így a hagyomány feléledt…
Rigó Béla, a népművészet lektora (Gömöri Kézművesek Társulata) Jabloncáról és egy különös sorsú településről, Derenkről tartott előadást Testvérfalvak keresztény múltja címmel. A két település a szlovák–magyar határ két oldalán fekszik. Jablonca a Torna-, Derenk a Ménes-patak völgyében. Mindkettő a Bódvába ömlik. A két települést az Alsó-hegy választja el. A derenki anyaegyháza a jabloncai volt, így nagyobb egyházi ünnepekkor a hegyen keresztül jártak Jabloncára.
A vidék érdekessége – hangsúlyozta az előadó –, egymáshoz közel több késő gótikus templom épült (Körtvélyes, Szilice, Szádalmás, Törnagörgő, Torna, Szepsi). A jabloncai az 1500-as évek elején épülhetett. Legalább háromszor szentelték fel. A sokszori átépítés miatt ma már csak neogótikus formában maradt ránk. Nagysága sejteti, valamikor jóval népesebb falu volt és zarándokhely. Ide zarándokoltak Körtvélyesről, Szádalmásról és a ma már holt faluból, Derenkről is.
De mi történt Derenkkel? 1717-tól szepességi goral jobbágyok népesítették be, részben az Esterházyaknak köszönhetően. Korábban magyarok lakták, de a török, a Rákóczi-szabadságharc és a pestis miatt teljesen elnéptelenedett.
Horthy Miklós kormányzó 1943-ban magának szemelte ki a vidéket, hogy itt vadasparkot létesít. A csendőrök erőszakkal telepítették ki a lakosságot, de teljes mértékben kárpótolták őket. Házukat elbontották, csak az iskolát hagyták meg.
A lerombolt templom helyére az 1990-es években kápolnát emeltek, ahol megtartották az első búcsút. Ez pedig egyre népszerűbbé válik a lengyel papoknak és szerzeteseknek, népi zenekaroknak hála. Tavaly az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat úgy döntött, hogy a romfalut a magyarországi lengyelek történelmi emlékhelyévé nyilvánítja. Céljuk a falu rekonstruálása. Így a település nem merül a feledés homályába, hanem a magyarországi lengyelség szimbólumává vált. A házhelyeken meg jelzőtáblák hirdetik, kinek a háza állt ott és hová telepítették.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
