Az elmúlt hétvégén ismét összegyűltek a bodrogközi iparisták. A királyhelmeci öregdiák-találkozó után ezúttal Nagytárkányban találkoztak.
A jó hangulatú találkozó kezdeményezője ezúttal is Soltész Zsolt, a Kassai Iparisták Klubjának elnöke volt. A házigazda szerepét Nagytárkány polgármestere, Kopasz József vállalta magára, aki egykoron szintén az ipariskola padjait koptatta.
1990-ben, az iskola akkori vezetésének ösztönzésére megalakult az Iparisták Baráti Köre (IBK). Elsődleges célként az egykori iparisták közötti kapcsolattartást jelölték meg, de anyagilag is támogatták a tanulók szakmai fejlődését és tanulmányútjait.
Az évtized vége felé az IBK taglétszáma meghaladta az ezer főt, de országos szervezetként nehézkesen működött, és az iskola vezetésének cseréje után folyamatosan a feledés homályába merült.
Ekkor kezdtek sorra alakulni a regionális szintű, sokkal rugalmasabb és a helyi iparistákhoz közelebb álló iparista klubok: Kassán, Párkányban, Pozsonyban, Vágsellyén és másutt. Jelenleg az Ung-vidéki és Bodrogközi Iparisták Klubja bontogatja szárnyait.
A klubok elsősorban arra hivatottak, hogy az egyes régiókban élő öregdiákok alkalmi találkozóit rendszeressé és intézményessé tegyék.
A 2008-ban alakult Kassai Iparisták Párkányi Klubjának már zászlaja is van, és évente országos találkozót szerveznek a Párkányhoz közeli Nána községben.
A százötven éves jubileumára készülő ipariskolában több, mint tízezer diák érettségizett. Ezek az öregdiákok fizikailag már régen elhagyták az intézményt, de emlékeikben, álmaikban nem tudnak és nem is akarnak elszakadni az iparitól, annak szellemiségétől, egykori iskolatársaik és legendás tanáraik emlékétől.
Még akkor sem, ha az érettségi találkozók alkalmával sokszor csalódást éreznek, mert másfajta valósággal találkoznak. Ez az ipari már nem az, amit emlékeikben, szívükben hordoznak. A „régi” ipariskola és a diákkori emlékek már csak a lelkükben élnek, legendává váltak.
De ezek a legendák képezik az együvé tartozás kötőanyagát. Ezek a legendák kovácsolják egy nagy családba az iparisták generációit, ezért sohasem merülhetnek feledésbe!
Sajnálom, és szomorú vagyok, hogy az iskola jelenlegi vezetése a járványra hivatkozva lemondta az arany- és gyémántdiplomák átadásának ünnepségét – immár második éve. Ez a rendezvény harmincéves múltra tekint vissza, és a szépkorú öregdiákok legbensőségesebb ünnepévé nőtte ki magát.
Igaz, néhány osztály úgy döntött, hogy az iskolán kívül, de mégis megszervezik a találkozókat, és kiosztják a diplomákat – maguknak!
Elvégre a győztesek a tokiói olimpián is a saját nyakukba akasztották az érmeket.
Persze nem hiszem, hogy ez lenne a követendő példa!
(Albert Sándor/Felvidék.ma)
