Augusztus huszadika alkalmából dr. Kocsis László Attila, a Coexistentia – Együttélés Politikai Mozgalom Esterházy János Emlékbizottságának elnöke, az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért tiszteletbeli elnöke az alábbi köszöntő közzétételét kérte szerkesztőségünktől, mely kérésnek örömmel teszünk eleget.

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, tagtársaim és a Felvidék.ma honlap nagyra becsült olvasói!

Őszinte tisztelettel és sok szeretettel köszöntöm Önöket nemzeti ünnepünk alkalmából, mely anyaországunk – Magyarország állami ünnepe is egyben.

Szívből kívánom, hogy a mai napon a koronavírus-járvány ellenére méltóképpen, a világ magyarságával lélekben együtt ünnepeljük meg államunk megalapítását és államalapítónk, Szent István királyunk emléknapját.

Isten szolgája, Esterházy János közbenjárásával kérem a Jóistent, hogy adja áldását erre az örömnapra, nemzetünkre és hazánkra!

Prága, 2021. augusztus 20.

Dr. Kocsis László Attila, a Coexistentia – Együttélés Politikai Mozgalom Esterházy János Emlékbizottságának elnöke, az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért tiszteletbeli elnöke