Fotó: pluska.sk

Nem győzelemmel és vereséggel kell végződnie minden igyekezetnek, társadalmi vitának és politikai versengésnek, hanem megértéssel és megállapodással. A világban válságok vannak, és az egyetlen módja annak, hogy ezekkel megbirkózzunk, az az együttműködés.

Az egyetlen dolog, amire szükségünk van, az az emberség, és annak tudatosítása, hogy az emberek egységet alkotnak. Ezt Zuzana Čaputová államfő közölte a beszédében, amelyet Ferenc pápa szlovákiai látogatása alkalmából mondott az elnöki palotában.

Az államfő olyan személyként üdvözölte Ferenc pápát, aki az emberiség jövőjének az inspirációját hordozza. „Szlovákia jövőjét és az itteni kereszténység jövőjét illetően nagyon fontos az a mód, ahogy az evangélium üzenetét átadja korunknak – nemcsak mint »apáink örökségét«, hanem mint olyan utat, amely megváltoztatja jelenünket és irányt mutat a jövőbe” – mondta.

Megjegyezte, hogy a világ jelenleg sokszorosan össze van kapcsolva, ugyanakkor tragikusan megosztott. Minden válság, a járvány is, erős szavakat és jelzéseket hoz magával.

„A nyugodt hangnemet egyre inkább a gyengeség jelének tartjuk. Mintha lassan megszoknánk, hogy az embernek azon kell igyekeznie – legyen szó akár társadalmi vagy politikai vitáról –, hogy legyőzze a másik vélemény képviselőjét” – jegyezte meg az államfő.

Mint elmondta, emlékszik a pápa azon szavaira, melyek szerint „ez a kor nemcsak a változások korszaka, hanem a korszak változása is”. „Ha azonban a »korszak változása« a jobb jövő felé haladást jelenti, meg kell változtatnunk a hozzáállásunkat. Nem győzelemmel és vereséggel kell végződnie minden igyekezetnek, társadalmi vitának és politikai versengésnek, hanem megértéssel és megállapodással” – állapította meg Čaputová.

„Emlékszem rá, mikor az egyik beszélgetésünk során azt mondta: Isten mindig megbocsát, az ember néha bocsát meg, a természet pedig sohasem. Egyetértek önnel, és ha túl akarjuk élni, újra meg kell tanulnunk azt, hogyan legyünk érzékenyek a bolygónk iránt, amely korábban azt suttogta, most pedig már azt kiabálja nekünk, hogy nem bír el minket, túl nehezek vagyunk számára” – így az államfő. Hozzátette: a klímaváltozás okaira és következményeire közös problémaként kell tekinteni, amelyre csak közösen lehet megoldást találni.

(TASR/Felvidék.ma)