(Fotó: aktuality.sk)

Szeptember 16-án a Mozdonyvezetők Szakszervezete úgy döntött, hogy kifejezi elégedetlenségét a vasúti ágazat működtetéséért felelős személyek hozzáállásával és tevékenységével kapcsolatban. Szerintük mindez romló munka- és szociális feltételeket, valamint munkaerőhiányt eredményezett a kulcsfontosságú szakmában. 

Dušan Kaša, a szakszervezet vezetője elmondta, szeptember 16-án fekete szalagot tűzve a mozdonyokra fejezik ki elégedetlenségüket a vasút kritikus helyzete miatt. Szimbolikus a dátum, hiszen egybeesik a mozdonyvezetők európai napjával is.

„2021-ben, a vasút európai évében titkon reméltük, hogy megváltozik a döntéshozók hozzáállása. Sajnos hiába reménykedtünk” – tette hozzá Kaša.

Rámutatott, hogy míg új és új – szükséges – autópályaszakaszokat építenek, addig a vasúton sebességkorlátozásokat vezetnek be a pályák siralmas állapota miatt. Hozzátette, nem fognak tétlenül ülni, és egyelőre fekete szalaggal fejezik ki elégedetlenségüket.

A járművezetők követeléseit teljes mértékben támogatja Andrej Doležal közlekedésügyi miniszter.

A tárca szóvivője, Ivan Rudolf elmondta, a miniszter célja, hogy a 2022-es költségvetésben minél több pénzt kapjon a vasút, hogy javuljanak a munkavállalók és az utasok körülményei.

A szakszervezet szeptember 7-én és 8-án tartott gyűlésén döntöttek úgy, hogy ki kell fejezniük elégedetlenségüket. Felszólították a döntéshozókat, hogy sürgősen foglalkozzanak a vasúti ágazat egészét érintő kedvezőtlen helyzettel.

„Talán a Csehországban történtekhez hasonló eseteket akarunk?” – tették fel a kérdést az elégedetlen vasutasok.

Elmondták, elkezdik közzétenni azokat a jegyzőkönyveket, javaslatokat, észrevételeket és lehetséges megoldásokat, amelyeket az utóbbi években küldtek a politikusoknak. A ZSSK Cargo Facebook-oldalán meg is osztotta a vasutasok követeléseit.

(LB/SITA/Felvidék.ma)