A Generali Csoport szeptember 28-i brüsszeli gálaestjén hét országból hét kis- és középvállalkozás (kkv) nyerte el a rangos „A fenntarthatóság hőse” címet. Magyarországról a Grapoila cég díját Pinczés Marianna tulajdonos vette át.

Az esten Győri Enikő fideszes EP-képviselő gratulált a fiatal vállalkozó hölgynek a kimagasló teljesítményért. „Amit a Grapoila tesz püspökladányi és budapesti telephelyén, az az innováció és fenntarthatóság iskolapéldája, ami mögött rengeteg munka és elkötelezettség van” – emelte ki a képviselő.

A Generali Csoport SME EnterPRIZE díjjal támogatja a kis- és középvállalkozások (kkv-k) átállását a fenntartható működésmódra. A több mint 6000 kkv közül végül hét „Fenntarthatóság-hőst” választott ki a zsűri. Magyarországról a címet a Grapoila-nak ítélték oda.

Győri Enikő elismerését fejezte ki a fiatal vállalkozónak, akinek cége kiemelkedően innovatívan és teljesen hulladékmentesen működik: „Rendkívül büszke vagyok arra, hogy egy magyar céget is kitüntettek a szoros versenyben. Pinczés Marianna 19 évesen kezdett bele és 12 éve működteti sikeresen vállalkozását. A Grapoila immár 23 országba exportál hidegen sajtolt olajokat és különböző magliszteket – mondta a képviselő.

Hozzátette: külön elismerésre méltó, hogy ez a cég a környezeti fenntarthatóság mellett a foglalkoztatottjaira is fokozottan figyel. Számos új munkahelyet teremtett, már 80 alkalmazottal működik, akiknek a munkahely egy közösséghez tartozást is jelent.

Pont ilyen példaképekre, és még sok ilyen kezdeményezésre van szükségünk – hangsúlyozta Győri Enikő.

(Győri Enikő sajtótájékoztatója/Felvidék.ma)