A nyári szünet után a 15 éve elhunyt Faludy György Ballada a szép fegyverkovácsné vénségéről című költeményével indít a Kassai Figyelő szeptemberi száma, amely beszámol a nyári időszak rendezvényeiről, de interjút olvashatnak a minap átadott Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont igazgatójával, s bemutatja a lap Oros László új könyvét is, amelynek anyagai először zömmel a Kassai Figyelőben jelentek meg.

Mihályi Molnár László Viharfelhők a Felvidéken című vezércikkében a hetvenes-nyolcvanas évek iskoláink és kulturális intézményeink érdekében kifejtett emberfeletti erőfeszítéseit idézi meg.

Ahogy tavaly, úgy az idén nyáron is enyhült a COVID-járvány, így a szervezetek nemcsak az eredetileg is nyárra tervezett rendezvényeiket tartották meg, hanem megpróbálták bepótolni a tavaszról elmaradt akcióikat is.

Bódvavendégiben immáron harmadik alkalommal került megszervezésre a Panda Camp Fesztivál, amely az idén még több zenével, programmal, helyszínnel és különféle újításokkal várta vendégeit. Július 12-től 22-ig képzőművészekkel telt meg a debrődi kultúrház, ahol a Rovás rendezte meg a nyári művésztelepét. Találkozások címen július 24-én Egyházasbáston rendezték meg a Fiatal Tehetségek Fórumát, míg augusztus 13-án Takcsányban (Stakčín) felavatták a felújított katonatemető azon részét, ahol a starinai csatában elesett katonák sírjai vannak. Augusztus első pár napjában a Diákhálózat (DH) másodszor rendezte meg csapatépítőjét a Gombaszögi Nyári Tábor helyszínén. A Magyar iskolaválasztási program Kárpát-medencei partnerei augusztus 20-22. között a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi rendezvényközpontjában tanácskoztak. Id. Gazdag József a Csemadok 66. Kassa-vidéki járási dal- és táncünnepélyén járt Alsóláncon.

Több fontos rendezvényre került sor Kassán is, ahol nemcsak államalapításunkra emlékeztek, a kassai Bocatius János Nyilvános Könyvtár Hviezdoslav utcai konferenciatermében augusztus 19-én, a Kassa megszállása 1968 augusztus című kiadvány bemutatójára is sor került.

A tavalyi kihagyás után az idén sikerült megrendezni az Ipariskola ötven éve érettségizett diákjainak a találkozóját, igaz az iskola vezetésének támogatása nélkül. Királyhelmecen a Mailáth József Regionális Múzeumban fergeteges nyári múzeumi tábort rendeztek, amelyről Dobó Szuperák Eszter tájékoztatja a lap olvasóit, de jártak a Várhosszúréten megtartott Gömöri Kézműves Vásárban, s a hagyományteremtő szándékkal Debrecenben útjára indult tíznapos nagyszabású fesztiválon, a Debreceni Ünnepi Játékokon is, ahol a zene, a színház és az opera volt a főszereplő a város olyan ikonikus helyszínein, mint a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, a Városháza udvara vagy a Kossuth tér.

Krivánszky Miklós, a lap brüsszeli tudósítója arról számol be, hogy az Európai Szabad Szövetség (EFA) pártcsalád öt európai parlamenti képviselője: François Alfonsi korzikai, Piernicola Pedicini olasz, Diana Riba katalán, Jordi Solé Ferrando katalán és Tatjana Zdanoka lettországi orosz képviselő még júniusban írásban kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a Beneš-dekrétumok ügyében.

A Múltidéző rovatban Havasi Péter a Csáky-Dessewffy-palotát mutatja be, míg Gönczi Ivor Oros László újabb felvidéki portréit bemutató kötetét recenzálja, amely főleg kassai kötődésű írókat mutat be.

2015. szeptember 1-jén nyílt meg a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont, amelynek vadonatúj épülete idén ősszel nyitja meg kapuit az iskolások előtt. Az iskola igazgatójával, Nagy Istvánnal a lap főszerkesztője, Subovics Éva beszélgetett.

A Kassai Figyelő kapható a jobb felvidéki könyvesboltokban, de elérhető és megrendelhető a lap elérhetőségein (Hernád Kiadó KFT, 040 01 Kassa, Komenský u. 24., kassaifigyelo@gmail.com, tel.: 0948/753 013) is.

(giv/Felvidék.ma)