„A szavak törpék, a tettek óriások” – hirdeti a Nagyölvedi Suliovi mottója. Cseri Kinga a tanintézmény igazgatója, portálunknak felidézte a legutóbbi rendhagyó történelmi túra emlékét, amikor az iskola felső tagozatos diákjaival a tettek mezejére léptek, és nyomába eredtek azoknak, akik a magyar történelemben példaként szolgálnak számunkra.
A Nagyölvedi Alapiskola felső tagozatos diákjai, Jókai nyomába eredtek
„Az élményszerű oktatásban hiszünk, ezért a tavalyi évben terveztünk egy komáromi utat. Oláh Ica nénivel – Oláh Imréné Domonkos Ilonával – egyeztettünk, tervezgettünk, de az akkori járványügyi javaslatok miatt nem utazhattunk.
Ica nénitől azóta már végleg el kellett búcsúznunk, de a révkomáromi utazásról, Jókai Mór városon belüli – szó szerinti – életútjának bejárásáról nem akartunk lemondani. Nagy áldás a sorstól, hogy Ica néni munkájához méltó idegenvezetőre akadtunk Szabó Csekei Tímea személyében, aki 2021. október 6-án fogadta is a kíváncsi nagyölvedi csapatot” – mondta el portálunknak az igazgatónő.
A történelmi túra a református templomban vette kezdetét Szabó Csekei Tímeával
Majd így folytatta beszámolóját: „Eredetileg 2020., majd 2021. március 15-én, a magyar forradalom és szabadságharc emléknapján szerettünk volna emlékezni Jókai Mórra, és bejárni a komáromi emlékhelyeket, de most, a felső tagozatosok tanulmányútja után bátran állíthatjuk: ennek nem úgy, hanem így kellett lennie.
Az őszi időre felkészülten szálltunk ki az autóbuszból a komáromi református temetőnél, túránk első állomásánál. Megismerkedtünk Tímea nénivel, akivel a Jókai nyomában című túrafüzet átvétele után megkezdtük sétánkat. Felkerestük a Jókay (!) család síremlékét, Tímea néni ismereteit hallgatva kitöltöttük a munkafüzetben a családra vonatkozó kérdéseket, majd tiszteletünk jeléül elhelyeztük az iskolában, Pásztor Gabriella tanító nénivel technikaórán készített emlékezéskoszorút. Ugyanígy cselekedtünk Ica néni sírhalmánál is, aki szellemileg végigkísérte az utunkat.
A tanulók Jókai első iskolai élményeivel ismerkednek
A temető után nyakunkba vettük a várost. Jókai Mór szülőházának telkén azt is megtudtuk, miért nevezték el annak idején a házat “néma háznak”. Tímea néninek köszönhetően képek segítségével abba is betekintést nyertünk, hogy hogyan nézett ki Jókai Mór igazi szülőháza illetve a szoba, ahol a nagy írót ringatta a bölcső.
Nézelődés közben azt is megtapasztaltuk, milyen fontos a csapatmunka, ugyanis a túrafüzetnek bizony az utcán, akár a csapattárs hátát használva asztalnak, de telnie kellett.
Munkafüzet várta a nagyölvedi diákokat és Jókai Mór szüleinek síremléke
Meglepve vettük tudomásul, hogy a Jókai Mór nevelkedésének helyszínén megmaradt eredeti oszlopok melletti tábla a nagy író nevét még mindig Jókayként jegyzi. Érdekes volt hallani azt is, hogy a gyerek Móric a memoritereket a ház oszlopait kerülgetve tanulta, de azzal még közelebb került hozzánk, hogy a korabeli református iskolában bizony ő is “megszenvedte” a kisgyerekeket érő iskolai csalódásokat – csúfolódást az iskolatárstól, dorgálást vagy támogatást a tanártól.
A református templomban való pihenőnk nemcsak a szemerkélő eső miatt volt kellemes számunkra. Furcsán bizsergető érzés volt beleülni a Jókai-padba, és tudatosítani azt, hogy bár nagyon régen történt, de pontosan ebben az épületben volt jelen Az aranyember írója.
Az iskolában készített koszorú elhelyezése, Az emlékezés koszorúja Oláh Ica néni sírjára
Komáromba látogatva természetesen csapatképek is készültek, közös fotók a Klapka téren és a Jókai szobornál. Kegyes volt hozzánk az idő, mert mindezt még megtehettük esernyők nélkül, az ebéd helyszínére vezető úton viszont sorra előkerültek a paraplék. Stílszerű, de nem mellékesen, nagyon finom Jókai-bablevest ettünk. Volt, akinek a tepertős pogácsa jött be jobban, de éhségre senki nem panaszkodott.
A nap folyamán többször is emlegettük az aradi vértanúkat. Ebéd után, még tetővel a fejünk felett, majd a ‘48-as emlékműnél is – kimondottan az ő tiszteletükre énekeltünk. Az emlékezés énekének betanításáért Antala Éva lelkésznőnek jár a köszönet.
Emlékezés az iskola udvarán
Kellemes fáradtsággal szálltunk be a buszba. Az iskola udvarára érkezve az alsó tagozatosok vártak ránk, hogy együtt, zenei kísérettel is elénekelhessük a nap során több alkalommal is felhangzott emlékéneket: “…Hős vezérek tizenhárom,/ Hogy ment vértanú halálra,/ Bitófára Aradon.“ Isten tartsa meg emléküket sokáig!” – fejezte be a különös és rendhagyó történelmi kalandozás emlékét Cseri Kinga.
Bizonyára így lesz, amíg emléküket megőrzik, éltetik, továbbörökítik.
A nagyölvedi alapiskolában ismét bebizonyosodott: „A szavak törpék, a tettek óriások.”
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
