Fotó: pixabay.com

Az Európai Parlament múlt heti plenáris ülésén szavazott a Covid-19 védőoltások fejlesztésével, beszerzésével és elosztásával kapcsolatos állásfoglalási indítványról.

Az állásfoglalás alapját a Petíciós szakbizottságba beérkezett petíciók alkotják, melyekben a kérelmezők aggodalmukat fejezték ki a COVID-19 elleni oltási szerződések átláthatóságának hiánya miatt.

A megfogalmazott kritikákkal Kósa Ádám, a Fidesz EP-képviselője is egyetért, ugyanakkor úgy véli, hogy az Európai Parlament elvárásai a szerződések és beszerzési dokumentumok nyilvánosságra hozatalával, valamint a klinikai vizsgálati dokumentáció ellenőrzési célú rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban aggályosak, mert túl nagy hatáskört adnának az Európai Parlamentnek. „Jellemző, hogy miközben az uniós beszerzés során a gyógyszercégek érdekeik szerint bármit kilobbizhattak a tagállamok kárára, a Parlament még több hatáskört akar biztosítani az Unió részére” – mutatott rá Schaller-Baross Ernő.

Az állásfoglalás szerint az átláthatóság hiánya a polgárok tájékoztatáshoz való jogának megsértését jelenti, és bizonytalanságot, a félretájékoztatás terjedését és a védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság fokozott kockázatát eredményezte a pandémiás helyzetben.

Schaller-Baross Ernő hangsúlyozta: egyetért az állásfoglalalás tartalmával. Elmondta: a témában már szeptemberben írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben számonkérte a beszerzések átláthatóságának hiányát és azt is, hogy miért fogadta el a Bizottság a gyógyszergyártó cégek augusztusi egyoldalú áremelését. A Bizottság mindezidáig nem adott választ a megkeresésre.

Kósa Ádám szerint a Petíciós Bizottságba érkezett panaszok is mutatják, milyen fontos és érzékeny a kérdés. A képviselők azonban ahelyett, hogy a panaszok alapján lépnének tovább, elfogadhatatlan módon saját hatáskörük bővítésével próbálkoznak, továbbá olyan kérdéseket is feszegetnek, melyekkel nem politikusoknak, hanem a tudománynak kell foglalkoznia.

„Az EP állásfoglalásában elismeri, hogy 2021 első két negyedévében a gyógyszeripari vállalatok nem teljesítették az oltóanyag-szállításra vonatkozó kötelezettségvállalásaikat, ami jelentős késedelmet okozott a tagállamok oltási folyamatában” – emelte ki Schaller-Baross Ernő. „Ez is azt mutatja, hogy a magyar kormány helyesen járt el, amikor a nyugati vakcinák lekötése mellett saját hatáskörben eljárva további oltóanyagot is vásárolt annak érdekében, hogy minél előbb minél több embert tudjon beoltani. Ennek eredményeként Magyarország korábban tudta újraindítani gazdaságát a többi uniós országhoz képest. Mindez nem az uniós beszerzés, hanem a nemzeti fellépés hatékonyságát támasztja alá”  – tette hozzá a fideszes politikus.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja ezért tartózkodott az állásfoglalásról szóló szavazás során. Elutasítjuk az Európai Parlament újabb akcióját az egészség védelmének ürügyén történő lopakodó hatáskör-bővítésre. Vakcinaügyben nagyobb átláthatóságra és nem több Unióra van szükség.

(Schaller-Baross Ernő és Kósa Ádám sajtóközleménye/Felvidék.ma)