Illusztráció (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma, archív)

Az Európai Parlament plenáris ülésén vitatták meg a képviselők az Európai Unió területén élő művészek helyzetét a COVID-19 után és a kulturális ágazat helyreállításának a lehetőségeit. A vita során Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője is szót emelt a kultúra és a művészetek támogatása mellett, hiszen a kultúrának kiemelkedő szerepe van az identitás megőrzésében, Európa egyedi és sokszínű kulturális örökséggel büszkélkedhet, ami oktatási, társadalmi, emberi jogi és gazdasági szempontból is jelentős értéket képvisel a mai és a jövő nemzedékek számára egyaránt.

A kulturális és kreatív ágazatok a gazdaság fontos részét képezik, melyek a koronavírus-járvány következtében bizonytalan helyzetbe kerültek, a művészeket és a kreatív szférában dolgozókat megpróbáltatások elé állította a világjárvány. A kihívásra adott különféle digitális megoldások, válaszok mellett az iparág komoly támogatásokra szorul.

 A tagországok a kulturális és kreatív ágazatokra vonatkozóan különböző módon kezelték a járványhelyzetet, vannak jó példák is, ide tartozik Magyarország is.

„A járvány negatív hatásainak csökkentése és az ágazat újraindítása érdekében a magyar kormány kiemelt, szektorspecifikus támogatásokat hozott létre vissza nem térítendő támogatások formájában a szolgáltatók és művészek támogatására. A kulturális és kreatív ágazatban működő kkv-k jelentős segítséget kaptak, hogy elősegítsék a munkahelyek fenntartását. A kormány több mint 14 milliárd forintot biztosított a kulturális szektor megsegítésére, és jelentős szabályozási könnyítések is történtek a munkahelyek megőrzése érdekében” – ismertette felszólalásában Bocskor Andrea.

„Fontos, hogy az EU is bővítse a támogatási lehetőségeket a kulturális és az audiovizuális szektorok számára, olyan programokon keresztül, mint a Kreatív Európa és az Erasmus. De arra kérjük a Bizottságot, hogy az egyes tagállamokat azon törekvéseikben támogassa, hogy nemzeti szinten a leghatékonyabb megoldásokat nyújtsák. Nem kompetenciaelvonásra van szükség, hanem a tagállamok helyreállásának támogatására!” – emlékeztetett az EP-képviselő.

Bocskor Andrea kiemelte: „A jelentés egy »európai művészi jogállás« megalkotására szólítja fel a Bizottságot, ami megteremti a munkafeltételek és minimumszabályok minden uniós tagállamra vonatkozó közös keretét, emellett egységes nyugdíjrendszert, társadalombiztosítást, adózási feltételeket követel.

Világos tehát, hogy az EP ismét egy durva, a tagállami szuverenitást sértő kompetenciaelvonással próbálkozik, tekintettel arra, hogy a foglalkoztatási és munkajog, a kultúra és a művészet tagállami kompetencia, minden tagállam a saját szabályaiért felelős.

Ahogy a magyar példa is mutatja, célzott és szektorspecifikus támogatásokkal például eredményes kulturális életet lehet fenntartani.

Kiemelendő továbbá, hogy a művészi és oktatási szabadság kritériumai között nincs helye az EP által erőltetett gender- és LGBTQ ideológiának, sem az egyes országok feletti ítélkezésnek”.

Magyarország kiemelkedő támogatást nyújtott a kulturális ágazatnak már a járvány előtt is, például 2017-ben az ország teljes közkiadásának 2,6 százalékát fordította kulturális szolgáltatásokra, ezzel – Lettországgal együtt – arányaiban a második legnagyobb hozzájárulást adta Európában.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)