A Kiss Zenészek fellépés közben az István Pince és Panzióban (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az ipolysági István Pince és Panzió adott helyet a Kiss Zenészek baráti hangulatú támogatói estjének. Az ipolybalogi és ipolykeszi fiatal tehetséges zenészekből álló formáció koncerttel egybekötött estjén keresték a zenebarátok támogatását a zenekar stúdiófelvételeinek elkészítéséhez.

A kanyargó Ipolyra néző panzió nagytermébe november 12-én a környék vállalkozói, polgármesterei, képviselők valamint a zenekar támogatói, családtagjai kaptak meghívást.

A családias hangulatú koncert első felében már jól ismert popdalok, slágerdallamok átdolgozását hallhatta a közönség. Ezt követően saját dalaikat adta elő a fiatalokból álló zenekar.

Böjtös Natália (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint a koncert szünetében Csáky Máté, a zenekar hegedűse elmondta:

„szeretnénk tovább folytatni a zenélést egy következő meghatározó lépcsőfok elérésével. Hogy a zenénk ne csak a koncerteken legyen hallható, hanem mindennap elérhető legyen otthon, a munkahelyen, az autóban, a rádióban,  de ehhez szükséges egy profi körülmények között rögzített stúdiófelvétel.”

Hozzátette: céljuk a lemezkiadás, a rádióban való szereplés, amivel a kultúrát tudják közvetíteni a hallgatóságnak. Ehhez kérik az önzetlen szponzorok támogatását.

Hlavács Réka (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A zenekar nyolc éve alakult. A formáció bölcsője az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola, s annak tanára Kiss Kristóf. Annak ellenére, hogy közel egy évtizede zenélnek, a Kiss Zenészek tagjai ma is nagyon fiatalok, húsz év körüliek, akik most készülnek az érettségire, avagy a főiskolai tanulmányaikat kezdték el az elmúlt hetekben.

Az eltelt évek alatt számos művészeti alapiskolai koncerten, falunapon, kulturális rendezvényen léptek fel. Felvidéki és magyarországi fesztiválokon is megfordultak. Ugyan a járvány megnehezítette az elmúlt másfél év szervezéseit, ennek ellenére idén kéttucatnyi fellépésük volt. Többek között a Gombaszögi Nyári Tábor vendégfellépői voltak, emellett városnapokon is visszatérő szereplők.

Csáky Máté (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Kiss Zenészek jelenlegi tagjai Böjtös Natália (ének, vokál), Hlavács Réka (ének, vokál, ukulele),  Rusňák Sára (cajon), Benko Reinold Krisztián (billentyű), Csáky Máté (hegedű). Az első években feldolgozásokkal szórakoztatták a hallgatóságot.

Tavaly ősszel jött aztán az ötlet önálló dalok írására, zenei megkomponálására.

Eddig hat saját dalt hoztak össze, ezekkel színesítik a repertoárjukat.

Benko Reinold Krisztián (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A támogatói esten is elhangzottak a nemrégiben megszületett dallamok. A szerzemények között akad pörgős, erőteljesebb szám, ám ballada és szomorú hangvételű dal is. Az alkotói munka nem áll le, most is új dalon dolgoznak.

Mint a Felvidék.ma megkeresésére elmondták: a dalok írása bonyolult alkotói folyamat. Néha a dallamvilág, az akkordok hamar megszületnek, máskor hosszasan finomítják azokat. A szövegalkotás is hasonló menetben zajlik. Az öt fiatal, öt különböző városban tanul, így a zenei próbák megszervezése sem könnyű. Általában a hétvégeken tartják a próbáikat. Az eltelt években nagyon összeszokott a csapat, mély baráti-testvéri kapcsolat alakult ki közöttük.

Rusňák Sára (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A zenélést örömzenélésnek tartják.

Mint elhangzott, dalaikkal színt kívánnak vinni az emberek életébe.

A művészi előrelépésükben fontos mérföldkőnek tekintik a stúdiófelvételeket. A professzionális körülmények között felvett dalok remek alapot adnak a videóklipnek, a rádióban való lejátszásnak, s egyéb megjelenési formáknak.

Fellépésekben nincs hiány, számos visszajelzést kaptak a koncertjeik során. A terveik közt szerepel egy profi videóklip leforgatása. Ugyan egy remekbe szabott felvételt már készített a csapat, az egyik legnagyobb videómegosztó portálon osztották meg tavaly szenteste a karácsonyi örömzenélésüket.

Kiss Kristóf, zenész, a zenekar megálmodója (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Akkor Csondor Kata Add tovább című dalának feldolgozásával kedveskedtek a zenebarátoknak a koronavírus okozta bezárás idején.

A Kiss Zenészek a támogatói adományokat az alábbi bankszámlaszámra várják. Kiss Zenészek Polgári Társulás: SK37 0900 0000 0051 8487 8645, avagy a következő magánszámlán: SK58 0200 0000 0043 4003 5953. A nagylelkű támogatásokat előre is köszöni a zenekar!

Több éve zenélnek együtt a fiatalok (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)