A karácsonyhoz számos népszokás, hagyomány kapcsolódik. Egyes elemek megtalálhatók szinte minden háztartásban, mások régiónként eltérőek. A Csemadok Ipolyviski Alapszervezetének közösségi oldalán megjelent írás visszarepít minket nagyszüleink, dédszüleink világába. Az alig két évvel ezelőtt átadott ipolyviski tájházban készült felvételek szintúgy a régi korok karácsonyát idézik.
A magyar paraszti közösségekben a karácsonyt tekintették az év legnagyobb ünnepének. Az asszonyok már a szentestét megelőző nap bekészítették a lisztet, hogy másnap megsüthessék a kalácsokat. A férfiak ez idő alatt az állatokkal foglalkoztak, tiszta almot raktak alájuk, kitakarították az istállót, ellátták a jószágot élelemmel.
A karácsonyi ebédre való előkészület azzal kezdődött, hogy a gazda egy szakajtóba/kosárba magvakat (kukoricát, gabonát) készített, továbbá az állatoknál használt szerszámot, amit használt, betette az asztal alá. Ezek elősegítették az állatok szaporaságát, illetve emlékeztettek a betlehemi szerény körülményekre. Ezek után behozott egy jó nagy marék szalmát, amit szintén az asztal alá tett, jelképezve a jászolt, melyben Jézus született.
A ma ismert karácsonyfa a régi időkben még nem létezett. Kis ágak voltak csupán a gerendára akasztva vagy a házak sarkában elhelyezve. Az ajándékozás sem volt szokás a paraszti világban, ezek inkább csak később, a polgárosodás idején terjedtek el.
Éjfélig, szentmiséig tartott a szigorú böjt. Sőt, advent alatt gyászruhában jártak még a fiatalok is, és sötét szalagot (lilát, feketét, sötétkéket) tettek a hajukba. Csak éjfélkor szabadult fel ez a tilalom.
Alma, dió, fokhagyma és méz – néhány olyan étel, amely a régmúltban a Kárpát-medencében élő paraszti családok karácsonyi asztalára került.
(Fotó: Csemadok Ipolyvisk, facebook)
A tisztaszobában fogyasztották el a karácsonyi asztalról ezeket a terményeket, mégpedig úgy, hogy a fokhagymagerezdet, a dióbelet, az almaszeletkét is mézbe mártották, ami a család összetartozásának a megidézése volt. Ez a nap az asszonyok számára ugyan dologtiltó napnak számított, de a sütés-főzés megengedett volt, hiszen csak így tudott elkészülni az ünnepi vacsora.
A palócok fokhagymát azért ettek, hogy egészségesek legyenek a következő évben. Minden családtag megtört egy szép diót, s ha egészséges volt, azt jelentette, hogy a jövő évben egészséges lesz az illető is, aki elfogyasztja. Ha rossz belű diót tört fel valaki, a következő évben betegséggel kellett számolnia.
A karácsonyi almát mindig a családfő szelte fel annyi darabra, ahányan az asztal körül ültek, és mindenkinek el kellett fogyasztani az almaszeletet.
Egyes helyeken mákos tészta, diós tészta, esetleg keserű túrós tészta került a karácsonyi étkek közé. A hagyományos karácsonyi ételek közé tartozott a halászlé a hústilalom miatt, esetleg a gombás káposztaleves is. Néhány helyen derelye vagy karácsonyi kalács került az ünnepi asztalra, de főztek babot, lencsét, galuskát is. Az összegyűjtött karácsonyi morzsát elrakták, s reggel az állatoknak adták.
A szerző az ipolyviski tájház vezetője.
(Baka Antia/Felvidék.ma)
