(Fotó: Pozsonyi Kifli)

A 400 éves legenda – A pozsonyi kifli története címmel jelent meg ifj. Papp Sándor és Július Cmorej kötete a híres péksüteményről a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás gondozásában.

„Minden nagyvárosnak megvannak a maga jellegzetes süteményei. Pozsony, az egykori koronázóváros a mákos és diós pozsonyi kiflijével dicsekedhet, amely egykor olyannyira népszerű volt, hogy a bécsi császári udvarnak, a tengerentúlra vagy Indiába is szállították. E kötet a legendák felidézése mellett a finomság valós történetét is elénk tárja. Megismertet a hajdani leghíresebb kiflisütő mesterekkel, hangulatos korabeli írásokkal idézi meg a régvolt „kiflis” Pozsonyt, s természetesen az Európai Unió által hagyományos különleges termékként bejegyzett péksütemény receptjeit is tartalmazza” – olvasható a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás gondozásában megjelent A 400 éves legenda – A pozsonyi kifli története című kötet fülszövegében.

A könyv anyaga többévnyi kutatómunka eredményeként gyűlt össze. Bizonyos értelemben születésnapi ajándék, amellyel a tavaly fennállása tizedik évfordulóját ünneplő pozsonyi civilszervezet kedveskedik közönségének.

Mivel a város gasztronómiai múltjában és régi hírnevét illetően is fontos szerepet játszottak a mákos és diós patkók, a társulás 2010-es alapítása óta kiemelten kezelte a pozsonyi kifli témáját, amelynek népszerűsítését – mint feladatot – névválasztásával is felvállalta. Így került az évtizedes gyűjtőmunka eredménye most egy kötetbe.

A kiadvány kutatási napló formájában meséli el a patkók történetét. Kik voltak a legnevesebb pozsonyi cukrászmesterek, akik a mákos és diós patkók tésztáját és töltelékét magas szintre fejlesztették? Hogy néztek ki a régi „kiflis” pozsonyi képeslapok? Kinek vitte 1910-ben Budapestre az akkori igazságügyi miniszter a pozsonyi vasúti pályaudvarról azt a zacskó pozsonyi kiflit, amelyért a vonat indulása előtti utolsó pillanatban a kalauzt küldte? Miért indult hanyatlásnak a pozsonyi kifli mint termék a szocializmus éveiben, és ki hozta vissza a köztudatba? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a könyvből.

Ifj. Papp Sándor és Július Cmorej munkája a diós és mákos patkók történetéből fennmaradt adatokat sok képpel (levéltári dokumentumokkal és archív fotókkal) illusztrálta. Régi receptekre is bukkanhatunk a könyvet lapozgatva.

Aki tehát elszánta magát, hogy mindent megtudjon a pozsonyi mákos és diós patkókról, és az elkészítéséhez is érez magában bátorságot, annak mindenképpen érdemes beszereznie ezt a szép kiadványt, amelynek egyaránt ott a helye nemcsak a régi és modern „pressburgerek”, hanem az egyetemes gasztronómiatörténet iránt rajongók könyvespolcán is.

A kötet megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta. A könyvet az érdeklődők a Pozsonyi Kifli webáruházban vásárolhatják meg ITT. A kiadványt a kívánt címre postázzák, de személyesen is átvehető.

(Pozsonyi Kifli/Felvidék.ma)