„Szűz Máriát mi, katolikusok sok gyönyörű jelzővel szólítjuk meg, amikor fohászkodunk hozzá: Istenanya, Szent Szűz, Istenszülő, Boldogasszony, Szeplőtelen Fogantatás. Nekünk, magyaroknak azonban a legkedvesebb Mária-megszólításunk ez: Magyarok Nagyasszonya. Ezt a megszólítást nemzeti történelmünk jeles eseményei alapozzák meg. Istennek, Jézus Krisztusnak anyja: Magyarország Pátrónája, Védőasszonya. Az ország az Ő ajándéka, de Szent István végrendeletével öröksége, családja és birtoka is” – írta megboldogult Karaffa János atya a Regnum Marianum Imakilenced füzetben.
Az egyház december 8-án nem Jézus megtestesülését ünnepli, hanem édesanyjának, Máriának szeplőtelen fogantatását, amely Szűz Mária születése előtt kilenc hónappal történt. Könnyen kiszámíthatjuk, hogy december 8-tól számítva éppen kilenc hónap múlva, szeptember 8-án lesz Mária születésének ünnepe, amit Kisboldogasszony napjának nevezünk a magyar hagyomány szerint.
A keleti egyházban Anna foganása az ünnep neve, amelyet az első írásos emlékek szerint a 8. században még december 9-én ültek. A nyugati egyházban a 9. században tűnt fel az ünnep Nápolyban és Szicíliában, de a 10. század elején már Angliában is megtartották, valószínűleg a görög származású Szent Tódor canterburyi érsek szorgalmazására. Magyarországon III. Béla király honosította meg a 12. század második felében.
A 13–14. század során egész Európában elterjedt a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. Rómában XXII. János (1316–34) idején kezdték ünnepelni. IV. Sixtus 1476-ban fölvette a római kalendáriumba, XII. Ince 1693-ban nyolcnapossá bővítette az ünnepet, amely XI. Kelemen rendelete szerint vált parancsolt ünneppé a 18. században.
A Szeplőtelen Fogantatásról szóló dogmát Boldog IX. Piusz hirdette ki 1854. december 8-án, kimondva a hittételt: „A Boldogságos Szűz fogantatása pillanatától mentes volt az áteredő bűn minden szennyétől.” 1857. szeptember 8-án megáldotta és felszentelte a Szeplőtelen Fogantatás szobrát a római Piazza di Spagnán.
Négy évvel a hittétel megfogalmazása után, 1858. február 11-én – mintegy a dogma kihirdetésének az igazolására – egy tizennégy éves francia parasztlány, a teológiai kérdésekben teljesen járatlan Bernadette Soubirous, a Lourdes melletti Gave folyó közelében lévő barlang oldalában egy ragyogó fényességű asszonyalakot látott, aki neki így mutatkozott be: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás” (Que soy era Immaculada Concepcion).
V. Molnár József néprajz – és néplélekkutató így vall az adventi időszakra eső nap kapcsán:
„December 8-a legnagyobb Mária-ünnepek egyike: Máriát kiválasztottsága következtében nem terhelte az eredeti bűn, mint az összes többi embert. Máriában újból megjelent a földön a bűntelen ember, akiben Istennek kedve tellett. A magyarság a kereszténység egyik legmisztikusabb ünnepét a legelsők között tartja számon. Már a középkorban nagy tisztelettel ünnepelte meg ezt a napot. A XII. század végéről származó Pray-kódex (III. Béla király ideje 1172–1197) is jeles ünnepként örökíti meg. A szűzen foganást és szülést, az eredeti bűntől való mentességet hazánkban az egyházatyák sem vitatták, míg a középkor Európájában igen. Ennek oka Boldogasszony-hitünkben keresendő. Úgy tűnik, a Teremtő bennünket választott ki e titok őrzésére, tőlünk várja a Fény legteljesebb óhajtását, különösképpen a téli napfordulat, karácsony előtt.”
A magyar népnek a Szűzanya tiszteltére a Boldogasszony elnevezést Gellért püspök ajánlotta. A népi hitéletben minden Mária-ünnepnek van megfelelő „boldogasszony” jelzővel ellátott megnevezése. A Szeplőtelen Fogantatás ünnepét eleink Földtiltó – vagy Eketiltó Boldogasszony néven illették, és a legnagyobb Mária-ünnepek között tartották számon.
Decemberig a földművelő ember bevégezte munkáját, és ha nem várt események miatt elhúzódtak is az őszi munkák, december 8-ig, Eketiltó Boldogasszony napjáig minden munkát be kellett fejezni. Ekkor már a kemény fagyok ideje volt, valamint kezdetét vette az adventi időszak, így a kinti munkálatok befejeződtek. Voltak tájegységek, ahol egészen mást takart a megnevezés, ami szerint a házaspárok ekkortól karácsonyig teljes testi tisztaságot tartottak, egészen Jézus születésének ünnepéig. Ezen a napon az áldott állapotban lévő asszonyok köszöntötték az Eketiltó Boldogasszonyt, hogy magzatjaik megőriztessenek, miként a földben az elvetett magokat is megőrzi a Boldogasszony.
Tájainkon számtalan városban és faluban áll a Szeplőtelen Fogantatás oszlopa, mely Mária patyolattisztaságát, és mint az egek tartóoszlopát hirdeti. A palóc falvakban a ház tartógerendáját, vagy a parasztházak tisztaszobáinak mestergerendáját Boldogasszony fájának nevezték eleink.
Templomok is viselik a nevét. Ismert a fóti Szeplőtelen Fogantatás-templom, mely Ybl Miklós tervei alapján, román stílusban épült 1845 és 1855 között. A budapesti vigadó mellett a magyar romantikus építészet legjelentősebb alkotása, műemlék.
A hajdani Szepes vármegye városában, Iglón áll a barokk díszítésű Szeplőtelen Fogantatás-templom. Főoltára 1751–1752-ből származik, viszont az oltárképet csak 1856-ban készítették. Az eredeti barokk mellékoltárok sajnos nem maradtak fenn, az újakat Fuhrmann Gyula iglói faragómester készítette 1884 és 1886 között. A 1756-ból származó barokk szószék festményeit olyan domborművekre cserélték, melyeket Repcsik Ferenc iglói műhelyében faragtak a 20. század elején – ugyanitt készítették a templom berendezésének kisebb részeit is.
Ezen a napon – a téli időjárás ellenére is – a hívők elzarándokolnak egyes Mária-kegyhelyekre. Régebben a matyó cselédek Mezőkövesdről Mátraverebélyig hajadonfővel és gyalog tették meg az utat ezen az ünnepen – olvasható a néprajzi leírásokban.
„A Felvidék magyarjai az ötvenes évek debrődi Mária-jelenése után, december 8-án, ha nagy hó esett is, évekig körmenet keretében keresték fel a jelenés helyét, a középkori Szent László-templom romjait. A templom előtt a három hárs őrizte Szent László forrását, amelynek vizét kősziklából fakasztotta nagy királyunk táltos lova: a fánál, kőnél, a forrásnál Felvidék buzgó népe régi módon, de új hittel szertartást tett” – írja V. Molnár József a Kalendáriumában.
Az adventi elcsendesedés alkalmat ad az imára, elmélkedésre és szemlélődésre, az Evangélium olvasására. Alkalmat ad elmélyülni abban a hitben, hogy az Üdvözítő édesanyjának egészen különleges szerepe van az üdvtörténetben, miként az a Galatákhoz írt levélben így olvasható: „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.” 4. vers 4-7.
Forrás: Pázmaneum, Népi Kalendárium, Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
