(Fotó: Semmelweis Egyetem)

Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, a komáromi Selye János Gimnázium, a budapesti Szent Margit Gimnázium és a Székesfehérvári Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnázium december 6-án, ünnepélyes keretek között csatlakozott a Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programjához.

Mivel a Selye János Gimnáziumban évtizedek óta nagyon jó eredmények születtek biológiából és kémiából, ez a nívós egyetem kiválasztotta az iskolát, így csatlakozhattak ehhez a tehetséggondozó programhoz.

Az egyetem rektora, dr. Merkely Béla a szenátusi teremben tartott ünnepségen hangsúlyozta,

hogy a gyökerek kiépítése a középiskolák feladata, amelyet az egyetemi oktatás követ.

Dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program titkára felhívta a figyelmet arra, hogy a Semmelweis Egyetem mind a hat, orvos- és egészségtudományokkal foglalkozó kara várja a diákokat.

A program lényege a tehetségek támogatása, emellett azonban szeretnék bemutatni intézményüket a középiskoláknak.

A legkiválóbb diákok számára mentorálási lehetőséget biztosítanak, az egyetemre érkezve pedig személyes mentor is segítheti az útjukat. A köszöntőket követően Andruskó Imre, gimnáziumunk igazgatója aláírta a partneriskolai megállapodást és átvette az oklevelet. Most először két határon túli iskola is csatlakozott a programhoz, köztük iskolánk is.

Az együttműködés célja, hogy az egyetem oktatói és gimnáziumunk tanulói rendszeres kapcsolatot tartsanak egymással, tájékozottak legyenek az egyetemen folyó munkáról, az orvostudomány és a hozzá kapcsolódó tudományok legújabb eredményeiről, valamint lehetőség esetén bekapcsolódhassanak e tudományokkal kapcsolatos kutatásokba a Semmelweis Egyetemen.

(PaedDr. Králik Zsuzsanna/Felvidék.ma)