Fotó: Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza és a Kallós Zoltán Alapítvány idén is megrendezte jótékonysági koncertjét az idős és beteg zenészek megsegítésére. A szervezők az adományokat december végéig várják.

A Hagyományok Háza december 10-én adott otthont az Összefogás hagyományőrző mestereinkért koncertnek. A Kallós Zoltán Alapítvánnyal közösen szervezett rendezvény célja az életükkel, művészetükkel egykor példamutató elődeink támogatása volt.
„Segíteni kell, hiszen életünk alakulását legalább felerészben a régi, és még ma is köztünk élő mesterektől kaptuk – foglalja össze a koncerthez fűződő gondolatait Koncz Gergely táncházzenész, a műsor szerkesztő-rendezője.

„Az a legkevesebb, hogy mi is felkaroljuk őket. A mestereim közül már a legtöbben nincsenek köztünk, de számos kiváló zenész még velünk él. Két hónappal ezelőtt kerestek meg, hogy hozzuk tető alá e jeles eseményt.

Minden résztvevő zenekarral beszéltem, természetesen mindenki igent mondott a felkérésre, a részletek megszervezését a Hagyományok Háza munkatársai vállalták. Az est programja a mezőségi zene köré összpontosul, s célunk, hogy egy-egy falu zenéjében tökéletesen elmélyülhessen a hallgató.”

A kezdeményezés 2013-ra tekint vissza, amikor a Hagyományok Háza az úgynevezett Összefogás koncertekkel támogatott tisztes korú népzenészeket. Ennek folytatásaként 2014-ben az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóján a résztvevők fogalmazták meg az idős zenészek megsegítésének gondolatát.

Tették ezt őszinte szeretetből, hiszen egykori mestereik legtöbbje egészségügyi és anyagi gondokkal küszködik; nem tudnak már muzsikálást vállalni, ezáltal a mindennapi kenyerük előteremtése is gondot jelent.

A járványos időszak különösen sok nehézséget jelent a nagy elődöknek. Az ötletet tett követte, és számos táncházban, koncerten szerveztek gyűjtést számukra. A jelen koncert egy újabb fontos mérföldkő a szolidaritás útján, adventben, mikor mindnyájan fogékonyabbak vagyunk a jóra.

Az adományokat a szervezők december végéig várják.

Információk itt érhetőek el.  

*Horváth Piroska: Az öregeket mindig szeressétek!