Gárdonyi Géza egyik fő műve az Isten rabjai című regény, mely a tatárjárás utáni Magyarországon játszódik, és IV. Béla, a második államalapítóként is ismert magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő leányának, Margitnak (1242. január 27. – 1270. január 18.) állít emléket. A mű betekintést nyújt a Nyulak-szigeti kolostor építésébe és a kolostorok világába, a szerzetesi életbe. Teszi mindezt, a kertész fia, Jancsi, később Jancsi fráter szemszögéből.
Az Isten rabjai címet viselő regény 1908. áprilisában látott napvilágot. Abban az időben – Gárdonyi életében – Margit a boldogok sorába tartozott, ahová 1276-ban emelték. Ezt követően a szentté avatásra még évszázadokat kellett várni. 1943-ban, atyjának húga, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepnapján, november 19-én emelte oltárra XII. Piusz pápa. Emléknapját január 18-án üli a katolikus egyház.
Az író, a könyv megírása előtti érzéseiről így nyilatkozott: „A kilencvenes évek közepén került kezembe a Margit-legenda. Érdeklődéssel olvastam el, de borzadozva tettem le. Vallási őrültek háza volt az, gondoltam. Később ismét elolvastam a Margit-legendát. És milyen más szemmel! Ami részek az első olvasásban megdöbbentettek, úgy elmentem mellettök, mint a virágos udvaron a trágyadomb mellett. A sorok közt iparkodtam olvasni.
S íme, a sorok közül rám fénylett egy szent élet szépsége, mint ahogy a deszkapalánk résein átragyog a nap. A történelem minden nőalakját rámába aranyozták már a magyar írók, csak éppen Margit királylány hever még a porban. Támasszuk fel!” – írta Gárdonyi.
Az író – mint minden munkája során – az Isten rabjai című regény megszületése érdekében, egy évig tartó alapos kutatómunkát végzett. A 13. századi női és férfi kolostorok világát tanulmányozta, korabeli írásokat, krónikákat kutatott, minek eredményeként, a kritikusok szerint a „mű életszerűvé vált és finoman kidolgozott atmoszféra hatja át.”
A történet, a XVI. századi nyelvemlék, Ráskay Lea, (kódexmásoló domonkos-rendi szerzetesnő) 1510-ben másolt Margit-legendán alapul, melynek föltételezett szerzője Marcellus páter, aki Margit gyóntatója volt, s akit a regény több jelenetében megszólaltat az író.
Marcellus 1274-ben, Margit halála után négy évvel, latinul írta le a királylány történetét. Egy erős akaratú, nagyon elszánt leánynak a jelleme bontakozott ki írása nyomán. Olyan leány alakja, aki az országért, a királyi viszályok és a belháború elhárításáért, a nemzetért vállalt vezeklést, és önként, boldogan mondott le a világi életről, a szenvedélyekről s két királyi kérőt visszautasítva vált égi emberré.
A 231 lapból álló Ráskay kódex tanulmányozása nyomán Gárdonyi egy kedvesebb leányt mutat be a regényben. Szorgalmasan tanulmányozta a kolostori regulákat, a rendház elhelyezkedésének, helyiségeinek rajzát, régi följegyzésekből megismerte Margit apácatársainak nevét, korát, származását. Sokat járt a Margit-szigetre és helyrajzi tanulmányokat folytatott. Az ő kutatása nyomán akadtak rá a kolostor kútjára, mely újabb felfedezés volt a régészek számára.
A tanulmányozások folyamán Gárdonyi képzelete túllépett a szűkös történelmi adatokon, kitöltötte a krónika mélységeit, fantáziája rekonstruálta a kolostor és a korabeli Magyarország mindennapjainak életét, majd a hosszú előkészület után, egyetlen év alatt írta meg a híres történelmi regényét.
A történet első színhelye Fejérváron játszódik. János kertész, aki érzi, hogy halála közeleg, magához hívja a fiát, Jancsit, hogy átadja neki mesterségbeli tudását, azonban idő előtt meghal. Az özvegyét, Julis asszonyt és a kis Jancsit áthelyezik Budára, a Nyulak szigetére (mai Margit-sziget), hogy az éppen akkor épülő kolostor körül ápolják a kertet. Mindketten nagy várakozással készülnek oda, különösen Jancsi, mert tudja, hogy a szigeten fog lakni a királykisasszony, Margit is. Budán, az épülő kolostor helyszínén Jancsi látásból megismeri a királyi párt és körét, és találkozik a kis Margittal is, aki teljesen elvarázsolja. Nemsokára azonban anyát és gyermekét elválasztják egymástól, Julis asszonynak apácává kell lennie, hogy a beköltöző apácákat szolgálja, a kis Jancsit pedig szerzetessé akarják nevelni, felviszik Budára és beavatják a rendbe.
A második rész története nyolc évvel később folytatódik. Jancsi már felnőtt, erős testalkatú, jóképű, ügyes mozgású, értelmes legény lett. Testi erejét bizonyítja is egy alkalommal, mikor egy rendbeli társával az országot járva egy nemes urat – fogadásból – a földre terít. Időközben Margitból is szép leány lett, és Jancsi egyre többször kapja magát azon, hogy vele álmodik, s alig várja, hogy láthassa. A találkozásra csak elvétve adódik alkalom. Mivel havonként egyszer meglátogathatja anyját, aki a klastrom konyhájában dolgozik, ha nem is láthatja minden esetben, de hírt hallhat felőle, „így gondolatban szinte vele élt Margittal, akaratlanul is.” Egy ízben azonban imádságot másol le a számára (pontosabban, mivel észreveszi, hogy Győrött hagyta azt az imádságot, amit Margit kért tőle, ír helyette egy másikat).
Ez időben Béla király békét kötött a cseh királlyal, és az egyezmény szerint a cseh királyhoz kell feleségül adnia Margitot. Margit azonban hajthatatlan, apáca akar maradni. Bár az ügyet sikerül másképp megoldani (egy unokahúgát adják a cseh királynak), a királyi pár és az apácatársai is elhidegülnek tőle. Ám ő eléri azt, amit akart, véglegesen Krisztus jegyesévé válik.
A regény harmadik részéből kitűnik, hogy az országban viszálykodás dúl. Béla király idősebbik fia, István, hadat üzen saját apjának, s Isaszegnél győzelmet is arat. Az öreg királyi párnak kiheverhetetlen fájdalom, hogy saját fiuk fordul ellenük. Margit, hogy kibékítse egymással apját és bátyját, szokatlan kínzásoknak veti magát alá, sündisznóbőrrel borított vezeklőövet visel és minden munkát elvállal, amivel megalázza magát. A király végül kibékül a fiával, de nemsokára meg is hal, felesége hamar követi a sírba. Eközben a kolostorban felfedezik Jancsi írásait, amiket Margit iránti plátói szerelme ihletett. Büntetésből eltiltják a kolostorból. Ám nemsokára visszatérhet, mert szükség van rá, mint kertészre.
Margit mindeközben egyre jobban sanyargatja magát, és elterjed a híre, hogy különös képességekkel rendelkezik. Egy alkalommal Jancsit is meggyógyítja a hidegleléstől. Számtalan rendkívüli és különös dolog történik imádkozásai során, köztük a levitáció is.
Radikális engesztelése nagyon legyengíti a szervezetét, és egy megfázásba belehal pár nappal a 28. születésnapja előtt „szeretettől és vezekléstől elemésztve”. Jancsi fráter, a kerti házban nevelődött liliomokat helyezi a felravatalozott holtestre, mert úgy érzi, a liliom jól jelképezi Margit életét: minél nemesebb ugyanis egy növény, annál több szeméttel kevert földbe kell nevelni, mint ahogy azt – annak idején gyermekként – az apjától megtanulta.
A könyvben Jancsi, a népmesék hőseként lép az olvasó elé, egy nyílt tekintetű, melegszívű ember, akit elszakítanak anyjától és számtalan színt ölt, amíg Margit közelébe férkőzik. Tragikus helyzetekbe kényszerítik, legtisztább érzelmeit azonban nem rabolhatják el.
A könyvben Szikárdusz fráter mondja el a gyermek Jancsinak azt, hogy az életben kik a rabok és kinek a rabjai. Van, aki a hatalom rabja, másvalaki a szenvedélyeké, más a fegyvereké, míg a király az ország rabja, a szerzetesek pedig Isten rabjai.
A királyleány, akit a kor követelménye háromévesen kiszakított a családi szeretet kötelékéből, majd a királyi és a zárdai etikett szigora fosztott meg a szeretet különféle formáitól, így ezek hiányát az Isten iránti szeretetté alakította át. Margit nem Isten rabja volt, ő szabadon választotta azt a rendkívüli, kemény, áldozatokkal teljes életformát, mely a nemzet nagy vezeklőjévé, közbenjárójává tette. Ez a töretlen életforma fénylik az utókorra századokon át, születése után 780, földi életének befejezését követően, 752 év elmúltával is.
Forrás: Sárközi Sándor piarista tanár, Z. Szalai Sándor irodalomtörténész, sulinet.hu
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
