(Fotó: Zuzana Čaputová, facebook)

Zuzana Čaputová államfő hétfőn tisztelgett Ján Kuciak meggyilkolt újságíró és jegyese, Martina Kušnírová emléke előtt. Virágokat helyezett el és gyertyát gyújtott a ház előtt, ahol a két fiatalt meggyilkolták.

„Négy évvel ezelőtt a társadalom nagy része egyhangúlag egy tisztességes és igazságos Szlovákiát követelt. Ez a követelés a mai napig is érvényes”

– közölte az államfő azzal, hogy manapság is erősödik a gyűlölet, a düh és egyre gyakoribbak a verbális támadások.

„Ján és Martina esetében is fenyegetések előzték meg a támadást. Ezt még azt megelőzően kell megállítanunk, mielőtt késő lesz, különben Ján és Martina hátrahagyott üzenete hiábavaló lenne” – állapította meg az államfő.

Emlékeztetett: a fiatal párt Ján munkája miatt gyilkolták meg. „Megölték őket, mert Ján korrupciós ügyek és hatalommal való visszaélések feltárásával foglalkozott” – közölte az államfő.

Čaputová fontosnak tartja, hogy a gyilkosság elkövetőit elítélték, ugyanakkor szerinte az igazságossághoz az kell, hogy a megrendelőket is felelősségre vonják.

(TASR/Felvidék.ma)