Illusztráció: Vladimír Putyin és Orbán Viktor (Fotó: MTI)

Magyarország jégtörő lehet Oroszország és a Nyugat között – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő beszélt arról is: a rezsicsökkentést fenn tudják tartani, mert megvan a gazdasági alapja, a hosszú távú orosz gázszállítás.

A kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnöknél tett keddi látogatását úgy értékelte: Magyarország NATO- és uniós tag, ugyanakkor jó kapcsolatra törekszik Oroszországgal, ezzel a magyar modellel teljesen eltér a legtöbb uniós országtól.

Mindez jól működik „jegesedéskor” – fogalmazott, vagyis a jelenlegihez hasonló konfliktushelyzetben, ezért is jellemezte utazását békemisszióként.

Rámutatott: a Putyinnal történt találkozója után hamarosan a német kancellár, valamint a francia elnök is Moszkvába látogat. Kifejtette: Magyarország békét akar, a feszültségeket enyhíteni akarja, ezért pedig tárgyalni kell. „Sokat és hosszan fogunk még tárgyalni az oroszokkal, és ennek az első lépését Magyarország tette meg” – fogalmazott.

Megjegyezte: az ötórás tárgyalás alatt kilenc javaslatot tett, és nyolc ügyben sikerült megállapodni.

A kormányfő közölte: sok munkánk van abban, hogy jó viszonyunk legyen Oroszországgal.

„A Szovjetunióval rossz viszonyuk volt”, de az a korszak véget ért, és most arra törekszünk, hogy „az új Oroszországgal más kapcsolatrendszerünk legyen” – mutatott rá.

Elmondta: Magyarországnak van tekintélye, van önálló politikája, a magyar érdek jelen van a világon. A gazdaságban különösen így van ez, mindenki hozni akar beruházást, pénzt, gyárat – közölte.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország jól halad abba az irányba, hogy 2030-ra, Európában elsőként az ország számára szükséges energiamennyiség legfeljebb 10 százalékát állítsa elő fosszilis forrásokból.

A miniszterelnök kijelentette: Magyarország már most is klímabajnok, élmezőnyben van a kibocsátáscsökkentésben, a jövőben pedig a Paks II. beruházás és a már jelenleg is jó ütemben haladó naperőmű-fejlesztés hozzásegíti majd az energiafüggetlenség megteremtéséhez.

Addig azonban az energiarendszer fenntartása az orosz gázzal lehetséges – hangsúlyozta, hozzátéve: a külgazdasági és külügyminiszter tizenöt évre állapodott meg Moszkvával évi 4,5 milliárd köbméternyi gáz szállításában, amelyet további 1 milliárddal növelne Magyarország. Ez majdnem eljutott a megállapodásig, azonban még egyeztetést igényel – tette hozzá.

Úgy látja, Nyugat-Európa attól szenved, hogy „miután nincs hosszú távú szerződése az oroszokkal, nem tud elég gázt vásárolni, és fogy ki a készleteiből.”. Magyarországnak azonban a gáz garantáltan jön, ezért lehet továbbra is számítani a rezsicsökkentésre – magyarázta. Hozzáfűzte: a rezsicsökkentést fenn tudják tartani, mert megvan a gazdasági alapja, ami a hosszú távú orosz gázszállítás.

A kormányfő úgy értékelt: Szputnyikból és a Szputnyik lightból a világban nagy kereslet lesz, most is nagyobb a kereslet, mint amennyit az oroszok tudnak gyártani, ők gyártóhelyeket keresnek. Ha az oroszoknak ilyen segítség kell, akkor tudunk közösen gyártani Szputnyikot, „a magyaroknak meg fenntartjuk továbbra is azt a lehetőséget, hogy sokfajta vakcina közül választhassanak” – mondta.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az EU szeretné látni azokat az európai gyártókapacitásokat, amelyek a mostanihoz hasonló válság esetén lehetővé teszik az Európán belüli gyártással az összes igény kielégítését. Ezért most nézi azokat a gyárakat, amelyeket be lehet vonni, „mi jelentkeztünk és azt ajánlottuk, hogy Debrecent is vegyék bele ebbe a gyártóhálózatba.”

Kifejtette: van Brüsszelben egy olyan bürokrata réteg, amely európai birodalomban gondolkodik. „Nekünk, magyaroknak mindig az volt az érdekünk, hogy Európa ne birodalomként szervezze meg magát”, mert akkor a magyar függetlenség mindig csorbul, nekünk a nemzetek Európája a jó” – mutatott rá.

Hozzátette: Brüsszel azonban más állásponton van, európai birodalmat épít, és ehhez az kell, hogy minél több jogot vegyen el a tagállamoktól. Például most van egy pénzügyi vita, hogy az újjáépítési alapból jön-e a pénz Magyarországra, és egyszerre azt mondja az Európai Bizottság, hogy „persze, csak módosítsátok a családügyi törvényt és módosítsátok az oktatási törvényt” – fogalmazott. Megjegyezte, ebben az ügyben „nehéz ítélet vár ránk.”

A kormányfő kijelentette: Magyarországon és Lengyelországon túl a többi tagállam érdekét is sérti ez a gyakorlat, tehát azon kell dolgozni, hogy „Európát szabad Európának tartsuk meg”, és mondjuk azt, hogy „nem engedjük nemzeti jogaink folyamatos csorbítását.”

Közölte: „most nagy erőkkel jönnek velünk szembe”, szeretnék, ha Magyarországon szervilis kormány lenne, olyan, amilyent a baloldal is mond, amely Brüsszelnek főnyeremény lenne. De mi nem a brüsszeliek számára akarunk egy főnyereményt megütni, hanem a magyar emberek számára, ahhoz pedig az kell, hogy a nemzeti érdekekért kiálló, nemzeti keresztény kormányunk maradjon – vélte.

Orbán Viktor szerint: „minden évben mindenki Magyarországon legalább egy lépést mehet előre, és ez ilyen időkben nagy teljesítmény.” Mindenki látja, hogy épül az ország, olyan dolgokat érünk el, melyek korábban szóba se kerültek – mondta.

Úgy vélte, Magyarország előre megy, és „a korrupciótól szenvedő országok nem előre szoktak menni, hanem hátra”. Magyarország történetének legkorruptabb kormánya a Gyurcsány–Bajnai-korszak alatt volt – tette hozzá.

A miniszterelnök kitért rá:

„itt van a kezünkben az oltás, a vírus meg egyre gyengébb, és ez összességében a helyzetet elviselhetőbbé teszi az emberek számára, ezért is tehették meg, hogy a védettségi igazolvány határidejét meghosszabbították.”

(MTI/Felvidék.ma)