(Fotó: HE/Felvidék.ma)

Rimaszombatban sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szövetség párt a kerületi tanácsának döntése értelmében Ondrej Luntert támogatja a megyei választásokon.

„Ha össze kellene foglalnom, hogy miért is döntöttünk úgy, hogy Ondrej Luntert, vagy magyarul Lunter Andrást támogatjuk, akkor úgy tudnám leginkább kifejezni, hogy szeretnénk folytatni azt a sikeres utat, amit az elmúlt négy évben Besztercebánya megyében közösen vittünk végbe a nagykoalícióval és a megye vezetésével” – szögezte le Cziprusz Zoltán megyei képviselő a sajtótájékoztató magyar részében.

Kifejtette, hogy a megyei ciklusok közül az elmúlt négy év volt a legsikeresebb.

Vázolta, hogy a korábbihoz képest ezúttal egy igazságos kulcs alapján délen, a legtöbb négyzetkilométerrel rendelkező járásokban kapták a legtöbb forrást.

„Harminc év lemaradásából minimum húszat sikerült közösen legyűrnünk. Van még mit tenni. Ezért fontos, hogy az őszi választásokon sikeresek legyünk” – mondta Cziprusz.

Ondrej Lunter, Csősz Péter, Cziprusz Zoltán, Mag Fodor Enikő (Fotó: HE/Felvidék.ma)

Cziprusz úgy véli, hogy a sikeres munkavégzéshez olyan megyevezetőre van szükség, aki a Szövetség párt partnere. Ondrej Lunter személyében ilyen jelöltet tisztelhetnek.

Kiemelte, hogy a Szövetségnek képviselői szinten is sikeresnek kell lennie. „Nagyon fontos, hogy a Rimaszombati járásból a megyei parlamentbe minimum 5 képviselővel bekerüljünk, ott legyünk, mint egy klub, s újra egy közös koalícióban tudjuk folytatni a megkezdett sikeres munkát” – nyilatkozta Cziprusz Zoltán.

A megyei elnökjelölttel aláírt megállapodás szól az útfelújítások folytatásáról, az uniós források felhasználásáról. Megemlítette, hogy a magyar párt kezdeményezésére jött létre a Gyermektábor alap is, amelynek köszönhetően több száz gyermek tudja hasznosan tölteni a nyári szünidőt.

Agócs Attila, Ondrej Lunter, Cziprusz Zoltán, Csúsz Péter (Fotó: HE/Felvidék.ma)

„Nagyon fontosnak tartom, hogy abban is megegyeztünk, hogy függetlenül attól, mennyi magyar képviselő jut be, amennyiben Ondrej Lunter lesz a megyeelnök, lesz magyar alelnöke is a Besztercebányai Megyei Önkormányzatnak” – szögezte le Cziprusz Zoltán.

A sajtótájékoztatón Ondrej Lunter független megyeelnök-jelölt, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat jelenlegi alelnöke felolvasta a memorandumot – Memorandum-18.3.22 – , amely a Szövetség párt képviselőivel aláírt. A találkozón részt vett a Szövetség képviseletében Juhász Péter, Agócs Attila, Csúsz Péter, Jámbor László, Lestyánszky Viktor, Auxt Ferenc, Cziprusz Zoltán, Mag Fodor Enikő és Pál Attila.

Ondrej Luntert az SaS, a KDH, a Progresívne Slovensko, a SPOLU és OKS pártok is támogatják. Igyekszik kialakítani a legszélesebb párttámogatási kört.

(HE, Felvidék.ma)