Illusztráció (pixabay.com)

A reggeli misén lelkiatyánk a mise végén köszöntötte a nőket. Meglepett, jólesett. Mintha a jó Isten köszöntött volna bennünket, mintha ebben a köszöntőben a remény üzenete is benne lett volna.

Mi, régebben született nők, asszonyok, mamák – még a szocialista jellegű, „kötelező” nőnapokra emlékezünk. Persze valljuk be a „kötelező” ünneplésen kívül, azért akkor is és mindig, jót tett hiúságunknak, nőiességünknek, érző lelkületünknek a szép és őszinte szó.
A jelenlegi márciusi nőnap, ugyan napsütéssel köszöntött ránk, de a mostani háborús légkör akár búskomorságba, félelembe, aggodalomba is kergethette mindazokat, akik még nem találták meg Istenbe vetett hitüket, s nem nyugtatták meg lelküket a nehéz időkre való felkészülésre.

S ma március 8-án, amikor megnyitom a Facebookot, amely naponta sokkolja az embereket, ömleszti az ilyen–olyan híreket, véleményeket, sértések sorozatát, mit ad Isten: majd felrobban az oldal a férfiak üzeneteitől, „mosolygó” virággal teli szép szavaktól, gondolatoktól, idézetektől. Hiszem, hogy mindezt őszinte szívből, érzésből küldik nekünk, mert szeretnek, tisztelnek, s valahol tudatuk mélyén tudják, tudatosítják, hogy a NŐ Isten teremtménye, kölcsönösen szükségünk van egymásra, és nekünk mindezt mindennapjainkban viszonozni kell.
II. János Pál pápa „Levél a nőkhöz” 1995-ben a pekingi NŐK IV. Világkongresszusa alkalmából írott gondolatokból idézve:

„A nő teremtése tehát kezdettől a segítségnyújtás elvére van rendelve, de nem – s ez meggondolandó – az egyoldalú, hanem a kölcsönös segítségnyújtás elvére. A nő a férfi kiegészítője, mint ahogy a férfi a nő kiegészítője: férfi és nő kölcsönösen beteljesíti egymást.

Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.

Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy – azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a „misztériumra” mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához”.

Jó volt ezen a napon a sok-sok kedves üzenetet olvasni férfitársainktól, melyek mögött láttuk a mosolyt, az őszinte szót, és egy napra legalább elfeledtük a világban tomboló rosszat.
Köszönjük kedves férfiak !

A minap egy kedvenc műsoromban a pszichológusnő a békéről nagyon egyszerűen fogalmazott: ha csak egy pár nap legalább az emberek egymásra mosolyognának, mely a szeretet legszebb kifejező mimikája, már jobb lenne a világ.

Gyakoroljuk! S ha ehhez még egy ölelés, egy kedves szó párosul, s ha még legyűrjük magunkban a haragot, a békétlenséget, – hiszem, hogy eljönne a béke. Lelkünkben, s az emberiségben is.

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)