A Murány torkolata (a Sajó melléktorkolata) Beretke község határában.(Fotó: Orosz Örs Facebook)

Három hete jelezték először a rozsnyói lakosok, hogy narancssárgára színeződött a víz. Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, illetve jelentették a természetvédelmi felügyeletnek, akik február 24-én vízmintát vettek, ennek eredménye pénteken érkezett meg, mondta megkeresésünkre Varga Tibor, annak a helyi horgászszövetségnek a tagja, akik elsőként vették fel a kapcsolatot a Rozsnyói járás környezetvédelmi hivatalával.

A Sajó vize február közepén színeződött vörösre, az alsósajói volt bányavállalat területén lévő vasércbányából származó bányavíztől. A hatóságok által vett vízminták laboratóriumi eredménye alapján ma már tudható, hogy a vas jelenléte több mint ezerszerese a megengedettnek. Emellett a megengedettnél magasabb az arzén, a cink, a kén és a mangán jelenléte a folyóban. Varga Tibor, aki egyébként a rozsnyói kórház baleseti sebésze, érdeklődésünkre elmondta, a problémát leginkább az okozza, hogy a savas bányavízzel érintkező vas a folyó lúgos vizével érintkezve lecsapódik, ez színezi be a folyó vizét és így válik láthatóvá tulajdonképpen a rozsda, amely a folyó egész medrét befedi.

A Sajó vizének vizsgálata a helyi horgászok által

„Az eredmények azt mutatják, hogy egy liter vízre 2851 milligramm vas jut. Egy másodperc alatt tíz liter víz ömlik ki, tehát egy nap alatt 2,5 tonna vas ömlik a folyóba. Ez három hét alatt 50 tonna vasat jelent, ami rozsdaként ülepszik le a folyó medrében” – magyarázta.

Orosz Örs, a Szövetség Nyitra megyei képviselője is felfigyelt a jelenségre, videót és drónfelvételeket is készített, amelyeken jól látszik, hogy mintegy 30-40 kilométeren rozsdavörös a Sajó vize. Facebook-bejegyzése nem egész egy nap alatt már meghaladta a 8 ezer megosztást és közel másfél millió elérésnél tart. Mint írta, ökológiai katasztrófa sújtja a Sajó folyót, amely Kelet-Szlovákia és Északkelet-Magyarország egyik legnagyobb folyója, egyben a Tisza jelentős mellékvize. Bejegyzésében jelezte, a szlovák hatóságok már foglalkoznak az üggyel, a magyar hatóságokat pedig ő maga értesítette.

Varga Tibor a horgászszövetség tagjaival közösen megrendítő videóban mutatta be, milyen károkat okoz már most a szennyezés. „Az elmúlt napokban ökológiai katasztrófának lehettünk tanúi a Sajón. Tizenegy évvel a szivattyú leállítása után az alsósajói bánya megtelt vízzel, és az a folyóba ömlik, ami az élővilágot sújtja” –jegyezte meg.

A halak kopoltyújára rátapad a szennyeződés, gyakorlatilag fuldokolnak. Az alsó képen a bányavíz kiömlése – képernyőkép a helyi horgászok által rögzített videóból

Magyarázata szerint a rozsda leülepszik és teljesen befedi a folyó alját, a köveket. Idővel a halak is elpusztulnak majd, hiszen a kopoltyújukon lecsapódik a vas – ez az általuk készített videófelvételeken is jól látszik.

A jellemzően pisztránggal teli Sajóban egyelőre nem pusztulnak tömegesen a halak, de a tápláléklánc megszakadt, hiszen rákok, ízeltlábúak, egyéb élőlények, melyek a halak táplálékaként szolgálnak, már kipusztultak a folyó 20 kilométeres szakaszán, véli Varga Tibor.

A Siderit bányaüzem 1975-től működött Alsósajóban, egészen 2008-ig, amikor csődbe ment. A bányához egy ércfeldolgozó üzem is tartozott. A besztercebányai székhelyű állami tulajdonú Bányásztársaság (Rudné bane, štátny podnik) – jelenleg ők felelnek a bányáért – szerint a vállalat nem teljesítette a bányaüzemek felszámolására vonatkozó kötelezettségét a bányászat befejezése után, ezért a szükséges intézkedéseket az állami vállalat 2012-ben végrehajtotta.

„A 13 szint mélységben húzódó bánya második szintjén oldották meg a víz kivezetését. 2011-ben lekapcsolták az áramot, így leállították a szivattyút, ezzel a bánya elkezdett megtelni vízzel” – fogalmazott Varga. Mint mondta, 2017-ben a Bányásztársaság kialakított egy alagutat, amelyből most közvetlenül folyik ki a víz a Sajó-partra, nyilván azért, hogy a második szinttől ne menjen feljebb a vízszint, hiszen az már veszélyeztetné az országutat, vélekedett. Most feltehetőleg megtelt a bánya vízzel, ez ömlik ki, magyarázta. Hozzátette, ezzel kapcsolatban megkeresték az állami vállalat igazgatóját is, aki annyit mondott, hogy ők nem tudták előre, milyen víz fog folyni.

Varga Tibor

Arra a kérdésünkre, hogy ez a szennyezés veszélyes lehet-e az emberekre, Varga doktor úgy fogalmazott, a veszélyt abban látja, hogy gázok is keletkeznek ebben a bányában, ezek közül a kén-hidrogén lehet veszélyes, amelyet magas koncentrációban mértek már a helyszínen. „Ez főleg alacsony atmoszferikus nyomásnál lehet veszélyes” – tette még hozzá.

Varga szerint a kiömlő bányavizet megállítani már nem lehet. A megoldást egy víztisztító telep kiépítésében látja, amellyel a bányavíz pH értékén változtatnak, hiszen most a legnagyobb gond az, hogy a savas és lúgos víz lép reakcióba. „A bányavíz pH értékének megváltoztatásával a vas lecsapódna és szedimántálódna még a tározóban” – fejtette ki.

Mint megtudtuk, a természetvédelmi felügyelet megegyezett a Bányásztársasággal, hogy most egy hétig monitorozzák a folyó vizét, illetve javaslatot tettek a víztisztító telepítésére. Varga szerint a szennyezés már elérhetett Magyarországra is, csak nem olyan látványos formában, hiszen addigra már felhígul a folyó, jelenleg 40 kilométeren színezett a víz.

A forró, kéngőzös víz innen ered – képernyőkép a helyi horgászok videójából

A halkárról egyelőre nem tudott nyilatkozni. „Napokról van szó, hiszen minél jobban melegszik a folyóban a víz, annál kevesebb oxigén van a vízben, viszont a halaknak annál több oxigénre lesz szükségük, mert aktívabbak. Hogy mennyi halat érint a szennyezés, most még nem lehet megmondani” – nyilatkozta, de a halak táplálékául szolgáló, már részben vagy teljesen kipusztult kisebb halak, ízeltlábúak visszatelepítésére nincs mód. „Ha nem lesz hal, vidra sem lesz” – tette még hozzá.

A Környezetvédelmi Minisztérium előtt ismert problémáról van szó.

Ján Budaj miniszter (OĽaNO) 2020 júliusban látogatást tett a helyszínen, ahol kijelentette, hogy segíteni fogja a hulladéktároló helyreállítását.

Mint mondta, meg kell akadályozni, hogy a környező hegyekből a hulladéktárolóba ömlő esővíz beszennyezze a Sajó vizét.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)