Fontos hónap az április, most kell az ovisokat beíratni az iskolába. A sok külön program, a kiállítások, bemutatók, sajnos legtöbb helyen elmaradnak, az ovisok nem mehetnek nézelődni, ismerkedni jövendő iskolájukba az idén sem a járvány miatt.  Most is egyedül a szülőkre hárul a nagy feladat – erről is szól a Kabóca áprilisi száma.

Még több szó esik a lapszámban a szép tavaszi ünnepről, a húsvétról.  Az ünnephez kapcsolódik Soóky László Nyúlmeséje egy gézengúz tapsifülesről, a kerttulajdonos Tarisznyásról és a minden reggelre eltűnő borsóról.

Dénes György fülbemászóan csengő-bongó versei a kerek erdőről, a tó tükrében csillogó pici napról meg a sok virágról mind a szép tavaszt köszöntik. Az igazán kíváncsi gyerekek egy fán termő bárány legendájáról is olvashatnak, megtudhatják a rovatból, hogyan kell kiszámítani, hogy melyik évben milyen napra esik a húsvét, de még azt is, hogy miért éppen Svájcban készülnek a legfinomabb csokitojások.

A legkisebbek a kézügyességi oldalakról nyulas és bárányos kosárkákat készíthetnek a sok apró húsvéti csoki és cukorka tárolására.

Az angolul tanulók Tom és Ben kertjében segédkezhetnek, persze kizárólag angolul. A magyarul már éppen jól olvasók megismerkedhetnek egy, a tavaszi legelőn elkóborolt kisbárány történetével, a szlovákul tanulók pedig szlovákul is elolvashatják az esetet.

Akik eddig követték a két nyúl, Sanyi kalóz és Béni kapitány történetét Balla Margit folytatásos meséjében, most egy különös szigetre kísérhetik el barátaikat kalandos útjuk során. Jó szórakozást kínál a lapban a mesékhez kapcsolódó vagy a további oldalakon található sok játék és feladat, de akár azoknak a finomságoknak az elkészítése is, amelyek alapanyaga a húsvéti ünnepek alatt felgyűlt sok főtt tojás lehet, s amelyekhez néhány receptet is találnak a legkisebbek lapjukban, az áprilisi Kabócában.

(LZ/Felvidék.ma)