(Fotó: Védelmi minisztérium)

Szlovákia intenzíven tárgyal az Európai Unióval (EU) az Ukrajnának adományozott haditechnika kompenzálása ügyében. A tárgyalások egyik témája az Sz-300-as légvédelmi rendszer árának visszatérítése. Erről Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter számolt be a közösségi hálón.

„Szlovákia eddig mintegy 62 millió euró értékű haditechnikával segítette Ukrajnát, és átadta az Sz-300-as rakéta- és légvédelmi rendszerét is, amelynek az értéke mintegy 68 millió euró” – közölte Martina Kovaľ Kakaščíková, a Szlovák Köztársaság Védelmi Minisztériumának szóvivője, hozzátéve: tovább tárgyalnak a támogatási lehetőségekről.

A szóvivő elmondása szerint az Európai Unión belül a visszatérítési kérelmek kiértékelésére több szakaszban kerül sor. A visszatérítés végleges összege és időpontja az uniós tagállamoktól beérkező kérelmek számától és az igényelt összegek nagyságától is függ.

(TASR/Felvidék.ma)