Illusztráció (egy Sz-300-as Moszkvában, a Győzelem Napi katonai parádén, Forrás: wikipedia)

A Republika feljelentése minden pontjában téves, a mozgalom Oroszország érdekei szerint jár el – reagált Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő arra, hogy a párt feljelentést tett az S-300-as légvédelmi rendszer átadása miatt. A kormányfő álláspontjáról szóvivője, Ľubica Janíková tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

„Az S-300-as légvédelmi rendszer elajándékozására a szlovák törvényekkel összhangban került sor, nem beszélve arról, hogy olyan humanitárius cselekedetről van szó, amelyet engedélyez az ENSZ Alapokmánya is, és természetesen megfelel az erkölcs diktálta törvényeknek, hogy segítsünk a gyengébbnek. Oroszország megtámadta Ukrajnát és háborús bűncselekményeket követ el a területén” – mondta a szóvivő.

Hozzátette, hogy a Republika Oroszország érdekeit követi és részese lett „bűnös nagyhatalmi politikájának”.

A Republika idegen vagyon hűtlen kezelése, tiltott fegyverkezés és fegyverkereskedelem, valamit hatásköri visszaélés miatt tett feljelentést.

Eduard Heger a légvédelmi rendszer átadása kapcsán korábban leszögezte: Szlovákia ezzel nem vált az ukrajnai fegyveres konfliktus résztvevőjévé, és a szövetségesektől kapott rakétaelhárító rendszernek köszönhetően továbbra is biztosított az ország légterének védelme.

(TASR/Felvidék.ma)