Fotó: mil.ru

Vasárnap Kijevbe látogat az amerikai külügy- és hadügyminiszter, jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre hivatkozva az AFP.

Anthony J. Blinken amerikai külügy- és Lloyd J. Austin hadügyminiszterrel „a szükséges katonai segítségnyújtásról” fognak tárgyalni. Az ukrán elnök elmondta, hálás Nagy-Britanniának és az Amerikai Egyesült Államoknak a segítségért. Hozzátette, utóbbinak hatnia kell más európai országokra is, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnába.

A Downing Street esti beszámolója szerint Boris Johnson brit kormányfő telefonos megbeszélést folytatott Zelenszkijjel, amelynek során kijelentette, hogy Oroszországnak számot kell adnia ukrajnai cselekedeteiről.

Hozzátette: London ennek érdekében támogatást nyújt minden olyan bizonyíték beszerzéséhez, amely háborús bűncselekmények elkövetésére vall.

Liz Truss brit külügyminiszter a minap bejelentette, hogy Nagy-Britannia támogatni fog minden olyan vizsgálatot, amelyet a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) indít a háborús bűncselekmények kivizsgálására és büntetőeljárások indítására szóló felhatalmazása alapján.

A brit miniszterelnök megerősítette azt is, hogy London további védelmi jellegű katonai segélyben részesíti Ukrajnát, és ennek részeként páncélozott csapatszállító járműveket, drónokat és páncéltörő fegyvereket szállít az ukrán fegyveres erőknek.

(LB/Felvidék.ma/TASR/444/MTI)