Húsvét szép ünnepe, az alapját jelentő, mögötte húzódó feltámadás eseménye világtörténelmi és személyes üdvhozó jelentősége messze nem fejezhető ki vallási szokásokkal, népi énekekkel.
Még talán a tiszta vízzel történő locsolkodás jelképes mozzanata áll a lényeghez közel, hiszen ebben a megújulás, megtisztulás, lelki-testi felfrissülés maradandó emberi igénye mutatkozik meg. Mindazonáltal nagyon elgondolkodtató a napjaink háborús borzalmaiban fogant mondás:
Húsvéthétfőn ne kölnivel, ne tiszta vízzel locsoljátok meg lányaitokat, asszonyaitokat, hanem könnyeitekkel.
Minap döbbenetes képeket láttam Mariopulból. Egy 86 éves magányos, gurulószékes idős nénit keresett fel a külföldi tévétársaság riporternője. Kis lakása és széke fogságban, magányosan nem a segélycsomag javaira figyelt, hanem a kedves riporternőre. Ő ugyanis a szegényes, viseltes ruhába öltözött nénit őszintén megölelgette, elébe guggolt, simogatta. A néni erre boldogan megragadta a fiatal hölgy kezét és csókolgatta, fél szemének könnyeivel locsolgatta, arca mosolyával simogatta.
Ez nekem 2022 húsvétjának legmaradandóbb képe. Miközben Káin testvérgyűlölete és gyilkos indulata ott dühöng az utcákon, bent egy kis lakásban a feltámadott Krisztus szeretetének, irgalmának meghittsége, diadala ölelkeztet össze fiatalt és időset, ukránt és angolt.
Miközben – mint egykoron a bibliai időkben – Káin gyűlölete és öldöklő civilizációja uralja a világot, aközben már Krisztus aláhajló kultúrája képes bekötözni zaklatott szíveket és sebeket.
Nemcsak Mariopulban, hanem szerte a világon, sokakban az első üdvhozó húsvéti hajnal óta. Káin civilizációja közben Krisztus szeretetkultúrája nemcsak jelen van, hanem egyre terjed, az események látszólagos paradox tagadásai ellenére és közben.
Vörösmarty erkölcsi tépelődésének Káin-rajza üti meg a szívünket ezen a húsvéton is: „Az ember fáj a földnek; oly sok/Harc – s békeév után/A testvérgyülölési átok/Virágzik homlokán;/S midőn azt hinnők, hogy tanúl,/Nagyobb bűnt forral álnokúl./Az emberfaj sárkányfog-vetemény:/Nincsen remény! nincsen remény!”. Valóban?
Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe, Uram – győzelem a könnyek felett is
Hét évtizednél is több emlékeim közben nincs olyan dátum, amihez ennyi könnyhullajtás kapcsolódna, mint a mai húsvéthoz. Menekülők, életüket, gyermekeiket mentők félelemkönnyei és a békesség lengyel, magyar, szlovák, román, cseh földjére lépők hálakönnyei, a felszabadultság örömkönnyei a szirénák lélekemlékei közben, s az elszakítottság bánatkönnyei.
Az ószövetségi nép közösségi életében és tagjai egyéni sorsában is volt évezredeken át annyi, de annyi próbatétel, háború, fájdalom, hogy nem véletlenül fordult Dávid nyelve erre a fogalmazásra: „Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe” (Zsolt 56,9). Ráadásul abban az időben fogalmazott így a vétkes király, amikor maga is háború áldozata lett, amikor a filiszteusok elfogták Gátban.
A protestáns énekléstörténet egyik legszebb bűnbánati éneke, amit nagyhéten sok helyen énekelnek Kárpát-medence-szerte, Dávid és a mariopuli idős néni könnyeit is a szívből kiénekelni vágyó és képesítő módon ekként fogalmaz:
„Ha te nem jössz bánatomhoz biztató szóval, Italom könny, kenyerem keserű sóhaj.”
Van Isten-gazdája az emberi fájdalomnak és van megváltó Urunk, aki húsvét hajnalán az Ő elvesztése miatt kesergő, síró Máriához angyalán, küldöttén keresztül így szól: „Asszony miért sírsz?”. Majd Jézus személyesen megismétli: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Jézus nevén szólította, mert Ő mindannyiunkat személyesen ismer: Mária. (János 20,11-18). Ez a történet telitalálat arról, hogy Jézus ott áll Mária háta mögött. Telitalálat, mert Ő életünk hátterében ma is jelen van. Sírboltok, csalódások, fájdalmak telítette szíved hátterében. Csak fordulj meg, fordulja oda hozzá – imában, Igéje olvasásával. A győzelem, a Győztes ott áll a hátad mögött és személyesen akar önmagából, feltámadása erejéből adni neked.
Bár Káin halálcivilizációja még működik, de Krisztus életkultúrája hatályba lépett
Húsvét a hatalmas, szinte kozmikus küzdelem, az óember és az új ember, Káin gyűlöletcivilizációja és Krisztus szeretet- és keresztkultúrája, a lutheri „egyszerre igaz és egyszerre bűnös” ember létküzdelmének, kozmikus kihatású harcának a végleges eldőltét hozta.
Amint többször is énekeltük nagyhéten már a fenséges händeli oratórium, a Júdás Makkabeus győzelmi énekében: „Légyen dicsőség mindenek előtt/Néked, mert győztél a halál fölött! Fénylő arcú angyal őrzi sírodat,/Ő hirdeti nékünk diadalmadat”.
Minden húsvétkor erre a diadalra emlékezünk, ebbe merítkezünk bele, ebből merítünk jótékony, jóravaló erőt hitünk korsócskájával, annak befogadóképessége szerint.
Milyen meggyőző a jól értett és értelmezett, a Szentlélekkel olvasott jelrendszer ezen a világon!
Például a nagypénteki Golgota három keresztjével: Krisztusé az élet kultúrájának, az örök élet kultúrájának egyetlenjeként még a két Kain-kereszt és a gyűlölet civilizációja látható „többségével” áll együtt, de szemben is. Ugyanakkor áll már az új élet páratlan keresztje. Nem a mennyiség számít húsvét diadalmas újsága, újdonsága óta, hanem a minőség forradalma Jézusban (Bonhoeffer).
Már jó előre jelzi és jellemzi Urunk az evangéliumban a káini civilizációt, hogy például amikor Ő meggyógyítja jóval a keresztesemény előtt, de már a kereszt új világ kultúrája előjeleként a 10 leprást, hány jön vissza, hogy megköszönje? Egy. 10:1. Ilyen aránytalanságban mégis marad, megmarad, sőt növekszik Krisztus új kultúrája, az életé, az örök élet kultúrája.
Bár még a háború az eszköze az emberi küzdelmeknek, és a háborús narratíva, de ugyanabban az éterben, médiatérben, ugyanabban az időben felhangzik a kiengesztelődés nagypéntek-húsvéti kultúrájának békehangja is azáltal, aki így szól a mai Pilátusok, Kajafások, Heródesek és a cirkuszt-kenyeret követelő magányos embertömegek láttán: Békesség veletek!
Ahogyan éppen ezekben az órákban Lvivben (Lembergben) felhangzik Franklin Graham evangélizációs békeüzenete.
Mert csak a világ kaini paradoxonában van igazán helye a krisztusi „legyőzte a halált” nagy életüzenetének. A könnyek földje ma is az Ő jelenléte, háttérmunkálkodása által változhat át az embert ölelő kegyelem megbocsátásföldjévé!
Barth Károly svájci teológus a második világháború szörnyű éveiben ezt írta: „Aki valóban meghallotta a húsvéti örömhírt (Jézus él, feltámadott), az nem járhat többé tragikus ábrázattal, bús képű lovagként. Aki valóban szívével befogadta a húsvéti örömhírt, nem élhet derű nélküli életet, mint akinek nincs reménysége!”.
Ma is ez a döntésre hívó nagy kérdés: Káin vagy Krisztus? A gyilkolás, a gyűlölet civilizációja vagy az építés, a megbocsátás, a szolidáris szeretet kultúrája? Könyörüljön Istenünk korunkon, köreinken, a mai generációkon, hogy jó döntést tudjanak hozni, s legyen bátorságuk felülírni rossz döntéseiket! Krisztussal Káin után és fölött!
Légyen dicsőség mindenek előtt Néked, mert Te győztél a halál fölött!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
