Fotó: TASR

Kedden, április 12-én vádiratot nyújtott be Andrej Kiska volt köztársasági elnök adóügyében az Eperjesi Kerületi Ügyészség ügyésze – tájékoztatott az ügyészség a közösségi hálón.

Az ügyész vádiratot nyújtott be kedden a Poprádi Járásbírósághoz E. K. és A. K. vádlott ellen folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette miatt – közölte az ügyészség.

Az ügy a KTAG által 2013 júniusára, 2013 novemberére és 2014 áprilisára vonatkozó, összesen 155 184,40 euró jogtalan visszaigénylésével kapcsolatos.

Az ügy a Kiska elnökválasztási kampányával kapcsolatos költségek elszámolásával függ össze.

A volt köztársasági elnök sokáig tagadta a vádakat, és Robert Fico volt miniszterelnök, az ellenzéki Smer-SD elnöke bosszújának nevezte.

Kiska azzal is érvelt, hogy csak egy harmadik nyomozó tett vádemelési javaslatot ellene, miután ketten nem találtak a bűncselekmény elkövetésére utaló bizonyítékokat. Fico korábban azt válaszolta, hogy az ártatlanság vélelme fennáll, a bíróságnak kell döntenie az ügyben.

(TASR/Felvidék.ma)