Richard Sulík (Fotó: TASR)

Az SaS cáfolja Igor Matovič pénzügyminiszter kijelentését, mely szerint távozni akarna a kormányból. Richard Sulík pártelnök állásfoglalását Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője juttatta el a TASR hírügynökségnek.

„Nem mi vagyunk azok, akik ki akarnak lépni a kormányból, és nem is azok, akiknek ki kellene lépniük” – jelentette ki Sulík. Szerinte Matovič tudatosan és alattomos módon hazudik, hogy elterelje a figyelmet legnagyobb politikai vereségéről. „Nemcsak saját két képviselője mért rá vereséget, hanem kedvenc koalíciós partnere is. Nem értjük, miért pont az SaS-t támadja, hiszen mi egységesen Robert Fico kiadására szavaztunk” – jelentette ki Sulík, a Sme rodina eljárására emlékeztetve.

Matovič szerdán (május 4.) jelentette ki, hogy az SaS kilép a koalícióból, ha a kormány elé kerül a magas inflációt ellensúlyozó családtámogatási csomag.

Ilyen értelemben nyilatkozott Peter Pčolinský, a Sme rodina frakcióvezetője is.

A kormánypártok közti ellentétek azután újultak ki, hogy a parlament szerdán nem járult hozzá Robert Fico (Smer-SD) igazságszolgáltatás részére történő kiadásához. A Sme rodina tartózkodott, csakúgy, mint Katarína Hatráková, Romana Tabák pedig nem szavazott. Ezután mindkettőjüket kizárták az OĽaNO frakciójából. Az SaS a szavazás után bejelentette, ideje lenne arról beszélni, mi értelme van még annak, hogy a Sme rodina része a kormánykoalíciónak.

(TASR)