Fotó: cas.sk

„Az egyedüli, amit ez a kormány tehet, hogy lemond és alkotmánymódosítással lehetővé teszi az előrehozott parlamenti választások megrendezését. Kérem a koalíciót, hogy fejezze be ezt kínlódást“ – mondta csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke.

Pellegrini bírálta a kormányt, amiért nem képes hatékony segélycsomagot kínálni az áremelések ellensúlyozására. Most is csupán arra a színjátékot folytatja, amit egy éve is bemutatott, s ettől a koalíciótól nem is várható más, fejtette ki. Emlékeztetett rá, hogy Igor Matovič (OĽaNO) egy éve, a járvány idején talált egy bűnbakot Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter személyében, s ehhez azóta is tartja magát.

A Hlas-SD vezetője szerint a kormány mindössze sebtapaszként szolgáló segélycsomagot volt képes elfogadni több mint 20 millió euró értékben, mely a lakosság elenyésző részét érinti.

Mint felrótta, Sulík Geissenékkel foglalkozik – még a parlamentbe is bevitte az extravagáns német milliomosokat – ahelyett, hogy azzal törődne, hogyan fizet Szlovákia az orosz gázért. A normális embereket ugyanis ez érdekli – jegyezte meg.

Mindeközben Szlovákia népe úgy látja, nincs, aki kiálljon értük. „Hol van a megváltó Heger?“ – tette fel a kérdést Pellegrini. Mint megjegyezte, a kormányfő csak „akkor bújik ki az odújából“, ha nemzetközi sikerre vágyik, vagy ha épp az ellenzéket szidja.

Pellegrini szerint abnormális az az állítás, miszerint az ellenzék felelős a járvány következtében elhunyt 20 ezer ember haláláért, holott annak két éve alatt a jelenlegi kormány volt hatalmon. A Hlas vezetője kijelentette,

a kormány a válság megoldása helyett politikai csetepatékkal szolgáltat állandó témát a sajtónak.

Figyelmeztetett rá, hogy a jelenlegi gazdasági válság lényegesen súlyosabb és nem szűnik meg a kedvező időjárással, mint a járvány. Mint mondta, a kormánynak gazdasági eszközök állnának rendelkezésére a krízis megoldására.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)