Illusztráció (Fotó: TASR)

Feltehetően szerdán, május 4-én délután 17.00-kor szavazhatnak a parlamenti képviselők arról, hogy eleget tesznek-e az ügyészség kérésének, és kiadják Robert Ficót (Smer-SD) az igazságszolgáltatásnak – jelentette be Boris Kollár (Sme rodina) házelnök a parlament ülésén.

Kedden este véget ért a parlamenti vita arról, hogy a törvényhozás az ügyészség kérésére kiadja-e Robert Ficót (Smer-SD) az igazságszolgáltatásnak. A délután született megállapodás értelmében az ellenzéki és a kormánypárti szónokok 19 óra előtt kijelentkeztek a vitából, már csak Alojz Baránik szólalt fel, Ján Benčík (mindketten SaS) pedig szóban jelentkezett be.

A szavazásra várhatóan szerdán május 4-én délután 17.00-kor kerül sor.

A vita még a múlt héten kezdődött, többségében ellenzéki képviselők szólaltak fel.

A Smer-SD azt hangsúlyozta, semmi sem indokolja, hogy vizsgálati fogságba helyezzék Ficót, és a kormánypártok visszaélnek a büntetőjoggal, valamint politikai célokra használják azt. A kormánypárti felszólalók többsége azt hangoztatta, hogy a bíróság hoz majd döntést, nem pedig a parlament, a törvényhozás csak utat enged az igazságszolgáltatásnak.

Szerdán reggel 9.00-tól a 65. ülésszak további programpontjainak megvitatásával kellene folytatódnia a tanácskozásnak.

(tasr/Felvidék.ma)