Fotó: Facebook

A jelenlegi polgármester, Keszegh Béla kihívója egy „csallóközi lány”, Bauer Ildikó, a Szövetség (a szlovákiai magyar gyűjtőpárt) jelöltje lesz – jelentette be tegnap este a párt helyi szervezete jelöltállító taggyűlése után. Bauer Ildikó Facebook-bejegyzésében úgy fogalmaz, megtisztelő, s egyben hatalmas felelősség is, hogy a Szövetség Komáromi Helyi Szervezete megválasztotta a város polgármesterjelöltjének.

„Csallóközi lányként ma már büszkén vallom magam komárominak, családi szálak is kötnek a városhoz. Legfiatalabb képviselőként ültem be négy évvel ezelőtt az önkormányzati testületbe, amihez a helyiek szavaztak nekem bizalmat, melyet ezúton is köszönök, sokat tanulhattam és tapasztalhattam. Már akkor többen jelezték, hogy szívesen látnának akár a város vezetéséért vívott harcban is, de ezt minden esetben tisztelettel visszautasítottam” – írta bejegyzésében.

Megjegyzi, nem tervezte (A Körkép januári podcastjában az erre vonatkozó kérdésre még határozottan azt mondta, csak képviselőként indul), de végül elfogadta az elnökség jelölését, és azon dolgozik majd, hogy a lakosság bizalmát is elnyerje.

A Szövetség komáromi szervezete

„Nagyon örülök, hogy egy remek csapat formálódik, akiket hamarosan be is mutatunk, és természetesen a programon is dolgozunk. Komáromban munka van elég, a lehetőségek városában élünk. Szeretnénk egy másik alternatívát nyújtani a lakosságnak, ahol van vízió, szakértelem és hosszú távú tervek” – fogalmazott Bauer bejegyzésében. A szervezet február eleji sajtótájékoztatóján 12 pontban fogalmazta meg elérendő céljait, melyet a volt magyar pártok helyi szervezeteinek tagjaiból arányosan elosztott 12 tagú elnökség mutatott be. Zömében olyan célokat fogalmaztak meg, melyeket a jelenlegi városvezetés is célul tűzött ki, esetleg már azóta meg is valósított, sőt, van olyan cél, amit a város már most túlteljesített (a Szövetség még februárban túl akarta szárnyalni a 13%-os hulladékszelektálást, ami már akkor meghaladta a 28%-ot). A megfogalmazott pontok itt érhetők el.

Még nem ismert a 25 fős lista

A februári sajtótájékoztatón a helyi szervezet tagságát firtató kérdéseinkre nem érkeztek egyértelmű válaszok, nem tudták számszerűsíteni a tagságukat. A szervezet ugyanis megkülönböztet aktív és inaktív tagokat (aki eddig bármelyik elődpárt tagja volt, az tagnak számítꓼ de csak az számít aktív tagnak, aki részt vett az alakuló gyűlésen, illetve részt vesz a további gyűléseken). Akkor némileg úgy tűnt, hogy több elnökségi tagja van a helyi szervezetnek, mint aktív tagja, ennek ellenére újságírói kérdésre azt válaszolták, teljes, 25 fős listát indítanak saját polgármesterjelölttel. Portálunknak válaszolva azt mondták, még nem keresték fel Komárom polgármesterét egy esetleges együttműködés kapcsán. Március második felében a Szövetség komáromi szervezete már arról tájékoztatta a nyilvánosságot, találkoztak Komárom polgármesterével, Keszegh Bélával, aki „nemet mondott a magyar képviseletre”, mert ahogy négy éve, úgy most is függetlenként indul.

Végül tegnap este, június második hetében döntöttek a polgármesterjelölt személyéről, ám a szervezet a tegnapi jelöltállító taggyűlése után sem hozta nyilvánosságra a 25 képviselőjelölt nevét.

Fotó: Facebook

Bauer Ildikó önéletrajza szerint kulturális menedzserként és borturisztikai szaktanácsadóként dolgozik, Komáromban 2018-tól önkormányzati képviselő (az MKP színeiben jutott be), aktívan részt vesz a testületi üléseken, ezen felül a város idegenforgalmi bizottságát vezeti.

A 25 fős képviselő-testületbe az egyik legkevesebb szavazattal (919) került be négy éveꓼ azt megelőzően, 2016-ben fiatal függetlenként és somorjaiként indult az MKP fiatal függetleneket befogadó listáján Bóna Zoltán, Orosz Örs és Zachar Pál mellett. Az MKP akkori elnöke, Berényi József a párt döntését úgy értékelte, olyan polgári aktivisták előtt nyitották meg a listát, akik az „elmúlt időszakban bizonyítottak, igazolták, hogy helyük van a közéletben, és akik vonzóbbá, gazdagabbá tehetik a párt választási listáját”.

Valóban, a fiatal függetlenek igazolták Berényi meglátásait: a „korparancsnak” megfelelve 2019 nyarán többedmagukkal megalapították az Összefogás mozgalmat, kiküzdötték a Magyar Közösségi Összefogást (MKÖ), amiben majdnem tényleg mindenki részt vett, majd ennek ellenére a magyar lista nem egész 4 százalékos eredménnyel parlamenten kívül rekedt. Azóta a Híddal is kiegészülve törekednek az egységes magyar képviselet elérésére, a választók bizalmának visszanyerésére a Szövetség nevű gyűjtőpárton belül, Bauer Ildikó az Összefogás platformját képviselve.

Sikeres családi vállalkozás

2010-től tagja a Gombaszögi Nyári Tábor önkéntes szervező csapatának, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalomnak, és több régiós fesztivál elindításában, újragondolásában vett részt. 2017-től 2 évig, Párkány kiválásáig vezette a Dunamente TDM-et, kevés sikerrel, bár ez a legkevésbé rajta múlott. Jelenleg férjével (Bauer Dávid, a MOL Magyarország humán erőforrás igazgatója) közös családi vállalkozásukat vezeti, valamint a 3 Folyó Völgye Polgári Társulás elnöke, amely a Duna, Garam és Ipoly folyók által határolt borvidék fellendítését tűzte ki célul.

Borászatuk 2021 elején a magyar kormány Kisfaludy programjának keretén belül – jelentős önrész mellett – több mint félmillió euró vissza nem térítendő támogatást kapott, borbemutató- és panzióépületre, illetve egy családi pincészetre Fűr községben.

Bauer Ildikó nem látványosan, de fokozatosan küzdi fel magát a felvidéki politikai szcéna legmagasabb szintű szereplői közé. Ahogy saját maga fogalmazott a Körkép podcastjában az első, jelöltként részvételével is zajló parlamenti választások alkalmával (2016-ban) a 69. helyről karikázták fel a 20. helyre. A legutóbbin (2020) a 47. helyről indulva már a 15. helyen végzett. Ebből kifolyólag úgy látja, a következő parlamenti választások alkalmával felállított listán az első húszban a helye.

Időközben a Szövetségen belül megalakult női tagozat egyik elnöke lett, mellyel ez év elején egy egész Dél-Szlovákiát megmozgató adománygyűjtést szerveztek a menstruációs szegénység enyhítésére.

Hogyan teljesített Komáromban négy éve Bauer Ildikó?

Mivel Komáromban még nem volt alkalma többször megmérettetni magát, csak azt tudjuk összegezni, hogy az induló 25 képviselőjelöltből a 23. helyen végzett az MKP színeiben négy éve. A képviselők közül a legtöbb szavazatot akkor Horváth Attila független képviselő kapta a harmadik körzetben, 2405 szavazattal, Bauer, ahogy írtuk, 919 szavazatot kapott ugyanabban a körzetben.

Négy éve rendkívül alacsony részvétel mellett (28,22%) zajlottak az önkormányzati választások a városban, de a Függetlenek Komáromért (4KN) csoportja 13 képviselőt juttatott be a testületbe. Keszegh Béla, a csoport jelöltje pedig óriási fölénnyel nyerte meg a választást. Egymaga jóval több szavazatot gyűjtött, mint a többi, összesen öt polgármesterjelölt együttvéve – a voksok csaknem 59 százalékát szerezte meg. Keszeghet négy éve 4819-en karikázták a Duna-parti városban.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)