Dr. Zeman István

A június 18-án a nyitrai Kálvárian megtartandó Első Magyar Katolikus Családi Nap főszervezőjével, ötletadójával, dr. Zeman Istvánnal beszélgetünk a felvidéki magyar közösségünk számára mérföldkőnek számító rendezvényről.

Kedves István, szűkebb pátriánkban, a Zoboralján, a magyar egyházi programok szervezőjeként, egyetemi tanárként ismerünk téged. Kérlek néhány gondolattal mutatkozz be kedves olvasóinknak, hogy ők is megismerjék személyedet és áldásos tevékenységedet!

Nyitrán születtem, de egész gyermekkoromat és ma is minden szabad percemet Nagycétényben töltöm, amely Zoboralja lakosságarányosan legnagyobb magyar települése. Ez az én szülőfalum, otthonom, itt neveltek szeretett nagyszüleim, ide érkezem ma is haza, drága édesanyámhoz. Itt szívtam magamba katolikus hitünket a lelket megszólító ünnepi szentmiséken, nagyböjti keresztutakon, májusi litániákon, októberi rózsafüzéreken, gyönyörű egyházi énekeink által, a szülőfalumra régen annyira jellemző és szívből áradó Szűzanya-tisztelet által.

És itt szívtam magamba a magyarságot, a nemzeti hovatartozásomat, hiszen falunkban akkor még mindenki kizárólag magyarul beszélt, gyerekek, felnőttek, idősek egyaránt.

Drága nagyszüleim és édesanyám gyermekkoromtól e két alapkőre helyezték nevelésem – katolikus hitünkre és magyarságunkra. Legyél istenfélő, emberszerető, népedet, gyökereidet, nemzetedet tisztelő, szorgos és becsületes jó ember. Így talán érthető, hogy ez az értékrend mindmáig végigkísér. Mindez azonban nem az én érdemem, hanem csakis a jó Isten kegyelme!

Ami a végzettségemet illeti, pozsonyi teológiai tanulmányaim után a Nagyszombati Egyetem Jogi Karán diplomáztam, később itt is doktoráltam büntetőjogból és kriminológiából, és itt kezdtem meg egyetemi tanári pályafutásomat. Majd 2018-ban megkezdtem következő doktori képzésem, mégpedig egyházjogból, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetén.

És így már két jogágra is szakosodom, jövő évben várva habilitációmat egyetemi docenssé.

Mindemellett nyitrai megyéspüspökünk, dr. Viliam Judák megbízásából az elmúlt több mint másfél évtizedben örömmel igyekszem szervezni, rendezgetni vidékünk magyar zarándoklatait, jelesebb egyházi rendezvényeit. Ilyenek például a kistapolcsányi Kármelhegyi Boldogasszony-búcsú, a Szent László ünnepi szentmise Nyitrán, vagy a Nagyboldogasszony-főbúcsú a nyitrai Kálvárián.

De a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülvén szerveztünk magyar zarándoklatokat is, melyekre hónapról hónapra rengetegen érkeztek Nyitrára még az anyaországból is.

Így az elmúlt évek alatt remek kapcsolat alakult ki a magyarországi püspökökkel, akik mindig örömmel érkeznek meghívásunkra, hogy bátorítsák az itteni híveket.

És az Úr segítségével szülőfalumban is örömest szolgálok, szerény tudásommal és énekvezetésemmel támogatva lelkiatyáinkat, a liturgiát és az egyéb ájtatosságokat. Szolgáljon mindez Isten nagyobb dicsőségére és magyar népünk lelki javára!

Elmondhatjuk, hogy az Első Magyar Katolikus Családi nap a magyar hívek számára rendezett egyik legjelentősebb egyházi esemény, melyre felvidéki közösségünk eddigi történetében kevéssé volt példa. Mikor jött az ötlet, hogy egy ilyen rendezvényt kellene tartani a szlovákiai magyar hívek számára? Hogy születik egy ilyen rendezvény ötlete?

Bízom benne, hogy a Szentlélek sugallata volt. Tudni kell, hogy a katolikus egyházban a 2021/2022-es év a család éve volt. Talán keveset beszéltünk erről, nem sokan tudják. Szentatyánk, Ferenc pápa szerette volna ezzel is felhívni a figyelmet arra, hogy bizony a családok és a házastársak ma sok gonddal küzdenek. Gondolok itt a járvány miatt okozta sebekre, a jelenleg zajló szörnyű és értelmetlen háborúra, a gazdasági gondokra.

De meg kell említeni a társadalomban világszerte terjedő liberális tendenciákat is, melyek bizony még a hívek között is súlyosan torzítják a család nemes eszményképét. Rendkívül fontos tehát, hogy az Egyház bátran kiálljon a család nélkülözhetetlen fontossága mellett, a házasság és különösen a szentségi házasság értéke mellett, a gyermekvállalás és a gyermekek gondos nevelése mellett,

és felhívja újra és újra a figyelmet az idősek iránti tiszteletre a családban és a társadalomban is. Mindezt pedig hűen kell megtenni a Teremtő szándékához és Egyházunkhoz, nem félve a jelen idők ellenszelétől.

A Szentatya ezen felhívására nálunk is országszerte több egyházi családi program kerül megrendezésre, ám ezekből sajnos nagyon kevés a magyar. Pedig magyar közösségünknek is szüksége van arra, hogy megerősítést kapjon a hitében. Hogy anyanyelvén hallgathassa Isten igéjét és az Anyaszentegyházunk tanítását, hogy családjainkkal együtt magyarul imádkozhassunk, együtt ünnepelhessünk, együtt örüljünk, együtt lehessünk.

Ebben az értelemben ez az első ilyen alkalom az egész Felvidéken, amely minden itt élő magyart összekapcsol és amiből szeretnénk majd Isten segítségével hagyományt teremteni. Így született a családi nap gondolata külön a magyar hívek számára.

Szeretném ezért szívből megköszönni dr. Viliam Judák nyitrai megyéspüspöknek, hogy nemcsak támogatta a családi nap létrehozását, hanem személyesen is részt vesz a rendezvényen, sőt, a szentmisén koncelebrálva külön üdvözli az egybegyűlt magyar családokat és áldását adja rájuk. Rendkívüli kegyelem ez és sokat jelent magyar közösségünk számára. Örömmel tölti el szívünket, hogy megyéspüspökünk gondol ránk és támogat minket.

Hogyan fogadta e kezdeményezést a zoboralji, illetve a tágabb Nyitra-vidéki közösség? Milyen a visszhangja a kezdeményezésnek az Egyház berkeiben? Hogy indult el a rendezvény szervezése? Kit szólítottál meg elsőként és kik álltak a kezdeményezés mellé?

Az igazsághoz tartozik, hogy a Magyar Katolikus Családi Nap másik ötletadója főtisztelendő Hegyi Péter atya, érsekújvári káplán. Így elejétől kezdve ketten voltunk a rendezvényre, és együtt, jó barátságban, kölcsönös bizalommal mindjárt könnyebb. Amikor az ötlet megszületett, a legelső gondolatunk az volt, hogy elsősorban imádkozzunk az akkor még csak családi nap gondolatáért.

A püspök úr engedélye után keresni kellett a rendezvényre alkalmas helyet. A döntés a még Mátyás királyunk idejére visszatekintő nyitrai Kálváriára esett. Ezúttal is köszönöm, hogy a zarándokhelyet vezető verbita atyák rendelkezésünkre bocsátották a festői környezetű Kálváriát.

Mindezek után pedig gondolkodni kellett azon, kiket is hívjunk meg, milyen programmal várjuk majd a magyar családokat, az érkező híveket. Ahogy kezdtek körvonalazódni a konkrét tervek, partnereket is kellett keresnünk, hogy valóban igényes programot tudjunk létrehozni.

Ennek kapcsán külön köszönetet mondunk a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, nélkülük bizony kevés lett volna a mi erőnk. Köszönöm a Zoboralja Kht.-nek is a rendkívüli segítőkészségét, Ladányi Lajos vezetésével, de a médiapartnereknek is. És nem szabad megfeledkeznem arról sem, hogy több mint 160 felvidéki plébániára küldtük szét a rendezvény plakátját és meghívóját. De a magyar iskolákban, óvodákban, kulturális intézményekben és községi hivataloknál is propagáltuk a családi napot. Megható volt látni és hallani, mennyien fogadták örömmel és fogtak össze, hogy támogassák tudásukkal, anyagi segítségükkel és imájukkal. Hálás köszönet érte mindenkinek!

Milyen reményekkel, akár konkrét elvárásokkal állsz elébe e rendezvénynek? Mi a célja a családi napnak?

Egy elvárásunk van Péter atyával, mégpedig, hogy minél többen legyünk ott ezen a napon. Sok munka és fáradozás áll mögöttünk, de már most tudjuk, hogy megérte. Meggyőződésünk, hogy e családi nap hitünk és nemzetünk javát szolgálja. Ez a mi szerény célunk, hogy egy valóban festői környezetben, egy szent helyen együtt lehessünk családjainkkal és barátainkkal, együtt imádkozhassunk, együtt szórakozhassunk.

És ezért fontos, hogy ott legyünk! Fontos, hogy megmutassuk, „él még nemzet e hazán”. Hála Istennek, jó alkalmunk van találkozni és lehetőségünk is, éljünk hát vele!

A program részleteit megtalálják a rendezvény plakátján, a Facebook-on és a rendezvény weboldalán, a www.csaladinap.sk oldalon is. A szervezők igyekeztek gondolni valóban minden korosztályra. Jó időjárás esetén minden program kültéri lesz, rossz idő esetén beltéri helyszíneken fog zajlani.

Már délelőttől 10.30-tól külön programok lesznek a felnőttek és külön programok a gyermekek számára, akikről a cserkészek gondoskodnak majd, hogy a szülők zavartalanul részt vehessenek a koncerten, az előadásokon és a tanúságtételeken. A gyermekeket vetélkedők, lovagi bemutató, állatsimogató, lovaglás, solymászat és több kézműves foglalkozás is várja. Egész nap biztosítva lesz a szentgyónási lehetőség, étel és frissítő is.

A nyitrai kálvária

Majd a 15 órakor kezdődő szentségimádásra már mindannyian együtt találkozunk a szabadtéri oltár előtt, hogy családjainkkal családjainkért közösen imádkozzunk. Ezt követi 15.30-tól az ünnepi főpapi szentmise, melyet oltártestvéreivel bemutat és szentbeszédet mond főtisztelendő Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát. Az ünnepi szentmisét pedig az Ifjú Szivek Táncszínház előadása követi majd és az agapé.

Amikor az ember egy ilyen, tömegeket megszólító és reményeink szerint megmozgató esemény szervezésén dolgozik, a lelkében, szívében sejti és érzi annak esetleges, várható hangulatát. Pláne akkor, ha az isteni gondviselés a karmesteri pálcát az ő kezébe adta, mint ahogy most az a te esetedben történt. Kérlek áruld el, milyenek az érzéseid, sugallataid az Első Magyar Katolikus Családi Nappal kapcsolatban! Miért lesz jó ott lenni a nyitrai Kálvárián?

Személy szerint nagyon várom már az eseményt és imádkozom érte, sokan imádkozunk érte. Újra bátorítani szeretnék valóban mindenkit, minden magyar családot és minden korosztályt, minden jóakaratú embert, hogy jöjjenek el szeretteikkel, barátaikkal az első Magyar Katolikus Családi napra a Kálváriára, szombaton, június 18-án. Szolgáljon eme zarándoklat is hitünk és nemzetünk javára. Ünnepeljünk együtt! Mindenkit szeretettel várunk.

További részletek az Eseménynaptárunkban olvashatóak.

(Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)