Fekete Madonna zarándoklat indult Czestochowába (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Elindult Budapestről a lengyelországi Czestochowába a Fekete Madonna zarándoklat hétfőn reggel. A három autóbuszhoz Erdélyből további kettő csatlakozik, így több mint kétszáz hívő utazik a pálos kegyhelyre.

„A járvány és a háború elbizonytalanította az embereket. Vonat helyett buszokkal megyünk, de az ilyen zarándoklatra most talán nagyobb szükség van, mint valaha. A lelki célok mellett a sok évszázados lengyel-magyar barátság újjáéledéséért is tennünk kell” – mondta az indulásnál Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

A zarándokút lelki vezetői Tamás József nyugalmazott segédpüspök, Bátor Botond pálos szerzetes, valamint Michels Antal józsefvárosi esperesplébános. Utóbbi áldotta meg a híveket és az őket szállító autóbuszokat a Keleti pályaudvar parkolójában.

A három autóbuszon felvidéki magyarok is utaznak; két további busz Erdélyből indul, útközben közös imákat, éneklést tartanak.

Kedden a krakkói Isteni Irgalmasság bazilika magyar kápolnájában Tamás József püspök és Marek Jedraszewski krakkói érsek közösen mutat be szentmisét, majd megkoszorúzzák Mindszenty József szobrát.

Szerdán az egész napot Czestochowában töltik a zarándokok, ahol felkeresik a Jasna Góra-i pálos kolostort. A Szent II. János Pál pápáról elnevezett kegykápolnában szentmisén, majd délután keresztúton vesznek részt. Csatlakozik hozzájuk Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint Gerencsér Tibor krakkói magyar főkonzul. A hívek koszorúkat helyeznek el a katyini és szmolenszki áldozatok emlékművénél, valamint a Boldog Özséb-díszkútnál.

Fekete Madonna zarándoklat indult Czestochowába (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

„Czestochowa régi magyar alapítású kegyhely, így szinte hazamegyünk. Nagyon sok imaszándékot viszünk magunkkal, elsősorban a békéért, hiszen a szomszédos Ukrajnában háború van, másrészt szükség van a lengyel–magyar barátságot beárnyékoló nézeteltérések megbeszélésére” – mondta az indulásnál Michels Antal esperesplébános.

(MTI/Felvidék.ma)