Fotó: Kiss Márton/Felvidék.ma

A 19. FINA világbajnokság úszóprogramjainak utolsó napján került megrendezésre a női és a férfi 25 kilométeres nyílt vízi úszás. A maratoni versenyszámban három honfitársunknak is szoríthattunk. Rohács Réka és Kalmár Ákos a 8. helyen ért célba, Gálicz Péter pedig történelmi bronzérmet szerzett.

Július 30-án, csütörtökön elérkeztünk a 19. FINA világbajnokság úszóprogramjainak utolsó napjához, amelyen szintén nem maradtunk magyar indulók nélkül. Az utolsó napon a női és a férfi 25 kilométeres nyílt vízi úszás került megrendezésre, ahol Rohács Rékának, Gálicz Péternek és Kalmár Ákosnak szoríthatott a hazai szurkolótábor.

Fotó: Kiss Márton/Felvidék.ma

Előzetesen Olasz Anna is indult volna, azonban a 4×1500-as gyorsváltó ezüstje és a 10 kilométeren szerzett 6. helye után úgy döntött, hogy eleget úszott már a vb-n. Ezt mi teljes mértékben meg tudjuk érteni, főleg a 25 kilométeres táv nézőpontjából.

A hölgyek és a férfiak mezőnye egyaránt kora reggel hét órakor indult el, az eredeti kilenc órai kezdés helyet. A kánikulára való tekintettel a szervezők így szerettek volna kicsit enyhíteni a maratoni távot úszók „szenvedésén”.

Fotó: Kiss Márton/Felvidék.ma

Először a férfiak mezőnye érkezett a célba, Kalmár Ákos a 8. helyen végzett, míg Gálicz Péter emberfeletti teljesítményt nyújtva, a dobogó harmadik fokára úszta be hazáját. Most pedig jöjjön pár gondolat a két sportolótól:

Kalmár Ákos így fogalmazott: „Elöl úsztam és tudtam, hogy pik-pakk változhat a verseny állása. Elég sokan együtt úsztunk, hiába voltam elöl a többiek ott voltak a lábamon. Azért álltam előre, mert nem akartam sok ember között úszni, sík volt a víz, nem voltak hullámok, így nem vesztettem sok energiát.

Tudtam, hogy ez jobban sikerülhet, mint a medencés úszás. 25 kilométeren nem kell olyan speciális edzés, mint 1500-ra. Le kell úszni a kilométereket és ennyi az egész. Személy szerint én inkább erre készültem.”

Fotó: Kiss Márton/Felvidék.ma

Gálicz Péter így nyilatkozott: „A végére még maradt a lelkemben egy kis erő és a célba érésnél egy bronz lett belőle. Arra számítottam, hogy beúszok, s elmondom, hogy jó volt minden és örülök ennek a hatodik-nyolcadik helynek, amire számítottam. Soha nem gondoltam volna, hogy most arról fogok nyilatkozni, hogy harmadik lettem a világbajnokságon. Nagyon örülök és köszönöm mindenkinek, aki eddig támogatott. Köszönöm edzőtársaimnak, edzőmnek, barátaimnak, barátnőmnek, szüleimnek. Köszönöm srácok, nélkületek ez nem jöhetett volna össze!”

A hölgyek mezőnye hat óra úszást követően, kicsivel a férfiak után ért célba. Rohács Réka az előkelő 8. helyezést érte el. Az úszás után elmondta: „Nagyon meglepődtem, hogy ilyen jól bírtam, mivel mások azt mondták, nagyon rosszra számítsak, de így átgondolva, nem volt olyan vészes. Mentálisan kicsit megterhelő volt. Főleg az elején idegesített, hogy milyen pozícióban vagyok, de a végére 20 kilométer körül az élbolyban helyezkedtem el és megnyugodtam. A hajrán még van mit csiszolnom, de szerintem lesz ez még jobb is. Azt mondták, hogy a 25 kilométer nagyon gyorsan el fog telni, én egy kicsit szkeptikus voltam, mert nem tudtam, hogy telhet el hat óra gyorsan. Tény és való, hogy gyorsan eltelt, végig arra figyeltem, hogy milyen pozícióban vagyok, valamint arra, hogy ne vesszek sok időt a frissítésekkel. Elsősorban le szerettem volna úszni ezt a távot, hiszen már az is nagy kihívás volt a számomra. Most, hogy már mögöttem van, úgy látom, hogy még a hetedik, vagy a hatodik hely is összejöhetett volna. Egy hatodik helynek nagyon örültem volna, de persze így sem panaszkodhatok.”

Igazából 25 kilométeren már az is hihetetlenül tiszteletreméltó, ha valaki be tudja fejezni ezt a maratoni távot, a tomboló hőségről már nem is beszélve. Hatalmas gratuláció az összes sportolónak, aki teljesítette a távot, kiváltképpen a három magyar úszónknak. Szép volt fiúk, lányok!

A nap további részében este irány vissza a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodába. Bármennyire is fájó, hogy tegnap kikaptak a fiúk, ma újra a legjobb formánkat kell hoznunk nekünk, szurkolóknak, hiszen este a hölgyeké a főszerep. A tét pedig nem kisebb, mint a világbajnoki döntőbe jutás. Lányainknak most már a tegnap történtek miatt is be kell jutniuk a döntőbe és nekünk miden erőnkkel támogatnunk kell őket. Kövessék a mérkőzést élőben az M4 sport tévécsatornán és írott formában a Felvidék.má-n. Hajrá csajok! Egy nemzet veletek!

 

(Kiss Márton/Felvidék.ma)