Reiter Flóra (Fotó: Balassa Zoltán)

A szentendrei székhelyű Paradicsom Turisztikai, Kulturális és Sport Klub kitalált, összeállított és megnyert az Erasmus+ keretén belül egy SIFE – Sport is for Everyone (Sport mindenkinek) elnevezésű pályázatot, melyben öt ország vesz részt: Szlovákia, Csehország, Románia, Magyarország és Ausztria.

Ez a rendhagyó, guruló rendezvény június 19-én kezdődik Bécsben és 29-én ér véget Budapesten. A résztvevők 400 km-t fognak megtenni tandemen, közben négy pihenőnapot is beiktatnak. Erről beszélgettem Reiter Flórával, a felvidéki rész projektmenedzserével:

„A projekt fő célja, hogy elhintse az emberek tudatában azt, hogy léteznek inkluzív, azaz befogadó sportok. Ezek a sportegyesületek és sportágazatok nyitottak a fogyatékkal élő emberek számára is.

Ennek egyik vezérmotívuma, hogy próbaértékű tandemes kerékpártúrát valósítson meg Bécs és Budapest között a Duna mentén az EuroVelo 6-os útvonalán, aminek eredményeképpen megszületik majd egy gyűjtemény, amely magába foglalja mind a szervezők, mind a résztvevők tapasztalatait. Ez egy olyan segédeszköz lesz, amely útmutatóként fog szolgálni mindazoknak, akik a jövőben hasonló fába vágják a fejszéjüket.

Ezen a tandemtúrán a fizikai fogyatékosságon túl a lelki betegek és fogyatékosok, de látássérültek is részt vesznek. Ezért használunk tandemet. A túrán belül a látóknak is lehetőségük lesz bekötött szemmel kipróbálni azt, amikor az ember teljesen más segítségére szorul.

Négy gördülő kiállítás és konferencia is kíséri a tandemes kerékpártúrát. Ezek lesznek a pihenőnapok, Bécsben, Pozsonyban, Győrben és Budapesten.

Reményeink szerint az öt országból érkező érdeklődők egy igazi csapatmunka keretén belül egymást támogatni, segíteni fogják. A testi és mentális fogyatékosságon kívül a napjainkban egyre inkább veszélyeztető probléma is jelen lesz. Ezért fel szeretnénk hívni a négy említett város önkormányzatának figyelmét arra, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy sportoljon. Akár fogyatékkal élnek, akár anyagi gondokkal küzdők, élhessenek a sportolás lehetőségeivel. Nagyon fontos, hogy a most felnövekvő generáció többet sportoljon, többet mozogjon, mert már a középkorúak is rengeteg egészségügyi gonddal küzdenek és a számítógép annyira betört a mindennapokba, hogy ezt valahogy ellensúlyozni kell, hogy egészségesebb nemzedékek nőhessenek fel, életképesebbek, erősebbek, ellenállóbbak legyenek.

Maga a kerékpártúra egy fogyatékossággal élőnek nagy kihívás. Sajnos nem tudta mindenki elfogadni a meghívásunkat, mert az egészségügyi állapota már nem olyan, hogy megküzdjön az időjárás okozta kihívásokkal. Még el sem indultunk, már voltak könnycseppek, hogy sajnos a vérnyomás nem engedi.  A nagy hideg, vagy meleg, netán szeles időjárás is olyan veszélyeket rejt számukra, amire nem is gondolnánk.

A szánkóhoki csapat (Roman Benický felvétele)

A tandemeken lesz elektromos meghajtás, ha valami miatt késésben lennénk, akkor gyorsabban tudunk haladni. A lemaradást pótolni tudjuk. A tandemgépek reklámanyagokat húznak maguk után, ezekkel nehéz haladni.

Negyven éve kerékpározom szimpla kerékpáron. Kipróbáltuk, hogy ez hogyan megy tandemben, hát bizony volt mit csinálnunk!

A konferenciákon helyi előadók vesznek részt, akik között találunk szakosodott pedagógusokat, egyetemi tanárokat, paralimpikonokat, akik 1–1 előadás keretén belül különböző szemszögekből fogják a sportot az emberekhez közelebb hozni.

A mi szervezetünk, a Szepsi és Környéke Társulás – mely társzervezője ennek a rendezvénynek, egy erdélyi szoborpark, a cseh vakok szövetsége és egy osztrák időseket bicikliztető szervezet mellett –, a pozsonyi két napért lesz felelős.

Június 21-én 17:30-tól a Duna-parti Eurovea bevásárlóközpont tekéző teraszán lesz egy gördülő kiállításunk, ez 20 képet foglal magába, melyeken nemcsak olyan sportolókat mutatunk be, akik mindenféle hátránnyal rendelkeznek, hanem megpróbálunk különböző sportágakat is népszerűsíteni. Kísérőrendezvényként egy sportot népszerűsítő workshop is lesz, az érdeklődők kedvük szerint bármit ki is próbálhatnak majd.

Számomra a leginkább megragadó egy paraúszó története volt, akit Kemény Viktornak hívnak. Az édesapja régi honismereti kerékpártúrás Érsekújvárról. Ő a 2012-es londoni paralimpián győzött. A másik egy árvai fiatalember, David Korman, aki korongozik. Ezt sledge-hokinak hívják angolul, tehát szánkóhokinak fordíthatjuk. Ezeknek az embereknek vagy nincs lábuk, vagy sérült, így ülve játszanak. Ő kint volt most a pekingi olimpián. A fotókon többek között ők ketten is szerepelnek majd. Mindketten vállalták, hogy az érdeklődők kérdéseire is válaszolnak.

Kemény Viktor (Roman Benický felvétele)

A Szepsi és Környéke Társulás egyedülálló lesz e téren, mivel két aktivistája, két anyuka elmeséli gyermekei történetét, biztatásképpen a többieknek.

A két gyerek együtt szerette meg a sportot pár hetes, hónapos korától. A két mama egymást támogatva segítette át őket a különböző nehézségeken, megközelítőleg 8-9 éves korukig. A két gyerek ma majdnem felnőtt és teljesen más úton haladnak, de egy közös maradt bennük: sport nélkül nem tudnak élni.

Június 22-én délelőtt 10 órától a pozsonyi Fő téren, a Prímás-palota mellett a konferenciát Bauer Edit, volt szociálisügyi államtitkár fogja megnyitni. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a fővédnökséget Matúš Vallo főpolgármester vállalta. Be fognak mutatkozni az említett projektpartnerek is.

Reményeink szerint a meghívott sportegyesületek, a fogyatékkal élők egyesületei is részt vesznek. Ez a rendezvény mindenki számára nyitott. Ha az idő kedvező lesz, és az arra sétáló emberek figyelmét is felkeltjük szereplésünkkel, akkor célt érünk.

Itt nem lesz színpad, pódium vagy mikrofon. Éppen az emberek közelségét szeretnénk kihasználni. A tandemekből és a reklámpanelekből, melyeket a kerékpárok húznak, egy nagyjából 10 m átmérőjű kört alakítunk ki. Ide bárki beléphet és elmondhatja a véleményét. Együtt cserélhetünk eszmét arról, hogyan lehet ezeket az embereket motiválni, és általában, hogyan lehet a gyerekeket, fiatalokat meggyőzni arról, hogy mindennapi szokásukká váljon a sport.

Ez a projekt a koronavírus miatt már nagyon „csúszott” (pontosan 1 évet), de a másik oldalon sok élettörténetet ismertünk meg, sokat tanultunk tőlük, mert nagyon pozitív és kiegyensúlyozott emberek a résztvevők. Valakit az motivál, hogy tartozni szeretne valahová, mást meg a mozgás. Fel kívánjuk hívni a figyelmet arra, hogy egészen kicsi kortól motiválni kell a gyermekeket. Ez nagyon fontos! Ettől a gyermek mozgásba lendül. Ezt a szót hangsúlyozni szeretném! A pozsonyi városvezetés segített a szervezésben. Elmondták, a problémát mindig az jelenti, hogy valamit elkezdjünk csinálni.

Mindenképpen ösztönözni szeretnénk az embereket, hogy ne üljenek otthon, vágjanak bele valamibe! Ha rossz sportágat választottak, akkor váltsanak. Valaki az egyéni sportokban tud jeleskedni, mások a kollektív sportokban érhetnek el eredményt. A harciasabb természetű ember bokszoljon, a békésebb pingpongozzon.

A workshopokat kitalálni volt a legnagyobb kihívás! Őszintén szólva, élveztem is. Oly módon tervezzük, hogy ugróköteleket viszünk magunkkal, melyeket csengőkkel is felszerelünk. Ezeket a segédeszközöket a látássérültekhez próbáltuk „igazítani”, de ugyanúgy reményeim szerint eleget tesznek majd a szellemi fogyatékossággal élőknek, a földre letéve kipróbálhatnak rajtuk végigmenni, például kígyóalakban tapintás segítségével. Mezítláb, négykézláb, fantáziától és korosztálytól függően. Mottónk nem hiába: Sport határok nélkül!

Flóra fia, Ondo Dániel is szerephez jut (Somogyi Tibor felvétele)

Akinek ezzel felkeltettük az érdeklődését, csatlakozzon hozzánk június  21-én fél hatkor az Euroveánál, valamint ugyanitt másnap fél négykor. 22-én pedig 10-től a pozsonyi Fő térre várjuk mindazon érdeklődőket, akik konferenciázni is szeretnének velünk. A kerékpárokat is kipróbálhatják majd mindkét helyszínen, mindkét nap. A bátrabbak bekötött szemmel a hátsó ülésre ülhetnek.

A többi városban más-más előadókkal más-más program lesz. Mindenkit szeretettel hívunk, támogasson bennünket és csatlakozzon!”

(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)