A Széchenyi István Polgári Társulás szervezésében június 17-én, pénteken, 17 órai kezdettel a Csemadok komáromi székházában mutatják be B. Szabó Péter felvidéki (naszvadi) származású, Svájcban élő közéleti személyiség, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) elnökének „Szabadság és önrendelkezés” című kötetét.
A rendezvényen mindenekelőtt a magyarság sorsáról és a szórványmagyarság életéről, valamint az önrendelkezésről és az autonómia-koncepciókról lesz szó. Vendég lesz maga a szerző és Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért tiszteletbeli elnöke.
Szabó Péter 1946. június 23-án született parasztszülők gyermekeként a felvidéki Naszvad Hamusad nevű tanyáján. Szülei még az Osztrák-Magyar Monarchiában születtek, s megélték azt, hogy az országhatár öt alkalommal mozdult el a fejük felett. A házuktól négy kilométerre fekvő Kingyes-puszta egyosztályos alapiskolájában végezte az első öt osztályt, amit a kilenc kilométerre fekvő naszvadi polgári iskola három osztályának elvégzése követett. 1960 és 1964 között elvégezte a komáromi gépipari technikumot, műszaki érettségivel, majd katonai szolgálatot teljesített a csehszlovák hadseregben. Leszerelése után a komáromi hajógyárban helyezkedett el, mint műszaki ellenőr, illetve beiratkozott a pozsonyi közgazdasági egyetemre, mint levelező hallgató.
Az 1968-as prágai tavasz eseményeiben – és már az azt megelőző 1967-es „erjedési folyamatban“ – hatékonyan vett részt, aminek következménye lett 1969-es emigrálása Svájcba.
Zürichben, 1975-ben gépészmérnöki, 1982-ben pedig üzemmérnöki oklevelet szerzett. 1983-tól egy szellőző- és légkondicionáló cég társtulajdonosaként, 1992-től pedig önálló vállalkozóként kereste a kenyerét. Három gyermek édesapja.
Svájci emigrációjában megőrizte magyarságát, bekapcsolódott az 1956-os magyar emigrációs szervezetek tevékenységébe. 1970-ben létrehozta a Zürichi Magyar Ifjúsági Klubot, amelynek Jövőnk című folyóiratát szerkesztette. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 20. évfordulójára, 1976-ban, Bozsóki Jánossal és Magyari Sándorral létrehozta a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kört (SMIKK), amelynek tizenhat évig főtitkára volt, jelenleg ügyvezető elnöke. Tíz éven át kiadta és szerkesztette a kör Értesítőjét. Létrehozta a kör könyvkiadói és könyvterjesztői tevékenységét, amelynek során a SMIKK kiadásában harminckét könyv – elsősorban a Lugano-i Tanulmányi Napok előadásait tartalmazó tanulmányok gyűjteménye – jelent meg.
1988-ban megalapította a Zürichi Kisebbségvédelmi Társaságot (KVT), amelynek főtitkári tisztét töltötte be.
1991-től részt vett a Közép-európai Népcsoportok Fórumának (KENF) létrehozásában és tevékenységében. A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) megújulásában 1991-ben és 1992-ben – mint elnökségi tag – működött közre. 1992-től pedig, mint a választmány tagja, majd, mint a stratégiai bizottság koordinátora részt vett a magyar–magyar kapcsolatok építésében. 1995 és 1997 között hatékonyan bekapcsolódott az erdélyi Interconfessio Társaság által kezdeményezett magyar paradigma-konferenciák szervezésébe Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt. Az ott elhangzott előadások gyűjteményét – „MAGYAR Jövőkép – egy minőségi magyar paradigma” címmel – könyv alakjában is kiadták. 2012-től a Panoráma Világklub svájci társklubjának elnökeként a magyar–magyar kapcsolatok fejlesztésében vesz részt.
Szabó Péter „Szabadság és önrendelkezés“ című életműkötetének írásai valóságtartalommal gazdagítottak. Publicisztikái mindenekelőtt azt jelentik és üzenik, hogy a történelmi Magyarország területén, illetve a politikai emigrációban, valamint a szórványmagyarságban milyen érzés és érték magyarnak lenni,
magyarként alkotni és élni, a magyar hitvallást megfogalmazni érthetően, plasztikusan, tisztán. Írásai rólunk és nekünk szólnak. Politikai és társadalmi programokat fogalmaz meg az anyaország és a szórványmagyarság együttműködése tekintetében, amelyek fontos részei a magyar nemzet újraegyesítésének. Korszakalkotó gondolatait felsorakoztató tudományos értékű tanulmányai, értekezései komoly értéket képviselnek a kortárs magyar politikai irodalomban.
A kötet segítségével nemcsak B. Szabó Péter gazdag és termékeny életművét ismerhetjük meg, hanem mindenekelőtt annak a konok, kitartó nemzetépítő és nemzetnevelő munkájának a gyümölcsét és lényegi elemeit is, amelyeket az elmúlt évtizedekben képviselt, s amelyek mindmáig gondolkodásra, cselekvésre késztetnek bennünket, nemzeti érzelmű magyarokat.
A szerző elismeréssel szól az 1956-os magyar politikai emigráció – nemzetközi magyarságképünket pozitív irányba terelő – tevékenységéről, valamint arról, hogy 1956 valójában befejezetlen forradalom volt a magyarság számára. Kiemeli: az 1956-os menekülteknek köszönhető többek között, hogy a magyarság a nemzetközi közvélemény előtt többé nem a „háborús bűnösök”, „antiszemiták” és az „utolsó csatlósok” siserehada, akitől még a Nyugatnak is félnie kell, hanem a szabadságért áldozatra is képes hős nemzet.
Szabó Péter nyomatékosan és kérlelhetetlenül hangsúlyozza – ez egész életének és életművének egyik vezérelve –, hogy a Trianonban elszakított magyar nemzetrészek jövője egyértelműen attól függ: ki tudják-e vívni maguknak a területi autonómiát, a teljes önrendelkezést.
Könyvében autonómia-koncepciókat is bemutat. Nagy erénye, hogy pontosan, precízen dokumentálta/dokumentálja a magyar politikai emigráció – és egyáltalán a szórványmagyarság – történetét, sorsát, s hogy korhű statisztikát készített/készít az egykor és ma Nyugaton élő magyarokról.
(A Széchenyi István Polgári Társulás sajtóközleménye)
