Igor Matovič (Fotó: TVnoviny)

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter a kormányülésen megvétózta az iskolai dolgozók fizetésemelését – jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatón Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter.

„Branislav Gröhling ma vastag krétával írta be magát Szlovákia történelmébe, ugyanis ő az első oktatási miniszter, aki szavazott a kormányülésen, és

szó szerint megvétózta az iskolai alkalmazottak béremelését” – mondta Matovič. Szerinte a pedagógusbérek blokkolása „példátlan az egész világon”.

Közölte, hogy az „adótöbblet” 2022-ben várhatóan 327 millió eurót tesz ki, a „költségvetési többlet” 1,648 milliárd eurót. „És még nem szerepel a kiadások között a pedagógusbérek emelésére vonatkozó tétel” – mondta Matovič, utalva azokra a kijelentésekre, amelyek szerint adóemelés nélkül csak a fel nem használt adótöbblet-bevételekből lehet emelni a pedagógusbéreket.

Kijelentette, nem igaz, hogy az SaS nem kapta meg az adóemelésre vonatkozó javaslatot. „Március 27-e óta ismeri a javaslatot a párt” – mondta Matovič.

Bejelentette, hogy amíg jóvá nem hagyják, „minden egyes kormányülésen” benyújtja az adóemelésre vonatkozó javaslatát. „Harcolni fogunk a közalkalmazottak magasabb fizetéséért” – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Az oktatási miniszter azt mondta, a héten, vagy a jövő héten tárgyalni fognak a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel a pedagógusbérek emeléséről. „A téma még nincs lezárva” – állította az oktatási miniszter, és kijelentette, hogy a napokban találkoznak, és tisztáznak néhány dolgot. Hozzátette, bízik benne, hogy sikerül megállapodniuk.

A tárcavezető hozzátette, mostanáig nem látta a törvénytervezetet, amelyet Igor Matovič pénzügyminiszter szerdán terjesztett a kormány elé, ezért nem tudott nyilatkozni róla.

(TASR/Felvidék.ma)