(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Ma délelőtt ünnepélyes keretek között adták át Komáromban a Ferences barátok utcai óvoda felújított épületrészét. Az Integrált Regionális Fejlesztési Alapból több mint 180 ezer eurót nyert el a város, amely az önrészen kívül további 48 ezer euróval járult hozzá az óvoda régi épületrészének felújításához. Az óvoda volt raktárhelyisége újult meg, kialakítva egy tornatermet és egy tágas csoportszobát, melynek köszönhetően az óvoda befogadóképessége is bővült.

A Befektetési, Régiófejlesztési és Információs Minisztériumon (MIRRI) keresztül a város sikeresen pályázott a belvároshoz közeli kis óvoda épületrészének felújítására. Mint az átadón elhangzott, a felújításhoz elengedhetetlenül szükséges, de nem elszámolható költségeket, mint a tűzvédelem, a tűzfal statikai munkálatait, a belső tárgyi berendezéseket a város önkormányzata fedezte.

Pinke Elvira igazgató (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A helyszűke miatt alacsony létszámmal működő óvoda a meglévő 33 gyermek mellé további 20 gyermeket vehet fel a jövőben a bővítésnek köszönhetően, melynek során a bejárat és a szociális helységek is akadálymentesen kerültek kialakításra.

Egyúttal az óvoda udvara is megújult új játszótéri elemek kihelyezésével. Keszegh Béla polgármester rámutatott, a bővüléssel biztosítottak az inkluzív óvodai nevelés feltételei. A felújítás kapcsán még megemlítette, jelenleg olyan kormányzati intézkedések vannak érvényben, melyek az önkormányzatok által fenntartott iskoláktól, óvodáktól forrásokat vonnak el – Komáromban 800 ezer euróval rövidítik meg az iskolaügyre szánt pénzügyi csomagot, jegyezte meg.

Veselá Mónika, Keszegh Béla, Szabó Ingrid, Fekete Irén és Bajkai János

Keszegh kiemelte, a város négy évvel ezelőtt még „országos rekorder” volt abban a tekintetben, hogy egy önkormányzati iskolát sem tudtak felújítani. Az utóbbi években már két iskola újulhatott meg és továbbiakra is adtak be pályázatot. „Az elmúlt közel négy évben csaknem 4 millió eurót költöttünk iskoláinkra, óvodáinkra” – húzta alá.

Pinke Elvira, az óvoda igazgatója a megjelent szülőket, óvodabarátokat, a szakmai szervezetek és az önkormányzat képviselőit üdvözölve elmondta, régi álmuk vált valóra az óvoda bővítésével.

(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

 

„Végre lehet tornatermünk, ahol a gyerekek mozoghatnak rossz időben is, hiszen alapszükségletük a mozgás, amely kihat a beszédfejlődésükre és a finommotorikájukra is” – mondta,

hozzátéve, hogy egy használaton kívüli raktárhelyiséget sikerült jól átgondoltan felújítani. Ennek köszönhetően nem csupán egy funkcionális teremmel, de egy tágas csoportszobával is bővültek, így további gyermekeket tudnak felvenni az óvodába. Új nyílászárók, mosdók, radiátorok kerültek beépítésre, a padlót is sikerült kicserélni, megemelték a talajszintet, kifestettek, új vezetékeket húztak, a központi fűtést is modernizálták és a két épületet összekötő folyosó is elkészült, illetve az udvar is megújult kültéri játékelemekkel a közel egy évig tartó felújítás, bővítés során.

(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A szülők nevében Veselá Mónika, a szülői munkaközösség elnöke mondott köszöntőt, aki kiemelte, a gyermekek öröme teszi leginkább értékessé a most megvalósult projektet. A Ferences barátok utcai óvoda Süni és Mókus csoportja pedig elbővülő előadással örvendeztette meg az átadóra érkezőket, énekkel, verssel és az elmaradhatatlan palotással.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)