Az Úrnapja szó szerint hiánypótló ünnep, amely a XIII. századra datálódik. Szent István ezeréves keresztény országában azóta is előkelő helyet foglal el a liturgikus ünnepkörben és számos hagyomány kapcsolódik hozzá.
„Bár az Oltáriszentség alapításáról a nagycsütörtöki szentmisében emlékezünk meg, az oltárfosztást követően nem volna illő a kenyérben és borban valóságosan jelen levő Krisztust kitörő lelkesedéssel ünnepelni.
Nagycsütörtök estéjén a harangok Rómába mennek, az oltár pőre, lelkünkben Jeremiás próféta siralmai visszhangoznak. Itt a hívő ember már a Getsemáné kertben vérrel verejtékező Jézus szenvedését éli át.
Legyen hát igazi ünnepe is az Oltáriszentségnek! Mutassuk meg országnak-világnak, hogy a húsvétvasárnap feltámadt, majd áldozócsütörtökön mennybe felment Krisztus nem távozott el közülünk, hanem velünk van mindennap a világ végezetéig – mégpedig az Oltáriszentségben!” – hangzott el a tavalyi eucharisztikus Kongresszus kapcsán.
Ez a felszabadult ünnep az Úrnapja (Festum Eucharistiae), melyet Lüttichi (Liège-i, Cornilloni) Szent Juliannának köszönhetünk. A XIII. század elején az egyes eretnekmozgalmak vitatni kezdték, hogy Krisztus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben. Szent Julianna korán árvaságra jutott, és nővérével a liège-i leprások Ágoston-rendiek által fenntartott, Mont Cornillonon lévő ispotályába (leprosarium) került. Tizenhárom évesen lett fogadalmas apáca, fejből imádkozta a Zsoltárok könyvét, az Énekek énekét és Szent Bernát húsz beszédét.
1209-től kezdve látomásai voltak, melyekben a holdat látta, amit egy sötét csík szelt ketté. Később megértette, hogy látomásainak jelentése az egyházi év, illetve egy abból hiányzó ünnep.
A magánkinyilatkoztatás szerint Krisztus azt a szándékát közölte általa, hogy a Szentháromság vasárnapját követő csütörtök legyen Krisztus testének és vérének az ünnepe.
Ettől kezdve minden erejével azon volt, hogy bevezessék az Eucharisztia ünnepnapját. Lelkiatyjának 1230-ban mondta el látomását, amelyhez teológusoktól, többek közt a később IV. Orbánként pápává választott Jacobus Pantelonistól kért tanácsot.
1246-ban Róbert, Lüttich püspöke az egész egyházmegye számára kötelezővé tette Úrnapja megünneplését, halála után azonban ez feledésbe merült. Ám 1261-ben, mikor Pantelonist pápává választották, Szent Mártonról nevezett Éva reclusa sürgette Henrik lüttichi püspököt, hogy kérje az ekkor már IV. Orbán nevet viselő egyházfőtől az ünnep általános elrendelését. A pápa hezitálását végül a bolsenai mise néven ismertté vált 1264-es csoda döntötte el: egy szentmise közben feldöntött kehelyből a korporálén (fehér, négyszer összehajtott, négyzet alakú gyolcs-, vagy vászonkendő, melyen az Oltáriszentség pihen) nem bor-, hanem vérfoltok jelentek meg.
A misekelléket megmutatták a szomszédos Orvietóban tartózkodó IV. Orbánnak, aki ennek hatására elrendelte az ünnepet, a korporálét pedig ma is az orvietói székesegyházban őrzik.
IV. Orbán még ugyanabban az évben bekövetkezett halála után azonban ismét háttérbe szorult az Eucharisztia ünnepe, ám Magyarország azon kevesek közé tartozott, ahol megtartották azt. A világegyházban csak V. Kelemen pápának az 1311-12-es Vienne-i Zsinaton történt felhívása után kezdett el újra terjedni.
Úrnapján négy oltárt állít a hívő közösség, melyek a négy égtájat jelképezik, ahol az Oltáriszentség alapításáról szóló egy-egy szentírási rész hangzik el, majd a miséző pap szentségi áldást ad. A körmeneten a lányok rózsaszirmokkal borítják az Oltáriszentség útját.
A történelmi Magyarországon régi hagyománya van az úrnapi körmenetnek. A budavári eseményen részt vett például Luxemburgi Zsigmond, II. (Jagelló) Ulászló vagy fia, II. Lajos király is. Később a köztudottan hívő katolikus Habsburg-uralkodók számára is fontos ünnep volt.
A magyar kultúrában számos néphagyomány fűződik Úrnapjához. A falvakban úrnapi sátrakat készítettek a bennük kialakított oltárok fölé a falu különböző pontjain, később már csak a templom körül. A sátrakhoz és az Oltáriszentség elé szórt zöld gally, virág és fű összehordása a fiatal legények és leányok kötelessége volt, az oltár fölállítása és szentképekkel díszítése azé a gazdáé, akinek házát a plébános kijelölte, vagy a közelben lakóké.
Székelyföldön, Göröcsfalván az oltárok mellé jegenyeágakat, Csíkdánfalván nyírfaágakat vertek, Csíktaplocán az oltárokat az utcák keresztjeinél helyezték el, Gyergyóalfaluban az a piacon, az iskolánál és a községháza előtt állították föl. Gyimesbükkön (ahol Úrnapján van a templombúcsú) a körmenet a „Kontumáciáig” (kápolna a történelmi határon) vonul virágkoszorúval díszített színes zászlókkal, piros-fehér-kék csíkos, rezes rokolyás asszonyok, fehér harisnyás, fekete mellényes férfiak, fehérbe öltözött gyermekek, népviseletes leányok kíséretében.
Az Oltáriszentség elé szórt és megáldott úrnapi ág és virágszirom, valamint az úrnapi templomban széthintett fű és virág egyike a magyar katolikus nép legtiszteltebb, legtöbbre tartott szentelményeinek. Hajdan Sükösdön az ünnep nyolcadáig, Jézus Szíve napjáig a templom padozatán maradt a fű és a virág, ekkor a falu népe széthordta. Az úrnapi körmenet után mindenki igyekezett hazavinni a lombsátrak zöld ágaiból. Sokan a saját virágukat vitték haza, amelyet a körmenet előtt koszorú vagy csokor formájában a sátorra akasztottak, illetve a sátorba tettek. A faágakat a kertben a vetemények közé szúrták, Andrásfalván az úrnapi koszorút az istállóban a gerendára akasztották, a földeákiak az úrnapi sátorból hozott füvet a háztető alá vagy a gerendára tették a ház oltalma céljából.
Szabó Irma, a Vigilia folyóiratban megjelent verse:
Lüttichi Szent Julianna
Te tiszta szívű, boldog, te láttad Istent,
mint egy pontot az értelmedben,
s a teleholdhoz hasonló fényességben
egy homályos foltot…
– Az Eucharisztia rettenetes,
és elviselhetetlen súlya van,
ha magunkba zárjuk,
ha minden egyes áldozásunk
a saját középpontunk felé zuhan.
Ha felhalmozzuk, ha elássuk,
hogy tőkénk legyen a túlvilágon –
holt tőke az. Összeroskadt neutroncsillag,
„fekete lyuk” a ragyogásban;
az Egyetemes Testről leváltan
elszigeteltség, rövidzárlat, külső sötétség.
– Megváltónk,
ha nem tudjuk magunkat kitárni,
magaddal, a kis énünket robbantó „antianyaggal”
alakíts sugárzássá minket,
amelyen át új teremtésed áramát
kibocsátod a homályba borult világra,
hogy felragyogjon fényeden,
s egyetlen Ünnepi Körmenet legyen
a Vigasztaló fuvallatára
táncoló Világegyetem.
Forrás: NEK – sajtó, Magyar Katolikus Lexikon, kalazanci.ro, Magyar Kurír
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
