A Magyar Kálvária kálváriája

Szajkó Gábor vállalkozó és lokálpatrióta, a Patronus Alapítvány elnöke, életének egy szép részét a Magyar Kálvária újjávarázslásának szentelte. Vele jártam be a Szár-hegyet, mely a kettéosztott Sátoraljaújhely fölött magasodik, miközben mesélt az épületegyüttes történetéről és a mai kihívásokról.

Együtt indultunk a Magyar Kálvária kapujától kezdve, melytől nem messze található a kőbánya, ahol a nyersanyagot bányászták.

„Szepesi Bódog, a felvidéki származású szerzetes, az iglói piarista gimnázium tanára kezdeményezte annak megépítését. A trianoni döntést nem tudta elfogadni és valami mementóban gondolkodott.

Egyházi ember lévén, kitalálta a Krisztus keresztútjára utaló Magyar Kálváriát, mely szintén 14 stációból áll és ezekre az elszakított településeknek a neve került föl.

Összesen 37 darab. Ezt a tervet a város akkori vezetésével egyeztette. A rábólintástól számítva egy fél éven belül, 1936. október 4-én átadták a Magyar Kálváriát!

Most a bejárati kapunál járunk. A kapu jobb oldali belső részén van egy csonka-sátorlajaújhelyi felirat, bal oldalán pedig Borsi táblája. A fejedelem szülőhelye 3 km-re fekszik innen.”

„A stációk táblái – folytatta Gábor – a történelmi Magyarország területét az óra járásával ellentétes irányban járják körbe, hogy az első stáció Kassa, majd a tizennegyedik Ungvár, s Eperjessel bezárul a kör.

Sajnálatos módon ez az emlékegyüttes felépítése után nyolc évvel elpusztult. 1944-ig létezett eredeti szépségében. Decemberben Borsi határában állt a front.

Az 1945 utáni ideológia nem kedvezett az újjáépítésnek. Majd 1986-ban a városi tanács egy modern szoborparkot akart  ide telepíteni, elvetve a korábbi koncepciót.

1989 késő telén egy civil szervezet meggátolta ezt az elképzelést. Nagy nehezen, a városi tanács is beadta a derekát. Egy kikötésük volt, hogy a táblák nem kerülhetnek vissza a stációkra, mivel azok sok esetben sértik a szlovákok, a szerbek és a románok érzékenységét.

Megkezdődött tehát az újraépítés. Vállalatok, társadalmi szervezetek, végén a városellátó szervezet irányította, fogta össze a tevékenységet. 1990–91-ben felépültek újra a stációk, az Országzászló, a Szent István-kápolna.”

Megállunk a kettes stációnál. „Szepesi Bódog feltüntette Iglót és Podolint, pedig nem voltak annyira jelentős települések, hogy helyet kellett volna kapniuk a stációk között. De Szepesi szerette a szülőföldjét, így kerültek ide. Ma már 38 település neve szerepel. A Beregszászért Alapítvány saját városának állított egy táblát.”

A III. stációnál kalauzom mutatja: „Említettem, hogy a stációk nagyobb része megsérült, de itt látható, hogy az alsó három sor kő sokkal sötétebb színű, mint a fölötte lévők. Ez a stáció majdnem teljesen megsemmisült. Így újra kellett építeni. Három stáció maradt meg hellyel-közzel épségben, de azok is megsérültek. Ezek alapján rekonstruálni tudtuk mind a tizennégyet.

Beszéltem arról, hogy a települések az óra járásával ellentétes irányban vannak feltüntetve. A VI. állomás kilóg a sorból. Ez a székelyföldi települések stációja. Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely. Valószínűleg ezt egy osztrák, korábban őrvidéki településnek szánták. De a Revíziós Liga hagyta jóvá, mely települések szerepelhetnek. Volt egy olyan kikötés, hogy azok a települések, amelyek önként adták át a megszálló csapatoknak a település kulcsát, nem szerepelhetnek. Közben meg eszükbe jutott, a székelyek kimaradtak, s így oldották meg ezt a problémát.”

A VI. és VII. stáció között egy bokrokkal leválasztott téren állunk meg. „Vasárnap délutánonként – mondja kísérőm – az emberek feljöttek a kálváriára, mint ahogy mi kimegyünk a temetőbe és visszagondolunk szeretteinkre – ezt ők úgy tették meg, hogy onnan átnéztek a határon a szülőföldjükre.

Itt most az Anyák teréhez értünk. Itt szoptatták meg a kisgyerekeket és tették tisztába őket. Itt egy tábla figyelmeztetett, hogy a férfiak felfelé menet csak jobbra nézhetnek, lefelé menet meg csak balra. Ez a kis tér szolgált leválasztva erre a célra.”

Gábor majd a megépült és épülő létesítményekre tereli a szót:

„Meggyőződésünk, hogy a Magyar Kálvária szakrális hely volt.

Megértem én azt, hogy Sátoraljaújhely megpróbál kitörni különböző területeken ebből az ország széli helyzetből. Az idegenforgalmat használják fel zászlóshajóként hozzá. Nem messze állunk a leendő hídtól. A Várhegyet és a Kálváriát ugyanis egy üveghíd fogja összekötni, amely bizonyára hasznos, de ennek a szakrális helynek a csendjét és békéjét teljes mértékben megzavarja.

De itt van a libegő.  Szívem ügye a Kálvária, fáj, hogy ez a szakralitás így megszűnt. A drótkötélen érkező, adrenalinnal felturbózott gyerekek falusi kondást megszégyenítő szövegeket mondanak, miközben a Szent István-kápolna 50 métere van!

Majd a táblákra terelődik a szó. „A tábláknak is érdekes történetük van. 1945 után, főleg a Rákosi-korszakban nem lehetett ilyen gránitlapokhoz hozzájutni. Vakmerő személyek, nyilván valamelyik sírköves megbízásából, a táblatöredékeket vagy a táblákat eltulajdonították. Azok hátlapját lecsiszolták. A sátoraljaújhelyi temetőben nagyon sok olyan sírfelirat van, amelyet ilyen táblára véstek. Így sajnos nem maradt meg egyetlen eredeti tábla sem.

Ezen mindenki jól keresett, hiszen akkoriban aranyat ért egy ilyen tábladarab, ezért ezt nagyon megfizették.

Az utolsó stáción, ahol Ungvár, Munkács és Eperjes szerepel, egy turul látható. „A turul hat évtizede eltűnt a látószögünkből. 2006-ban Nagy-Bozsóki József patológus főorvos egy közeli faluban az egyik kertben meglátta ezt a madarat. Feketére volt festve, a karmai és csőre piros volt. Ingyen odaadták neki. Óriási szerencse, hogy valaki elvitte, mert máskülönben elpusztították volna. 2006-ban restauráltattuk és visszakerült a helyére.

A századik országzászló tövében álltunk meg ezután. „Budapesten a Szabadság téren, ahol most az orosz emlékmű áll, állt eredetileg az ereklyés országzászló. Ebből egy országos mozgalom lett és Sátoraljaújhely kapta meg a századik építésének a jogát. Az országzászlók zászlórúdjain vagy egy turul, vagy egy esküre emelt kéz volt.

Ez az emlékmű nem teljesen így nézett ki, két méterrel magasabb és karcsúbb volt. De ezt az oroszok elsőként lőtték szét. 1991-ben, a helyreállítás során, amikor a törmeléket hordtuk el, a legnagyobb megdöbbenésünkre a 28 kg súlyú, 42 cm hosszú, esküre emelt bronzból kiöntött jobb kéz ott rejtőzött a kövek között! Az országzászló csúcsdísze eredeti munka!

A Szent István-kápolna 1936-ban épült. Kupolája a Szent Korona másolata. Római katolikus szertartás szerint fel is szentelték. Oltárképén Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának.  A kápolna háromnegyed részben megsemmisült. Ennek helyreállítása volt a legnagyobb kihívás és feladat.

Az oltárképen látszik egy golyó ütötte seb, egy lövedék nyoma. A restaurátor 2006-ban mementóként meghagyta ezt a sérülést. A kápolnát 1990. augusztus 19-én újraszentelték. Bent balra Szepesi Bódog portréja található.

Ez a hely voltaképpen egy szabadtéri templom. A kápolna képezi az oltárral a szentélyt, az országzászló a torony, és a kettő közötti fennsík a templomhajó.”

A legfiatalabb tábla, mely eredetileg felkerült a Kálváriára, 1939-ből való. Amikor a Felvidék zömmel magyarok által lakott területsávja visszakerült Magyarországhoz, a munkácsi helyőrség cseh katonái megpróbálták visszafoglalni Munkácsot. 1939. január 6-án, a „véres vízkereszt” alkalmával 11 ember halálát okozták, de a várost nem sikerült elfoglalni.

Még megálltunk lefelé jövet a Centenáriumi Turul szobránál. Kőből készült. 2020-ban ezt is átadták. A talapzat és a szobor együtt nem véletlenül 896 cm magas. Ez alkalomból Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet az összetartozás napján. A Duna Televízió élőben közvetítette az eseményt.

Aki meg szeretné látogatni a Magyar Kálváriát, azt Szajkó Gábor szívesen végigkalauzolja. Jelentkezzenek a következő villámpostacímen: patronusalapitvany1@gmail.com

A Centenáriumi Turul mellett egy érdekes kezdeményezés indult egy 1947-ben kitelepített lévai család leszármazottai jóvoltából, emlékkővel bővült a sétány.  A kálvária patrónusa, Szajkó Gábor örülne, ha egyre több település lakói követnék példájukat!

(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)