Illusztráció (pixabay)

2023. január 1-től 10 százalékos béremelés lesz az iskolaügyben, majd 2023 szeptemberétől újabb 12 százalékos emelés – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter. Emellett ősszel minden iskolaügyi alkalmazott egyszeri, 500 euró támogatást kap – tette hozzá Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő.

Pavel Ondek, a Szlovákiai Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének (OZPŠaV) elnöke közölte, hogy visszavonják a sztrájkkészültséget.

„2024 augusztusáig nem fenyeget sztrájk” – tette hozzá, azzal a megjegyzéssel, hogy még a kollektív szerződést kell aláírniuk a feleknek.

Ondek felidézte, hogy június 15-e, a pozsonyi pedagógustüntetés után kezdődtek az intenzív tárgyalások.

„A követeléseink 100 százalékának teljesítését nem sikerült elérni” – fűzte hozzá, megemlítve, hogy a nem pedagógiai iskolai alkalmazottak bére 2023 januárjától 7 százalékkal, szeptembertől pedig 10 százalékkal emelkedik.

A pedagógusok, a főiskolai oktatók és a tudományos alkalmazottak januártól 10, majd szeptembertől 12 százalékos béremelést kapnak.

„A kollektív szerződést a tervek szerint ma írjuk alá, és 2024 augusztusáig lesz érvényes” – tette hozzá Ondek.

Számításai szerint a két lépésben történő béremelésnek köszönhetően 2023 szeptemberétől a pályakezdő pedagógusok bére nagy mértékben emelkedik, körülbelül 250 euróval lesz magasabb, mint most, és jelentős lesz a növekedés az óvónők és a nem pedagógiai alkalmazottak esetében is.

„Meglátjuk, mit mutat majd a gyakorlat, de az inflációból kell kiindulni” – mondta Ondek. Szerinte egyes esetekben még így is előfordulhat, hogy csökkennek a reálbérek.

Monika Uhlerová, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) elnöke bizonyos mértékig kompromisszumnak nevezte a megállapodást, megjegyezve, hogy az az ideális egyeztetés, amikor egyik fél sem elégedett teljes mértékben.

„A megegyezés a kompromisszumokról szól, mindkét fél engedett egy kicsit” – tette hozzá. A kollektív szerződést azonban csak az egyik feladatának tartja az iskolaügyi szakszervezet.

Ondek szerint továbbra is nyitott a nem pedagógiai alkalmazottak bértarifáinak kérdése, ugyanis egyes esetekben a bértarifa nem éri el a minimálbér szintjét sem. Foglalkozni kell az iskolák megemelkedett energiaköltségeinek finanszírozásával, az iskolai infrastruktúrák modernizálásával és az iskolarendszer finanszírozásának egységesítésével is.

(TASR/Felvidék.ma)