Orbán Viktor miniszterelnök (k) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete tisztavatási ünnepségén a Kapisztrán téren 2022. július 2-án. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Nekünk magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén.

A kormányfő úgy fogalmazott: „erősnek, felkészültnek és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani, a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni”.

Hozzátette: veszélyek szép számmal vannak, hiszen migránsok százezrei ostromolják Magyarország határait, Nyugat-Európa nagyvárosait terrortámadások rázzák meg, két évig halálos vírus fenyegetett, és most kitört a háború a szomszédban.

Orbán Viktor kiemelte: az állam legfontosabb feladata a közrend védelme. Az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon.

Felidézte, voltak olyan idők, amikor félkatonai szervezetek “masíroztak” az utcákon, és magyar állampolgárok ellen hajtottak végre szervezett sorozatgyilkosságokat, de ma már más idők járnak.

A rendszerváltás, vagyis 30 év óta 2021-ben követték el Magyarországon a legkevesebb bűncselekményt, így mára Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb fővárosává vált. Érdemes ezt megbecsülni – mondta, rámutatva: a következő évtizedekben egy ország rendezettsége és biztonsága lesz a legnagyobb előny a nemzetközi versenyben.

„A biztonság árfolyama folyamatosan emelkedik, a rend és a biztonság Magyarország legkeményebb valutája” – értékelt.

Hozzátette: a szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre.

A végzős hallgatókhoz szólva a miniszterelnök azt mondta: az anyagi fedezet rendelkezésre áll, a kormány egyre jobb feltételeket tud biztosítani a rendvédelemben dolgozóknak a hivatásuk ellátásához. Tovább emelik a rendészeti állomány megbecsültségét, felszereltségét, képességét és felkészültségi szintjét is – sorolta.

Hozzátette: a hivatás, amire az új tisztek felesküdtek, az egyik legnemesebb és legnehezebb hivatás, amihez “jó egészséget és erőt” kívánt, majd arra kérte a tiszteket, maradjanak hűek az esküjükhöz, és szolgálják erényesen Magyarországot.

A végzett hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a kormányfő, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamint a tábornoki kar jelenlétében tették le a tiszti esküt a Kapisztrán téren.

(MTI/Felvidék.ma)