Szarka Andrea a gyerekek között és az ünnepi torta (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Szőgyénben, a Csongrády Lajos Alapiskola berkeiben zajlott a huszadik születésnapját ünneplő Csiribiri néven ismert gyermektábor. Húsz évvel ezelőtt Szarka Andrea, a tanintézmény jelenlegi vezetője álmodta meg a Csiribiri Játszóház foglalkoztatót, mely nyaranta kézműves és kalandtáborral várta és várja azóta is a gyerekeket.

Minden tábor meglepetéseket tartogatott résztvevőinek a választott témáktól függően. Így volt ez most is. A kerek évfordulóhoz igazodva, a tábor a „Születésnap” keretében zajlott, így a táborozók egész héten át a születésnapi ünnepségre való készülődés jegyében alkottak.

Kézműveskedés az udvaron (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A tábor immár második generációs, hisz sok gyermek szülője ugyancsak részese volt a hajdani Csiribiri táboroknak.

A Manó-szekcióban a 2-4 évesek alkottak, akár az anyukák vagy a nagymamák segítségével. Az ő félnapos foglalkozásuk az iskola osztálytermében és folyosóján zajlott. Az óvodás és az alsó tagozatos gyermekek az iskola udvarán, a diófák árnyékában kézműveskedtek, íjaztak, ügyességi játékokban mérték össze erejüket, birtokba vették a kinti játékszereket és fürdés is volt az udvaron felállított medencében. Egynapos kirándulás színesítette a hetet, amikor a zsarnócai vadasparkban tettek látogatást, ahonnan gazdag élményekkel tértek haza.

A Manó-szekció (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Az egész hét megkoronázása, egy igazi születésnapi ünnepség volt az utolsó napon. A szülők is hivatalosak voltak, megcsodálták a sok-sok kézzel készült „születésnapi ajándékot”. Meglepetésként érkezett Tomi bohóc, vagyis Bernáth Tamás, a Komáromi Jókai Színház színművésze, aki pozitív kisugárzásával vidám hangulatot varázsolt és az általa készített színes lufifigurákból mindenkinek jutott.

Volt születésnapi torta húsz szál gyertyával és felcsendült a születésnapi dal. Végül kihirdették az íjazás győzteseit, majd kötélhúzással mérték össze erejüket a gyerekek és a szülők. A verseny győztese a gyerekcsapat lett.

Érkezik a születésnapi torta (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Miután elfogyott a saját készítésű édesség és a születésnapi torta, mindenki hazavihette az egész héten át készült alkotásait. Az iskola épülete és udvara elcsendesült, egy hét vidámság és önfeledt játék után bezárta kapuit a huszadik születésnapját ünneplő Csiribiri Játszóháztábor.

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)