Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi tábor helyszínén Tamási Áron író életéről készült, 17 tablóból álló kerítéskiállítás is megtekinthető.

A Rákóczi Szövetség szervezésében tartották az Összmagyar Pedagógustábor 2022 eseményt, amelynek meghívott előadója A. Szabó Magda, a Tamási Áron 125 Emlékév projektvezetője.

A Rákóczi Szövetség 2022 nyarán ismét sok ezer embert – elsősorban fiatalokat – vár nyári programjaira a Kárpát-medencéből és a magyar diaszpóraközösségekből.

Tamási Áron írói munkásságáról tartanak konferenciát

A Gyulai Várszínház 2022-ben nyári programjai közé emelte a Tamási Áron Napok rendezvényét, amelyen a Tamási-drámák színházi előadásai mellett szakmai konferencián is részt vehetnek az érdeklődők. Augusztus 13-án 10 órakor kezdődik a szakmai tanácskozás, amelynek helyszíne a Gyulai Várszínház Kamaraterme (Gyula, Kossuth Lajos utca 13. ).

A konferencia előadói és előadásai:

Bertha Zoltán: „Gond és reménység” – Tamási Áron eszmevilágáról

Cs. Nagy Ibolya: „a misztikum az emberi létezésére kiterjedő valóságot
jelenti” – Test és lélek, Tamási Áron novellisztikája

Márkus Béla: A regényíró – Szirom és Boly

Fried István: Tamási Áron önéletírása (A vadrózsa ága)

Béres László: Tamási-darabok rendezése mai szemszögből

Török Viola: Tamási színpadi nyelve és a néptánc összefüggései

A programra a belépés ingyenes, további információk itt találhatók.

Tamási Áron 1897. szeptember 20-án született a Hargita megyei Farkaslakán. A Trianon után szükségszerűen megteremtendő önálló erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb reménységeként tartják számon. 1928-ban megjelenik első regénye, a Szűzmáriás királyfi Kós Károly illusztrációival, 1929-ben Baumgarten-díjjal tüntetik ki, amelyet még háromszor átélhet, 1932-ben pedig útjára indul az Ábel-trilógia (1932 – Ábel a rengetegben; 1933 – Ábel az országban; 1934 – Ábel Amerikában).

1966. május 26-án hal meg. A budapesti Farkasréti temetőben búcsúztatják, és kívánsága szerint Farkaslakán, szülőfalujában helyezik örök nyugalomra, június 10-én. Sírja ma is ott áll a farkaslaki katolikus templom árnyékában, két cserefa között, s rajta az író végakarata szerinti felirat: „Törzsében székely volt, / fia Hunniának, / hűséges szolgája / bomlott századának”

(magyarsaghaza.net/Felvidék.ma)